Másik oldal: Áttörés

- Szólj rá, vagy esküszöm, kicsinálom a csajt! – mondtam hidegen.
- Nincs benned annyi kakaó, hogy megtedd.
- Semmi szükség rá, hogy legyen bennem annyi kakaó, ahogy te mondod – nem figyelt rám. Ja, hogy mit keresek itt? Hát jó kérdés. Kajálás után egyszerűen nekem ugrott egy nő. Hát persze, hogy vámpír. Hátba támadott, gyűlölöm, ha pofátlanul megtámadnak. Belevájta a fogát a vállamba, majd a körmeivel a gerincemet kereste. Marhára fájt mondhatom, a fájdalom végig kúszott a karomon egészen a fejemig és a lábamat se hagyta ki.

Megmerevedtem, nem tudtam, mit tegyek, aztán mintha hirtelen felkapcsolták volna a villanyt, rájöttem. Feledve a szörnyű fájdalmat, teljes erővel, háttal neki rohantam a falnak. Többször oda kellett csapnom a nőt, hogy végre elengedjen. Miután ájultan a földre rogyott, olyan távol mentem tőle, amennyire csak lehetett. Rohadtul fájt a hátam, ha tovább késlekedek, kitépi a gerincem, aztán meg azt tesz velem, amit akar. A sebeim már el is kezdtek gyógyulni, amikor megjelent a csaj, drága mestere. Vörösen lángoló szemekkel tekintett körbe, majd rajtam állapodott meg a tekintete, hát miért is ne. Alaposan végigmustrált, mintha valami jó kocsi lennék. Rövid, kefe alakú fehér haj keretezte szögletes arcát, csupasz mellkasán korbács ütötte hegek nyomai látszottak. Lefogadom, hogy a hátán is vannak. Fekete farmer volt rajta, térdig érő csizmával egyetemben. Harold-ként mutatkozott be, hát ez nagyon menő név. Egy kutyának még el tudnám képzelni ezt a nevet, de egy vámpírnak? Harold. Csak a fájdalmasan begyógyuló sebek miatt nem tudtam röhögni rajta, mondjuk nem is lett volna tanácsos.

- Mi a fenét akart tőlem a kis tanítványod, ha jól emlékszem nem tettem ellene semmit?- mondtam, miközben vicsorogtam. Kezdett elegem lenni a szarozásból, ha valami baja van velem mondja meg, aztán meglátjuk, hogy csápolni fogunk-e vagy sem. Hosszasan hallgatott miközben végig a képemet nézte és nem válaszolt. Aztán hirtelen felkacagott és abban a pillanatban vér buggyant ki a számon. Éreztem fémes ízét, majd váratlanul térdre rogytam. A combomon egy hatalmas vágás éktelenkedett. Megpróbáltam felállni, és sikerült is volna, ha az a szégyentelen ribanc nem ugrott volna újra rám.

- Hagyd már, szeretném a vérét venni - hozzátartozik, hogy a csaj eszméletlenül ronda.
Szakasztott olyan mintha zombi lenne és 8 hónapja kelt volna ki a sírból. Bőre vékony, fehér, szinte már látszanak a csontjai. A szeme beesett és valaha volt szőke haja csomókban hullik a fejéről. Csont sovány, nem csak elöl deszka hátul léc, hanem egyszerűen fogpiszkáló. Ráadásul ebben a bőrruciban, még én is megijednék tőle egy sötét sikátorban.

