Feketeözvegy

- Pontosan hogyan végzett vele? Miért ölte meg? Mindent mondjon el!- üvöltötte szinte tajtékozva kihallgatótisztem, sokadszorra aznap. Bár a vallató, vagy a nyálfröcsögtető pitbull megnevezés sokkal jobban jellemezné. Most is vagy fél liter nyálat köpött az arcomba. Az ilyen embereket olyan szívesen falra kenném, de ez most két okból sem volt lehetséges. Egyik, hogy hivatalos közeget nem támadnék meg soha, az mindig nagyobb bajjal jár, mintha egy civil srácot pofoznék fel. Másik, amiért nem ugrok neki, annak egyszerűbb oka van: meg vagyok bilincselve. Igen, nagyon csúnya dolgot követtem el. Megöltem egy embert. Az egyik motoroshaveromat.
- Az intenzív nyálmirigyműködés nem túl egészséges dolog. Szerintem forduljon orvoshoz. - közöltem vele tettetett aggódással, erre még jobban kiakadt. Közben vigyorogtam magam elé, mint tót a vadkörtére, és gondolatban megveregettem saját vállam, hogy lám-lám, mégiscsak sikerült tovább srófolni az idegeit. De azért remélem nem most fog szívrohamot kapni, még a végén azt is a nyakamba varrja az ügyészség, ráadásul vége lenne a játéknak, és unatkoznék. Arca előbb vörös, majd pulykavörös, végül lilás árnyalatú színt öltött. Felpattant székéről, és most már nem üvöltve, hanem süvöltve ordította, hogy:
- Elegem van, vigyék innen [ezt a hárpiát - fejeztem be magamban a ki nem mondott gondolatsort]! - és immáron kissé nyugodtabban, de még mindig idegesen hozzátette: - Holnap folytatjuk.
Bejött két rendőr, akik kivezettek. Folyosókon keresztül vittek, közben félig rám is ügyelve, egymás között beszélgettek. Fogalmam sincs miről, nem tudott érdekelni. Inkább elmerültem gondolataimba, és újra lejátszottam azt a bizonyos motorostalálkozót, ahol megöltem egyik haveromat. Még most is érzem érintését, ha rágondolok.

Akkor még volt párom, bár nem vele mentem el a találkozóra, nem szerette a motorokat. Így egyedül mentem, de nem volt baj, legalább érezhettem motorom erejét, ahogy fenségesen gurultunk az országúton. Mindenki megbámulta motort és gazdáját. Nem éppen megszokott látvány a vékony nő a hatalmas chopperen. Mikor elértem találkozóhelyünket, már volt ott pár ismerős, néhány új arccal. Az utóbbiak úgy néztek rám és motoromra, mintha maga Elvis jelent volna meg, glóriával a fején és szárnyakkal a hátán.

Sorban kezet fogtam mindenkivel, a haveroknak kijárt a puszi is. Utána felhívtam páromat, hogy épségben megérkeztem. Mindig nagyon aggódott, nehogy valami bajom essen. Ő is ismeri azt az aranyszabályt, hogy úgy motorozz, mintha mindenki rád vadászna. És ez sajnos nagyon így van. Ezért reménykedik folyton, hogy egyszer abbahagyom, de nem fogom. A génjeimben van, és apám is megmondta, hogy benzin folyik az ereimben vér helyett.
A találkozóra nem vittem sátrat, mert motorosbarátném megígérte, hogy ő hoz, és majd felezzük a költségeket. De nem jött késő délutánig se, és felhívtam, hogy mikor jön. Szabadkozott, sajnos nem tudott menni és felhívni sem, merthogy nincs pénz a mobilján, és nagyon sajnálja. Puff neki. Rohantam a recepcióra, vennék ki szobát (szálló és kemping, 2in1), de nincs, a mittudomén milyen csapat edzőtábora itt van, és emiatt minden hely foglalt. Morgolódtam, elküldtem magamban a "barátnémat" a pokol legsötétebb bugyrába. Aztán eszembe jutott, hogy minek vegyek ki szobát, mikor úgyis hajnalig buli, inni nem iszom, se alkoholt, se energialöttyöt, max majd hajnaltájt egy vagy két kávét, és akkor irány a mocc és a hazaút.

