Heroes (3. fejezet)

Az éj már javában rátelepedett a falura. Julia a szobájába ment, és lefeküdt aludni, Mullich a nappaliban pihen, Orrin pedig miután leváltotta Mullichot, a ház ajtajában ül, és őrködik. Nem gyújtottak gyertyát, hogy azt higgyék az orkok, senki sincs a faluban. A baglyok hangja az erdőből idehallatszik, a tücskök ciripelése is igen közelről jön. Korom sötét van, az ég felhős, de Orrin szeme már hozzászokott, és mindent lát. Lassacskán a szemhélyai elnehezednek, Mullich horkolása a házból tisztán hallatszik, majd halk szuszogásba kezd. Telik-múlik az idő, mikor egy kis nesz töri meg a tücsök hangját! Valaki közelít! Orrin talán már mélyen alszik, amikor léptek hangja és ágtörések zaja töri meg a csendet. Orrin erre már felébred, majd azonnal feláll, de nem lát senkit és semmit.

Lassú léptekkel elindul a legközelebbi ház felé, mely mellett egy nagy fa magaslik. Ciripelést nem lehet hallani, tehát van itt valaki vagy valami. Orrin halkan kihúzza a kardját a helyéről, és körülnéz. A tölgy mellé megy, aztán mozdulatlanul a szemével végigfürkészi a terepet, de semmit nem lát. Hirtelen levelek hullanak rá, majd fölnéz, és egy sötét alak ugrik rá. Elejti a kardját, azután a földre zuhan. Gyorsan felkel, de az idegen gyorsabb, és a fához löki, Orrin viszont elrúgja magától a támadóját, ki gyors mozdulattal előkap valamit, aztán csak egy suhogó hang hallatszik, és Orrin arca mellé, a tölgybe, egy nyílvessző csapódik. Orrin tág szemekkel nézi, hogy pár centire múlott, hogy nem a fején ment át. Az idegen még egy lövésre készül, de ekkor Mullich ugrik rá, majd együtt a földre esnek. Orrin észreveszi kardját, és fölkapja, aztán ordítva Mullich segítségére siet, de az idegen kinyújtott kézzel felkiált:
- Állj!

Orrin és Mullich meglepődve fedezik fel, hogy a támadójuk nem ork, hanem egy nő! A felhők lassan eltűnnek az égről, és a hold megvilágítja a falut. Mullich, Orrin és támadójuk közelebb lépnek egymáshoz, majd Mullich megszólal:
- Te tündér íjász vagy, ugye?
- Igen, és elnézést kérek, hogy csak így, váratlanul rátok támadtam, de orkoknak képzeltelek titeket a sötétben! - mondja lágy, de szigorú hangján a tündér.
- Akár csak mi téged! - szól közbe Orrin. Kentaine házából hirtelen fény szűrődik ki és Julia lép ki óvatosan a házból, majd ezt kiáltja félénken:
- Mullich! Orrin! Hol vagytok? Nincs semmi baj?
- Itt vagyunk Julia! Várj meg minket bent, mi is megyünk! Nincs semmi bajunk, de találkoztunk valakivel! - válaszolja hangosan Mullich.

Miután bementek a házba, és a nappaliban helyet foglaltak, Mullich elmondta, hogy mi történt a faluval, s hogy ő miként menekült meg. Története után bemutatta Orrint és Juliát.
- Az én nevem Annavanta. A tündérek földjéről jöttem, ahol pár hete orkok haladtak át. A tündérek egy nagyobb „városának” vezetője, azzal bízott meg engem, hogy kövessem a betolakodókat, majd jelentsem, hova tartanak és miért! Ugyanis az orkok messze laknak innen! Messze keleten, A Deserted földön, és nem szokták a fél világot átutazni csak úgy! - mondja Annavanta. Zöld ruhát visel, haja szőkés és rövid. Arca megigézően szép, akár csak a zöld színű szeme. Egy kardja és egy íja van, hátán tegezzel.
- Igen, ezt én is nagyon furcsának találom! - szólt közbe Mullich.
- Valaki utasította őket! A tündérek futárokat küldtek keletre, derítsék ki: miért vándorolnak ilyen messze az orkok. Még nem keltem útra, amikor visszaértek, és nagyon érdekes híreket hoztak: de mielőtt elmondanám, hogy mit, azt mesélem el, hogy kerültem ide. Követtem egy ork csapatot, erdőről erdőre, folyókon és dombokon át, míg végül az emberek vidékére értem. Ők tovább haladtak, aztán ideértek, ehhez a faluhoz. Láttam, hogy lerohanják, de nem segíthettem, remélem megértitek. Amikor tovább álltak, én túlélőket kerestem és ebben a házban találtam is! Juliát! Segíteni akartam, de hangokat hallottam odakintről. Két sebesült ork ment az udvaron, őket megöltem. Miután ez megtörtént tovább követtem az orkokat és Juliáról teljesen megfeledkeztem. Az úton jutott eszembe, hogy otthagytam őt egyedül, így visszajöttem éjjel, és titeket találtalak itt. Még egyszer elnézést, hogy rátok támadtam! Nem láttam semmit a sötétben.

