Történetek

A történet 2001-ben kezdődött. Akkor már 2 éve együtt jártam a barátommal. Elsöprő szerelem volt, mely még most is tart, de azért átment egynéhány dolgon. Először is a párom új munkahelyet talált, és a kezdet, ahogy szokott is lenni, nem volt egyszerű. Én még tanultam, nem volt más dolgom, mint suli után várni a találkozást, és élvezni az együttlétet. Azonban kedvesem olyannyira a munkahelyi teljesítményével volt elfoglalva, hogy másról szinte nem is tudott beszélni. Ez természetesen maga...

A mosdást későbbre hagyta. Útban a kórház felé szinte alva tette meg az utat. Első útja a hullamosóba vezetett és megpróbált lelket verni magába. A recepcióhoz sétált, és méla undorral fogadta a rábámuló ügyeletes nővér unott tekintetét.
- Mi olyan sürgős?
- A rendőrségnek reggelre boncolási szakvélemény kell – játszotta meg a mindent tudót a babaarcú, kövérkés jelenség.
- Olyat mondjon, amit még nem tudok! – torkolta le durván.
- Elég szörnyen néz ki – szólt a...

- Még nagyon rég hallottam a nagyapámtól, kisfiú koromban. A legenda így szól: 2000 évvel ezelőtt ezen a vidéken, emberek, tündérek, óriások és törpék éltek békében, egymástól függetlenül. Minden fajnak megvolt a maga kis „országa” és uralkodója. Egy nap azonban, kelet felöl, túl a nagy hegyeken gonosz lények bukkantak fel. Ahol csak jártak, ott pusztítást hagytak maguk után. A tündéreket és a törpéket fenyegették, aztán, amikor betörtek a területükre, a tündérek és törpék szövetséget...

A különleges tervezésű sportkocsit mindenki megcsodálta a piroslámpás negyedben. A makulátlan fényezésű jármű nem illett az utca szennyéhez. A külső fénytörésű üveg mögé bekúszó kíváncsi tekintetek meghozták a kívánt eredményt: a férfi kiszállt. Magas, széles vállú körvonalaiból belépett a sercegő utcalámpa homályos fényébe. Sokan megörültek a gazdag prédának. Néhányan azonban szégyenlősen, lehajtott fejjel támaszkodtak a bomladozó téglafalnak. A férfi villámgyorsan végigmérte az utcát,...

Kérdezte magában. A választ senki sem adta meg. Csak a szél hangos, susogó hangja, és a baglyok huhogása hallatszott. A lány ismét elindult a vad rengetegben. A fák között hirtelen egy homályos emberalak tűnt fel. A lány megtorpant, megijedt és hátrált. Az emberalak közeledett. Egyre csak közelebb lépett a kislányhoz ért, majd megszólalt:
- Ne félj, én vagyok! ...

Érzed a boldogságot, ahogy borzongató melegség járja át a tested. Vele töltenéd minden perced, érezni akarod az egész lényét. úgy érzed, ez valami földöntúli dolog. Megrészegít egyetlen érintése, vagy akár csak az, ahogy rád néz.
Csak nézed a gyönyörű barna szemét, a szőke haját, kedves mosolyát, és akkor ráébredsz: SZERELMES VAGY! ...

Visszagondolt arra a pillanatra mikor a barátnője közölte vele, hogy már mást szeret és akkor elborult az agya. Félrelökte a csésze kávét és a konyhapulthoz lépett. A fiókból elővette a húsbárdot. Felemelte a nyávogó állatot és az asztalra helyezte azt. A szemeiben látszott a hidegség mintha megszállta volna valami démoni lény, és arra késztetné, hogy öljön...

De hiába volt minden. A szerelmünk nem tudta legyőzni a családot. Megint tanultam, de ez jobban fájt, mint bármi más! Képzeld el, milyen lehet valakit úgy elveszíteni, hogy szeretitek egymást? Tudod, hogy egymásra gondoltok, de mégse lehettek együtt. Mindenkiben őt keresed de nem találod...Úgy érzed elmúlt az, amiért éltél! Sokan azt mondják, hogy a szerelemért harcolni kell. De hogyan? Ezt valaki mondja meg nekem...

Végül is mit veszthetek…?
Nagyon is jól tudom mit:
Egy találkozást életem nőjével.
Amanda Brucks.
Aki egy:
B.O.M.B.Á.Z.Ó
egy Bombacsaj
egy Oltári szuka
Marhajó seggel
Bazi nagy mellekkel
Állatian szexi
Zörögnek a csontjai
És Óóóóóóóó, de hosszúak a combjai ...

Lassan levette köntösét, én a pólóm és a nadrágom, majd bemásztunk az ágyba magunkra húzva a két és fél kilós dunyhámat.
- Hideg a lábad. – kacagott, mire válaszképp egy puszit nyomtam a vállára, majd a nyakára, az arcára végül a szájára. Gyönyörű, bársonyos volt a bőre, kissé libabőrös a hűvös paplan érintésétől.
- Még mindig hideg? – érdeklődtem, combomat az övéi közé simítva és lábfejemet újra az övéihez érintve.
- Már nem. – dorombolta vissza, majd egyre felhevülő...