Míg a portás néninél könyörögtem szobát, addig megérkezett haver is. Alkatban meg néhány alaptulajdonságban nagyon hasonlítottak párommal. Mindketten erős testfelépítésűek voltak, amolyan kisebbfajta kétajtósszekrény, némi zsírpárnával oldalt meg hastájékon. Ugyanolyan idétlen de kedves humoruk, gyerekes viselkedésük volt, és - mint később sajnos kiderült- nagyon hasonlóan tudtak ölelni.
Mint jól sejtettem, a buli hajnalig tartott, mikor is a kocsma tulaja kijelentette, hogy záróra. Nos, rendben, víg társaságunk kissé lógó orral, de elhagyta a helyet, és megálltunk a beszélgetni a sátrak gyűrűjében. A lányok még a buli vége előtt elmentek aludni, egyedül maradtam a srácokkal, dumáltunk, halkan ugrattuk a másikat. Buli után vettem észre, hogy a kávék ellenére nagyon elfáradtam, olyannyira, hogy így nem ülhettem motorra, mert ledob. Ugyanolyan igazságos jármű, mint a bicikli: ha nem vagy vezetőképes, levet, mint a megvadult ló. Ráadásul fáztam is, ami a fáradtságnak volt betudható. Észrevette haver, hogy reszketek, és kihozott sátrából egy pokrócot. Közben a többiek is elmentek aludni, ki-ki nyugalomba, bólogat az eperfa lombja... már ha lett volna a táborhelyen eperfa.

Azt mondta, elkísér hazáig (sátramig), mire közöltem vele, hogyha hazáig akarna kísérni, akkor mintegy száz kilómétert kellene jönnie. Értetlenkedő arcát látva elmondtam, mi történt, hogy barátném (ekkor már nem haragudtam rá, csak egy kicsit nehezteltem) elfelejtett szólni, hogy nem jön, és hogy az összes szoba foglalt. Erre azt javasolta, aludjak a sátrában, ketten is elférnek. Én meg beleegyeztem. Bíztam benne, hittem, hogy nem akar visszaélni a helyzettel. Eredetileg nem is akart, láttam a szemében akkor, hogy csak egy teljesen ártatlan felajánlás volt, pusztán lovagiasság és egy baráton való segítség.

Elmentünk a sátráig, majd előreengedett. Leültem a matrac szélére és kifűztem bakancsomat, majd beállítottam telefonomat ébresztőre. Ő ugyanígy tett. Végül lefeküdtem jobb oldalamra, és kinyúltam, mint egy macska. Szintén lefeküdt, háta fele fordulva, egészen közel, és megkérdezte, hogy átölelhet-e, hogy szorosabban legyünk, mert egy főre számított és jó lenne elférni a pokróc alatt. Ekkorra már félig elaludtam, és nyögtem egy ühümöt. Félálomban páromat láttam, hozzábújtam. Ő elkezdett simogatni, és összekeveredett az álom a valósággal. A haver keze érintette fülemet, nyakamat, és hittem, hogy páromé. Ujjaival fülkagylóm vonalát követte, majd rátért nyakamra. Körkörös mozdulataival majd megőrjített, de nem mozdultam. Nem akartam végett vetni a simogatásnak, minden érzősejtemmel élveztem. Nyakam után jött a vállam, majd a karom, mindez nagyon lassan. Mintha egyszerre akart volna álomba ringatni, és mégis felébreszteni. Kezével elérte derekamat és a fölsőm alá nyúlt, finoman, gyengéden, ujjheggyel érintve hamarost tűzben égő testemet. Hasamat simogatta, köröket rajzolva köldököm köré. Majd visszahúzódott derekamra, és csípőmet, fenekemet vette célba nadrágomon keresztül.