- Mi is orknak hittünk. - mondja mosolyogva Orrin - Apropó! Ezt Julia mellett találtuk! - leveszi ujjáról a gyűrűt, és átadja Annavantának - Szerintem ez a tiéd.
- Nagyon köszönöm! Tényleg az enyém! Nem is vettem észre, hogy leesett. - Annavanta látszólag nagyon örül, hogy visszakapta, talán valami emlékfűzi hozzá, és Orrinra mosolyog - Visszatérve a futárokra! - arca most gondterhelté válik, beszéde lassuvá - Azt a hírt hozták, hogy nem csak orkok, hanem más Deserted földi gonosz fajok is, egy helyre tartottak.
- Hová? - kérdezi Mullich érdeklődve.
- Ironyardba! Worton, a nagyhatalmú mágus várába! - mondja kicsit ijedten Annavanta.
- Ironyardba?! - kiáltja Orrin székéből felugorva. - De hisz Worton már halott! Több száz éve történt már az az eset!
- Lehet, hogy régen volt, de mi van, ha Worton még ma is él?! - kérdi Annavanta.
- Várjunk csak! Miről beszéltek, mert én nem értem! - szól közbe Julia.
- Én sem! Ki az a Worton?! - kérdezi feszülten Mullich.

- Majd én elmondom! - mondja önfeláldozóan Orrin - Még nagyon rég hallottam a nagyapámtól, kisfiú koromban. A legenda így szól: 2000 évvel ezelőtt ezen a vidéken, emberek, tündérek, óriások és törpék éltek békében, egymástól függetlenül. Minden fajnak megvolt a maga kis „országa” és uralkodója. Egy nap azonban, kelet felöl, túl a nagy hegyeken gonosz lények bukkantak fel. Ahol csak jártak, ott pusztítást hagytak maguk után. A tündéreket és a törpéket fenyegették, aztán, amikor betörtek a területükre, a tündérek és törpék szövetséget kötöttek, és együtt véres csaták árán visszazavarták őket, a hegyek mögé a Deserted földre. A gonosz lények külön váltak és soha többé nem egyesültek! Viszont felbukkant valaki, aki magának akarta ezt a szép világot.

Ő volt Worton, a mágus, aki hegyekkel körülvett várat építtetett, ezt elnevezte a Sötétvárosnak! A sötét úr titokban egyesítette várában a Deserted földről származó gonosz fajokat, kik örömmel szolgálták. Az emberek, tündérek, óriások és törpék szövetkeztek a sötét erők ellen, és Sötétvárosban óriási csatát vívtak. Worton a háborút elvesztette, de homályt hagyott maga után. Az embereknek azóta nincs királyuk, és csupán két nagy város - Kiméra és Metronóm - tartja őket össze! A tündérek szétváltak, és csak a közös terület tartja össze őket! Az óriások között mindenki külön vált, még az egy fajba tartozók is! A törpék a félszerzetekkel vitatkoznak arról, kié legyen a közös föld. A gonosz lények pedig visszatakarodtak a Deserted földre! Ez a helyzet ma is!

