ladyJ adatai

A tudat, hogy voltál
Simogatott,
Ahogy lágy szellő a fákat.
Most szemembe dermedt
Könnycseppel nézek utánad...

Csillagtalan az éjszaka
S én hiába várom,
Messzire elkerül,
Az enyhet hozó álom.

A sötétséget bámulom
A szemeid helyett.
Csókod az ajkamon
Csalóka...

Részem lettél, ahogyan
Az éjszakának a Hold.
Egy különös érzés,
Ami belém hatolt.

Egy gyönyörű álom,
Mi körülöttem lebeg.
Vele alszom el
És...

Már csak elhaló dallam vagy
Mi egykor lelkem húrján csendült.
Melynek hangja,
Mint lehullott szirmok sóhaja
Álmodó rétek felett repült...

Olyan néma a csend, csak kavics csikordul,
Mint a könny útja, mi szememből kicsordul.
November közepén, hűvösebb már a szél,
A kopasz faágaknak, szerelemről mesél...

A bánat áttetsző, sötét fátyla
Árnyékolja be boldogságomat,
Hisz szavaiddal még utánam nyúlsz,
Hogy szét szakíts - születő álmokat...

Emlékszem egy beszélgetésre kettőnk között, amikor még olyan másnak képzeltük el az öregséget. Te azt mondtad, hogy amióta csak megismertél, tudod, hogy velem szeretnél megöregedni, hogy az első pillanattól fogva valami nevén nem nevezhető dolog vonzott hozzám. Akarsz. Nem csak a testem, hanem a lelkem, a gondolataim, a szerelmem, az odaadásom, az egész lényem. Nem magadnak. Melléd. Velem együtt megöregedni...

Egyedül, magányosan
lépkedek az éjben.
A távol csak derengés
az ezüst holdfényben.

Egy sápadt fényű lámpa alatt,
hirtelen megállok,
talán itt érnek...

Arcodról néha még fellebbenti
A feledés fátylát az emlékezés.
Feldereng bennem egy-egy mozdulatod,
Mit még nem nyelt el az örök feledés...

Bár mindig várod, mégis észrevétlen érkezik.
Tétova, lágy érintéssel a szívedbe költözik.
Úgy érzed, hogy szárnyalsz, a csillagokig repít,
Bár már mindened ég, mégis tovább...