Mikor ez nem volt neki elég, keze vénuszdombom felé vándorolt. Előbb a farmer felszínén simított végig, majd az alatt. Amivel ott találkozott, az egy tüzet fogott kertésznyírta bozótos volt. Ezen felbátorodva finoman beleharapott nyakamba, és kigombolta nadrágomat. Merészen benyúlt, a kerten túlra, a rózsáig, mely már ontotta magából nektárját, és várta az ő méhét. Ujjhegyével megérintette a szirmokat, és ekkor aktivizálódtam. Halkan felnyögtem, és álombeli párom felé fordulva tekintetemmel faltam létét, bár a valóságban szemem zárva maradt. Egyik kezemmel simogattam arcát, fülét, nyakát, türelmes-türelmetlenül, másikkal az övét irányítottam, hogy fürössze ujjait nedvemben. Ö felkelt, fölémhajolt, de nem csókolt meg, hanem nyakamat megnyalva haladt lejjebb. Közben kezét kihúzta alsóneműmből, és felhúzva felsőmet melltartómmal együtt, ajkaival rátapadt jobb mellemre. Én sem maradtam tétlen, simogattam férfiasságát előbb nadrágon keresztül, majd kigombolva közvetlenül. Mikor ujjheggyel makkjának gallérjához értem, felnyögött melleimen, és szinte tépve vette le rólam a nadrágot, hogy magáévá tegyen, de nem hagytam. Nem éppen finoman hátára löktem, és felhúztam pólóját.

Lovaglóülésben hasára ültem, és mellbimbóit nyelvemmel vettem célba. Lassú, kör-körös irányban húztam végig bal bimbóudvarán, magát a bimbót nem érintve, és így tértem át másik udvarára. Ott is ugyanezt eljátszottam, talán még lassabban is, mint az előbb. Elhajoltam mellkasától, és hüvelykujjaimon lévő hosszú körmeimmel enyhén belemartam mindkét bimbójába. Párom hangosan felnyögött, két kezével megfogva derekamat ágyékára tolt, és ellentmondást nem tűrően behelyezte. Egyáltalán nem fájt ez a fajta durvaság, kifejezetten ez volt célom. Éreztem, ahogy hüvelyem körbeöleli, és láttam arcán a gyönyör vonásait, hogy élvezi. Nem sokáig maradtunk mozdulatlanok. Csípőmmel lassan körözni kezdtem, közben időnként rászorítottam. Tudtam, hogy ezt szereti, ettől vadabbá válik. Így is lett. Tenyerét, mellyel fél hátamat képes beborítani, lapockámra tette, és magához húzott, hogy ő mozoghasson. Nem kezdett lassú bemelegítésbe, azon a ponton már túl volt, hanem azonnal gyorsra kapcsolt. Élveztem, ahogy mozgott bennem, és éreztem, ahogyan ez hajt a csúcs felé. Eszembe villant, hogy szeretkezésünk eleje óta sem csókolt meg, így kezeimmel arcát befogtam, ás vadul toltam nyelvem ajkai közé. Ekkorra álombéli szemeimet lehunytam, de rögtön pattantak is fel a valóságbeliekkel együtt, mihelyst éreztem, hogy más a csók íze, mívolta, és látom, hogy haver kissé homályos tekintete néz rám, és nem szerelmemé.
Süvöltött bennem a gondolat, hogy megcsaltam. MEGCSALTAM! Azt, kit a világon legjobban szeretek!

