Történetek

Már 2036-ot írunk, az ezredforduló utáni káoszt, a technikai változásokat megrázó társadalmi változások követték. Ami az ezredfordulón még társadalmi disszonanciának számított, az már a múlté volt. Nagyjából egy évtizede eltűntek az un. szinglik, akik azok a nők voltak, akik mérhetetlen arroganciájukkal lebénították az ezredforduló férfinépességét. Nem tiszteltek mást, csak a szabadságot, önmagukat és fennen hirdették, hogy ők jól elboldogulnak maguk is, és nincs szükségük a férfiakra....

- Van pokol vagy nincs? Szegezte most a kérdést egyenesen a paphoz a rabló.
A pap persze nem azért jött, hogy prédikáljon valakinek, pláne itt a kocsmában, de ebben szoros helyzetben, amibe most becsöppent mégis kellett mondani valamit...

- Az FBI-tól jöttem. Kérdezni szeretnék tőled néhá... - jelentette ki volna a nő, ha hősünk bele nem ugatott volna.
- Nem emlékszek rá, hogy megengedtem volna, hogy tegezzen! - kiáltott Andris mérgesen.
- Elnézést! Válaszol a kérdéseimre, uram? - kérdezett a hölgy most mérgesebb hangon.
- Mit magáz engem? Miért öregít? - vágott vissza hősünk nyugodt, kedves hangon. - Fáradjon be az udvaromba! - nyitotta az ajtót a nőnek, aki igen meglepődött. Andris most egy elmebetegnek...

- Íme, a járgányom. – mutatta be Reactorfighter büszkén a Raidert. – 180 kilométer per óra a végsebessége, a karosszériája szintén dooniumból készült, félig-meddig számítógép-vezérelt, egyedül a motorját voltam kénytelen meghagyni, mert hát ugye nem akarjuk, hogy ha valaki meglovasítaná, akkor elkezdjen tanakodni, vajon kik és hol készítették a mocimat.
Betti elgondolkozva nézte a Raidert.
- Elférünk rajta ketten is? – kérdezte bizalmatlanul. Soha életében nem ült még...

Neeem. Ennél sokkal jobban megdöbbentett az, hogy nem éri eső. Úgy, ahogy mondom.
A férfi teljesen száraz volt. A páncéljával együtt. Kisöpörtem a hajam a szememből, hogy jobban szemügyre vehessem.
Bár nem mozdult, mindig előttünk volt, akár egy délibáb.
Harmincas éveiben járhatott, vonásai szigorúak voltak, szája szorosan összeszorítva sok ránccal körülvéve. Ritkán mosolyoghatott. A szeme azonban szomorú volt, ez mutatta, hogy érző lényről van szó...

- Igen…és most én végzek veled. Ha az enyém nem leszel, másé se légy! Hmm… kár ezért a szép nyakért…- és ezzel megcsókolta a lány nyakát. - Viszlát szerelmem! - és a kés pengéjét lassan, élvezettel húzta végig Ilona nyakán. Ezután a szájához emelte a gyilkos szerszámot, és lenyalta róla a vért. Patrik fájdalommal, tehetetlenül, megkötözve nézte végig barátnője halálát...

Betti visszaemlékezett a hajszára, onnantól pörgetve vissza elméjében az eseményeket, hogy Reactorfighter eltűnt a hajó kéklő testében. Szirmabesenyőben lakott, a Pázsit utcai házban. Oda Pestről költözött, a…milyen utcából? Dandár utca, igen. Oda pedig Miskolcról…ahol megtalálta a fegyvert Alíz. Igen, úgy vélte, megtalálta a helyet.
Megfordult, és azonnal elindult Reactorfighter pincéje felé...

Nem tehettem érte már semmit, elkezdtem egyre magasabbra mászni, de közben egy sikoly törte meg a halálos csendet. A társamé volt, meg se fordultam csak másztam tovább addig, míg már nem tudtam tovább menni. Közben marcangolás hangja töltötte be az éjszakai csendet...

Ajánlás:
Ajánlom ezt a történetet Éduának a ragyogó Rock Lady-sorozatért, valamint Francisco-nak, és üzenem neki, hogy ne búslakodjon, a Szellemtanya is be lesz ám fejezve! Ajánlom e történetet továbbá Riának is, és Piros Pillének, akiktől rengeteg ihletet kaptam, és nagyon hálás vagyok a segítségükért.
Köszönetet mondok továbbá Lilinek, aki információkkal, hasznos tanácsokkal látott el, így segítve, hogy Reactorfighter visszatérhessen…

A szerző

Te tudod, tudod jól elmondtam sokszor, voltak akik, amilyenek, fizikai érintések, egy a lelki az pedig Te. Örökre. Mikor kimondod SOHA és ami ezt követi természetes, ember érzésével játszol, aki még így soha senki iránt nem érzett. Teszek olyanokat, bár ne tettem volna, malmodra hajtják a vizet, ettől csak még inkább mondhatod dölyfösen, mennyire igazad volt, lesz, van. Telik az idő, ha bele nem is, de lenyugszom. És mi történik? ...