Visszatérve, állítólag Worton meghalt, de ezt senki nem tudja! - mondja feszülten és elgondolkodva Orrin - Azt beszélik a homály addig lesz ezen a földön, amíg Worton meg nem hal, de még mindig rajtunk van a sötétség leple! Annavanta azt mondta Sötétvárosban gyülekeznek a gonosz erők! Valami készülődik keleten! És ha tényleg Worton az, ki ezt teszi, akkor az emberekre fog elsőként lesújtani, hisz ők jelentik számára a legnagyobb veszélyt! Ha elbuknak, a többi faj nem tud majd egyesülni, és egyenként elpusztítja őket! Worton fog uralkodni ezen a vidéken, még ha az a világ végét is jelenti! - mondja lassan Orrin.

- Most mit csináljunk? Ha igaz is amit mondasz, hogy Worton él már 2000 éves lenne! - hitetlenkedik Mullich.
- Worton mágus! Ráadásul nagy hatalmú mágus! - szól közbe Annavanta - Lehet, hogy öreg, de attól még élhet, és pusztíthat is! Mágiát alkalmaz magán, hogy éljen! - mondja feszülten Annavanta.
- Jól van! Tegyük fel, hogy él és visszatért! De mit csináljunk? - kérdezi érdeklődve Mullich.
- Ezt szerintem majd holnap megbeszéljük! Most pihenjünk. - mondja halkan és fáradtan Julia.
A többiek egyet értenek vele, és nyugovóra térnek. Vendégük Juliával alszik egy szobában, Mullich a nappaliban, Orrin pedig egy székben, a bejáratnál pihen. Az éjszaka zavartalanul telik, semmi nem zavarja meg a falu nyugalmát.

*

A reggeli nap sugarai betöltik a települést, és megvilágítják azt. A füst eltűnt már, csak a romok maradtak meg, ez emlékeztet a mészárlásra. Orrin az ajtóból nézi, ami a faluból maradt. Gondolatai a tegnap esti beszélgetés körül forognak, amiket Mullich hangja tör meg:
- Jó reggelt barátom! Szép reggelünk van ma, csak a kilátás nem túl szép!
- Tudod, nem igazán emlékszem a gyerekkoromra, de amikre igen, azok sem túl szépek. Ez a hely, arra a falura emlékeztet, ahol éltem. - mondja lassan Orrin.
- Azt is megtámadták?
- Nem! - látszik rajta, hogy nem akar beszélni róla. Mély sebeket tépne fel vele, és ezt Mullich is észreveszi. - Beszéljünk másról! Julia és Annavanta hol van?
- A konyhában. Reggelit készítenek.
- Remek! Már úgyis éhes vagyok.
- Úristen! - mondja halkan Mullich, és az erdő felé bámul. Orrin is arra fordul. Az erdőből emberek lépnek ki, a fák alól. Egy tucatnyian lehetnek, öltözetük szakadt, piszkos, s megviselt. A férfiak mellett nők és néhány gyerek is jön. - Őket ismerem! A falu lakói! - mondja meglepődve Mullich, és elkezd rohanni feléjük, Orrinnal a nyomában. Mikor odaérnek, a csoportot vezető idős férfihoz lépnek. - Bakrus! - szól neki Mullich - Ti meg, hogy..? Hogy sikerült..? - nem találván szavait az örömtől, átöleli az ápolatlan embert.

- Én is örülök, hogy látlak Mullich! - szól idős hangján Bakrus. Szakadt, piszkos ruhája már megviselt, a lábán is nyúzott cipő van. Alacsony ember és deréktájban kissé túlsúlyos, de nem annyira, hogy kárára legyen. Kis ősz szakálla sejteti, hogy már sok mindent megélt. Haja rövid és ősz, de rendezett. - Tudom, hogy most azt kérdeznéd, hogyan menekültünk meg az orkok elöl, így most elmondom. Én a támadás kezdetekor, a hátsó ajtón kimenekültem, és az erdőbe futottam. Később találkoztam a többiekkel, kiket itt látsz. Sikerült nekik is elfutniuk, de nem mertünk visszajönni, hátha még orkok vannak a faluba. Viszont én felbuzdítottam őket, hogy talán maradtak túlélők, és, hogy jöjjünk vissza segíteni nekik, de máig vártunk a biztonság kedvéért.
- Nagy öröm számomra, hogy láthatlak titeket! - mondja boldogan Mullich...