Tudatom ekkor befordult, és helyett hagyott Énnek, aki teljes ellentétem. Az az Én szintén én vagyok, csak másmilyen. Én túllép testem fizikai határain és saját erőmet ténylegesen kihasználva cselekszik, azaz izmaim erősebbek, mint amikor én irányítok. Én imádja a szenvedést, a kínt, a halált - másokon. Most is kedvenc hobbijának hódolt: előbb vasmarokkal - az én kezeimmel- lefogta ő kezét, szorosan, hogy fájjon, majd egy mozdulattal eltörte mindkét csuklóját. Ő üvölteni sem tudott, minden hang a torkán akadt. Én látta – láttuk - szemében a félelmet, és ez örömmel töltött el minket. Félhangosan felnevettünk, és arcába haraptunk. Éreztük a vér ízét, és ez még jobban megrészegített minket. Leszálltunk a még mindig meredő hímvesszőről. Egyik kezünkkel fogtuk mindkét csuklóját, a másikkal megragadtuk a lassan kókadó húsdarabot, és megcsavartuk. Mielőtt még üvölthetett volna, lefogott kezeit szájába tömtük. Teste megvonaglott a fájdalomtól, nyüszített, vergődött, ahányszor csak hozzáértünk, és addig kínoztuk, míg több sebből nem vérzett; férfiassága a sátor egyik sarkában, zacskója a másikban, húsdarabok szanaszét. Végül megkönyörültünk rajta. Nyakához hajoltunk, és átharaptuk az agyba menő, és onnan növő nyaki ütőereket. Pontos harapás volt, anatómiai ismereteinknek köszönhetően. Nem szenvedett sokat, talán másfél, két percet még. Teste megnyugodott, és törött csuklóit lassan elengedtem. Már nem volt mi, csak én. Aljas én az Én. Bevisz a rosszba, aztán magamra hagy a felelősséggel, és csak röhög. Kínomban röhögtem én is, hiszen megöltem egy embert. Valójában megöltük, csak nekem kell elvinni a balhét.

Lassan felöltöztem, nem siettem, még mindenki aludt. Csodálatos módon vérmentes maradt minden ruhám, egyedül a kezeim és az arcom lett az. Megtöröltem őket a pokrócba, és felhúzva bakancsomat kiléptem a szabadba, majd lezártam a sátrat. Kívülről semmi sem látszódott. Elindultam motorom felé azon morfondírozva, hogy merre mehetnék. A rendőrségre nem volt kedvem, bár tudtam, hogy megtalálnak. De hagytam nekik is egy kis melót. Haza nem mehettem, nem mertem a párom szemébe nézni, akkor sem, mikor meglátogatott pár napja. Úgyhogy motoromat csendben kitoltam az útra, és elindultam toronyiránt. Konkrét célom nem volt, csak motoroztam egész nap, akkor álltam meg csak, mikor kifogyott a benzin, olyankor ettem én is. Közben a történteken gondolkoztam. Estére megálltam egy panzió mellett, és kivettem egy szobát éjszakára. Előre fizettem, kártyával. Másnap reggeli után továbbálltam. Úgy éreztem magam, mint egy bolyongó lélek, csak ebből a bolyongó volt igaz. Lelkem már akkor elmenekült, mikor Én megmutatta magát.

Két nappal később a rendőrök megállítottak és letartóztattak. Ellenállást nem tanúsítottam, csak megkértem őket, hogy épségben szállítsák a motort, mert nekem drága kincs.
Bevittek a fővárosba előzetesbe, és azóta is ott vagyok. Sorra látogattak a haverok, és fejüket csóválva mentek el. Párom nem szólt semmit, csak nézett. Meg akarta simogatni az arcom, de én elhúzódtam. Erre fölállt és távozott, az ajtóból visszafordulva mondott egy sziát, és tudtam, hogy soha többet nem látom.

Aztán jöttek a kihallgatások, hogy mit miért és hogyan, először csak finoman. Mivel egy szót sem szóltam, hívtak egy másik embert, a jelenlegi vallatót. Vagy nyálfröcsögtető pitbull, ha az jobban tetszik. Azonnal durván kezdte, nem finomkodott. Egyszer hozzámért, megragadta a karomat, hogy nyomatékot adjon fenyegetésének, hogy mindenárom kiszedi belőlem a vallomást. Erre először és utoljára, a szemébe néztem. Nem tudom, hogy mit látott, de nagyon megrémült. Azóta sem ért hozzám, csak most már nem úgy kezelt, mint megoldandó feladatot, hanem gyűlölt.

Végre megérkeztünk a cellámhoz.
Figyelem a pókot a sarokban.
Itt csönd van. Nem kiabálnak velünk...