Ködös éjszaka

Egy ködös éjszaka volt. Telihold. A farkasok vonyítottak, a lány félt. Félt, mert tudta üldözik. De hol a fiú?! Az egyetlen, aki őt szereti. A lány sebesen rohant a ködös éjszakában a fák között. Az alatta lévő kis ágak csak ropogtak és a tövisbokor ágai megsebezték parányi csupasz talpát. De nem adta fel! Bár üldözték, mégis kitartó volt. Nem bírta már soká... elfáradt, és levegőért kapkodott majd végül egy patakhoz ért. A pataknál egy fűzfa állt melynek tövébe lepihent. Nem maradhatott sokáig, hallotta, ahogyan a farkasok vonyítása egyre közelebb.. .közelebb... és közelebb ér.
- Mit ártottam? Miért üldöznek?

Kérdezte magában. A választ senki sem adta meg. Csak a szél hangos, susogó hangja, és a baglyok huhogása hallatszott. A lány ismét elindult a vad rengetegben. A fák között hirtelen egy homályos emberalak tűnt fel. A lány megtorpant, megijedt és hátrált. Az emberalak közeledett. Egyre csak közelebb lépett a kislányhoz ért, majd megszólalt:
- Ne félj, én vagyok!
A hang ismerős volt. Azé a fiúcskáé volt, akit a lány szeretett. A fiú testét sebek borították. A Lány hozzá lépett, és gyengéden átölelte. A rémálomnak még nem volt vége, tudták mind a ketten menekülniük kell! Elindultak hát a zord éjszakában, és egy tisztásra tértek ki. A réten sehol egy lélek, síri csend csak a két gyermek állt. Valahonnan a fák közül két világító szempár tűnt fel. Féltek, meg voltak ijedve. A két szempár nem volt egyedül, a bokrokban még négy szempár volt tisztán látható. A két gyermek testét sebek borították el... Hideg éjszakájuk volt, ruhájuk alig-alig maradt, mivel a fák ágai leszaggatták róluk. A rét közepén ültek várva a halált. Levegőért küzdöttek, fáztak és féltek...

Csend volt... Csak a levelek megtörő hangját lehetett hallani, ahogy a farkasok puha talpai érintik a talajt. Felkapták fejüket, de energiájuk már alig-alig maradt a menekülésre. Tudták itt a vég. A vadállatok egyre közelebb léptek a két fiatal gyermektesthez, majd körülállták azokat. A kislány szeme a könnytől homályos volt, a fiúcskáé szintén. Csak egymásra számíthattak... De már nem sokáig. Még egy utolsó ölelés és egy utolsó csók, és egy utolsó szó: Szeretlek!
Ez a szó hagyta el mindkettőjük száját utoljára és örökre. A két test mozdulatlanul feküdt a tisztás közepén a ködös hajnalban, a hidegben, teliholdban...