Történetek

- Tudod a szerelem nem a felkínálkozásból áll… De azért köszönöm… - Kezdte el simogatni Victum selymes bőrét. – Ezek a szavakba sűrített vallomások kimerítenek minden szerelmes érintést… Most viszont pihenned kell, mert fáradt vagy, és én is…

- Nem- felelte a kis hangocska Lara fejében. - Körültekintőbbnek kell lenned. Nem hagyhatsz nyomot az életben. Ha egyszer igazi, sötét céljaid vannak...Akkor igazán meg kell szerezned hozzá a Minisztérium támogatását. Ott kell állást vállalnod, és fogadni a galleonokat. Olyan személyiségnek kell, hogy tekintsenek, akiről soha semmi rosszat nem tudnának elképzelni. Enélkül nem megy...

- Szia. – köszön a srác és ajkán szép mosoly, ül, amint kirázza hajából a havat. – Már vártam mikor ülsz ki ide.
- Mi vagy? Tán rémlátomás vagy szellem? – kérdezi Josh ijedten, mire a „rém” elneveti magát és leül a zavart srác mellé. – Nem. Jake-nek hívnak, te meg Josh vagy, ha nem tévedek. – arcán még mindig szép, bátorító, meleg mosoly...

Szinte mindene be volt kötözve, már csak a feje hiányzott, amit viszont szinte szétszakított a fájdalom. Soulness felnyögött, és megmarkolta az ágy keretét, behunyta a szemét. Érezte a hideg veríték átjárja testét, végigzongorázik a gerincén, majd mint egy utolsó elhagyott dallam tűnik el. Megborzongott. Érthetetlen gondolatok bomladoztak ki a fejében, amit saját maga sem értette őket...

Mikor ez nem volt neki elég, keze vénuszdombom felé vándorolt. Előbb a farmer felszínén simított végig, majd az alatt. Amivel ott találkozott, az egy tüzet fogott kertésznyírta bozótos volt. Ezen felbátorodva finoman beleharapott nyakamba, és kigombolta nadrágomat. Merészen benyúlt, a kerten túlra, a rózsáig, mely már ontotta magából nektárját, és várta az ő méhét. Ujjhegyével megérintette a szirmokat, és ekkor aktivizálódtam...

Amikor egyszerre szeretnéd a pokolba lökni, és a mennyekbe emelni. Nem akarod eltiltani a világtól, de a féltékenység őrült forgataga fog el, ha egy lány ránéz. Szíved szárnyal egy pillantásától, de ha másra néz, szárnyalása szabadesésbe vált...

A démon felemelte a fejét, szemeiből legördült egy- egy könnycsepp a földre.
Livra is könnyezni kezdett leengedte a kezét, amiből folyékony fényesség kezdett el csurogni, majd egy ostor alakját vette fel.
- Ezt akarod? Hát takarodj! - csapott a démon felé, aki erre hátrálni kezdett. Livra lépett egyet, mint egy idomár, és egy jól irányzott csapást mért Victum hátára...

Tűrnie kellett. A volt férje elhagyta, egy fiatalabb és gazdagabb nő miatt, gyerekeik már nem éltek vele, s ő egyedül volt. Mérlegelni kezdte a dolgokat, mi a jobb tűrni, vagy a teljes magány...
De ő már nem magára gondolt, tudta, hogy a férfi nagyon beteg, azt is tudta, hogy ő mennyire szereti, még ezt a hangot is képes elnézni neki. Sokkal kevésbé volt sötét, mint a férfi gondolta. Neki mély érzései voltak...

Ketten ülünk a padon, hátunkat egymásnak támasztjuk, nézzük a holdat, de egyikünk se szól a másikhoz. Mindketten azon gondolkodunk, hogy hol rontottuk el, innen már nincs visszaút, ez az utolsó randink, ezt mindkettőnk tudja...

Követtem a vérnyomokat, és rábukkantam Timre. Sikoltottam. Egyik lába le volt harapva, kezéből is folyt a vér, de még volt benne egy kis lélek, és ezt mondta:
- Bocsánat Lad! Menekülj! Balul ütött ki az egyik kísérlet…
Szimatoló hang jött mögülem. Iszonyatosan megrémülve a hátsó kijáratoz rohantam és feltéptem...