Teljesen elhagyott az erőm, ha ez a csaj ki akar csinálni, nos hát akkor most megteheti. Talán sikerül valahogy húznom az időt, míg egy kicsit felerősödök. Ezért abbahagytam a próbálkozást és látszólag teljesen kimerülve lehunytam a szemem, és vártam a további fejleményeket. Szó sincs róla, hogy feladtam, csak próbálok a lehető legkevesebbet mozogni, hogy minél hamarabb visszatérjen belém az élet. Mégis az a legszomorúbb, hogy ha teljesen vissza akarom kapni az erőm, akkor újra egy ember életét kell elvennem. A csaj látván, hogy nem ellenkezek, nagyon óvatlanul lovagló ülésbe helyezkedett a hátamon. A tépett sebre már csak a ruhámon éktelenkedő, hatalmas lyuk emlékeztet, már teljesen begyógyult. A nő rárakta mind két tenyerét és végig simított az ép bőrfelületen.

- Milyen gyorsan gyógyulsz, kár érted - miközben vihorászva közölte ezt velem, a karmaival újra feltépte a hátam és a nyelvével nyalogatni kezdte a kibuggyanó vért. Felszisszentem, majd egy másodperccel később, éreztem, ahogy a körmei újabb és újabb húst roncsolnak szét a testemben, miközben a szívemet keresik. Nyilván már nem lefetyelte a vérem.
Nem engedhetem, rohadjak el, ha most kell meghalnom. Nem fogom hagyni, hogy ilyen egyszerűen átsegítsen a másvilágra. Igaz, hogy nem sok idő telt el, míg gyógyulhattam, de azt a kicsi erőt, amit eddig összegyűjtöttem használni kezdtem. Hogy miért? Nem tudom. Nem tudok róla, hogy lenne valami különleges képességem azáltal, hogy az erőre koncentrálok, de mindegy, hátha kisül belőle valami. Csillagok háborúja mindenek felett: az erő velem van.
- Két fekete pont- értetlenül nézett rám.- Egy, mert pofátlanul hátba támadtál, és még egy, mert lebecsültél – és már hátra is nyúltam és megragadtam a karját. Erősen szorítottam és arra gondoltam, hogy engedje át a testét nekem. A csaj megdermedt, ezen egy pillanatra én is megdöbbentem, de fél szemmel azért hátra néztem. A tekintete üvegessé vált, ereje úgy párolgott el, ahogyan lopta: gyorsan. Érdekes, hogy amíg a csaj rajtam ugrándozott, a mestere meg se mozdult.

- Mit tettél a gyermekemmel?- kérdezte. Gyermekemmel? Hát ez durva. Dühtől villogó szemekkel már indult is volna felém, de hirtelen két erős marok kulcsolódott a nyakára és emelte a levegőbe. Nem láttam, hogy ki az, mert háttal állt nekem, de az biztos, hogy nő és hogy nem ellenség, legalábbis most nem. Mialatt elbámultam, a nőbe visszatért az élet, hogy hogy azt nem tudom, és amikor meglátta, hogy hőn szeretett mesterét egy alak a levegőben lógatja, nem törődve velem felállt és egyenesen felé kezdett el rohanni. Váratlanul, és gondolkodás nélkül megszólaltam.

- Állj! – szóltam erőteljesen s csodák csodájára a csaj tényleg megállt. Újabb döbbenet. Úgy látszik, hogy tudok valamit. Lassan felálltam, hagyva egy kis hatásszünetet és a csaj mellé lépkedtem. Ha akkor azt mondtam volna neki, hogy ölje meg magát, akkor azt is megtette volna, de e helyett én barom elküldtem. Azért remélem jó messzire. Az ismeretlen közben rám sem nézett, nyugodtan feszített Harold-dal a kezében.
- Menj, hagyd el a várost- úgy beszéltem, ahogy egy őrülthez szokás: lassan, minden betűt megnyújtva és érthetően. Nem voltam biztos benne, hogy sikerül elküldenem, de legalább megpróbáltam. Végül átmenet nélkül elkezdett lépkedni és pár pillanat múlva el is tűnt a szemem elől. Mint utólag kiderült tényleg elhúzott a városból. De hogyan? Nem hiszem, hogy még akkor is a befolyásom alatt állt, de ki tudja. Harold, a mestere kétségbeesetten próbált szóhoz jutni, de az acélos vasmarok egyre erősebben tartotta satuban a nyakát. Megkörnyékeztem a titokzatos idegent és próbáltam hátulról felmérni a kinézetét. A haja céklaszínű volt és a válla alá ért. Új divat a cékla. Vékony derék, hosszú lábak és simulós nadrág, egy motoros bőrdzsekivel kiegészítve. Mindez feketében, természetesen.
- Ki vagy te, és miért segítesz nekem? – tettem fel az idétlen kérdést. Elismerem, hogy hülye vagyok, de én legalább bevállalom.

A nő válasz helyett, inkább még jobban megszorította Harold bácsi nyakát. Egy pillanat alatt összeroppantotta a légcsövét és a nyelőcsövét, hallani lehetett, ahogy a bőr húzódik, a hús roncsolódik, és az inak elpattannak. A vér, patak módjára ömlött az elkeseredetten rángatózó vámpír szájából. Persze Harold nem halt meg, csak kapott egy rossz emléket. A nő óvatosan elengedte a nyakát, de a kis barátunk azért csattant egyet a betonon. Végül megfordult, és válaszolt a rég feltett, ostoba kérdésemre.

- Bajban voltál, csak segítettem – hangzott a meglepően tartózkodó válasz. Ebből a rövidke mondatból rögtön kiszúrtam, hogy NEM vámpír. A városban kétféle szőrmók él: farkas, és patkány. Huh, a válaszok adottak, csak az a kérdés, hogy melyik a jó. Elég agyalágyultan nézhettem, mert sóhajtott egyet és bevallotta, hogy farkas. Meglepett, sőt mondhatni letaglózott. Még soha nem láttam farkasembert, hát itt volt az ideje. Tudtam, hogy igazat mond, hiszen kicsinált egy vámpírt, és még csak le se tört a körme.
- Miért segítettél? – kérdeztem. - Nem szeretek tartozni senkinek- nem titkoltam, hogy nem bízok meg benne. Nem válaszolt, csak nézett rám. A leheletnyi szünetben volt időm végig mérni előröl is. Arca tojás alakú, szeme a borult ég színét tükrözi, orra szépen ívelt, bájos vonást kölcsönöz arcának. Ajka pici, de van mit csókolni rajta, állán egy vékony sebhely éktelenkedik. Talán valami kiskori verekedés?? Fülei egy kissé elállnak, de nem feltűnően, haja a füle mögé simul. Filigrán testalkatú; apró, de annál feszesebb mellekkel. Hosszú combja van, az a típus, akin jól áll a ruha meg a tűsarok. Én viszont törpe vagyok. Körülbelül 160 centi, barna vállig érő hajjal, kerek arccal, enyhén izmos testel, zöld szemmel, és marha nagy önbizalommal vagyok megáldva. Hát igen, a tökösséghez nem kell 180-an centi, de azért a rossz fiúk ellen jól jönne. Igaz, hogy tanulok karatézni, de akkor is kicsi vagyok. Na, vége az eszme futtatatásnak, lássuk, mit válaszol a nő, ha egyáltalán válaszol valamit. És igen hölgyeim és uraim, már nyitja a száját és most, most megtörtént a csoda: a néma beszélni kezdett.

- Semmi közöd hozzá- válaszolta hidegen. - Amúgy meg nem tartozol nekem – a pofám leesett. Jellemző, az ember kedves akar lenni, aztán meg magasról leszarják. Mélyet sóhajtottam és lehunytam egy pillanatra a szemem. Mire kinyitottam már sehol sem volt a nő, így nézhettem a nagy büdös semmit.
Talán, túl kedves vagyok? A válasz: igen, a francba. És mekkora marha, a nevét meg sem kérdeztem, de most mindegy, lelépek mielőtt Harold teljesen felépülne és újra kipróbálná rajtam különleges képességét: hogy távolból is onthat vért.