Rendet teszek az életemben

Ahogy beszálltak a kocsiba, a férfi megszólalt:
- Haza megyek és rendet teszek az életemben...
Nem boncolgatta, hogy mire gondol s a hölgy nem is kérdezte. Eddig is annyi rejtély volt körülötte - gondolta. Majd elmondja, ha akarja, de nem tette. Sőt. Egész úton belekötött, de a hölgy érezte, hogy ez nem miatta van. Valami vagy valaki más van a háttérben. Ezt meg is mondta.
- Nem csináltam semmit, de te állandóan veszekedsz. Nem miattam vagy ideges, egészen más miatt...
Majd jobbnak látta, ha hallgat. Tudta, ha nem szól semmit, az legalább nem lehet idegesítő.
Már 50-60 km-t tettek meg, így szótlanul, amikor a férfi megszólalt:
- Banánt! S a nő már nyújtotta is felé, amikor a banán fele a földre esett.
- Már megint béna vagy. Hogy lehetsz ilyen sötét?
S a nő ezt is tűre bár már-már a könnyeit törölgette.

Tűrnie kellett. A volt férje elhagyta, egy fiatalabb és gazdagabb nő miatt, gyerekeik már nem éltek vele, s ő egyedül volt. Mérlegelni kezdte a dolgokat, mi a jobb tűrni, vagy a teljes magány...
De ő már nem magára gondolt, tudta, hogy a férfi nagyon beteg, azt is tudta, hogy ő mennyire szereti, még ezt a hangot is képes elnézni neki. Sokkal kevésbé volt sötét, mint a férfi gondolta. Neki mély érzései voltak. Reménykedett abban, ha elcsitul a férfi körül a vihar, más lesz. Tud ő nagyon kedves is lenni, sőt bizonyára az is akar, de valami visszatartja. Hisz, meg is mondta:
- Rendet teszek az életemben.

Miatta kell rendet tennie, miatta van minden, miatta ilyen ideges. Nem lehet már a régi életét élnie, szakítania kell előző énjével. Ez nagyon nehéz. De ő ezt a nőt szereti még akkor is ha mindennek elmondja. Tudta azt is, mekkora érték ez a nő. Őt lehet irányítani, itt mindig neki van igaza. Ez a nő mindent tűr. S nem csak tűr, mindenből a legjobbat akarja adni. Tudta azt is, hogy a nő szakmájában elismert tekintélynek számít, s ezt már ő is tapasztalta. Kinézete sem megvetendő. Lehetne ugyan gazdagabb, de tiszta, rendes és nem volt tucatnyi férfi az életében. Tudta, hogy ő a második...

Nem tudta mitévő legyen, ezért volt ilyen ideges. Szerette volna elfelejteni ezt a nőt, de nem tudta. Idegessége a nővel lévő párhuzamos kapcsolatáról szól nem neki.
S hazatértük után hamarosan próbálta is rendezni életét. Tudta, hogy ez újabb nehézséget fog szülni. Attól a nőtől is sokat kapott. A bajban mellé állt, védte, anyaként szerette.
Mindkettőjüket jól ismerte, de valami mégis a másik nő mellett szólt. Fiatalabb és szebb volt, de intelligensebb is. Viszont nem volt háza csak egy kis lakása. Pénze sem volt annyi, soha nem rakott magára aranyakat. Pedig neki is volt. Neki más volt fontos. Ő igazi családot szeretett volna, kedves szavakat, igazi boldogságot.

A férfi félni kezdett. Megfordult az agyában, ha túl sokat látják ezzel a nővel még ráfogják, hogy házasságtörő, s akkor a válásból majd vesztesen kerül ki. Nem akart veszteni. Mindenért rengeteget dolgozott ő is. Így este, titokban találkozott a nővel. Otthonról felhívni sem merte, de ahogy kitette a lábát már telefonált is neki. Ezt tette a munkahelyéről is. Tudta, hogy a nő soha nem fogja hívni, megbízhat benne. Neki ő így is kell, de vajon meddig? Tudta, ha elveszti elveszít mindent, s lehet, hogy soha többé nem fogja átélni azt az érzést, amit az elmúlt egy évben érzett.
S ha így lesz ő bizonyára meg is érdemli ezt, mert nem volt őszinte. Ez a nő bizonyára szóba sem állt volna vele, ha tudta volna, hogy más is van a háttérben. Ez egy rendes nő...
Neki kell megváltoznia-gondolta. De a másik nőt sem hagyhatja magára, pont most amikor ilyen nagy bánat érte.

A férfi vívódott magában és hazaérkezésekor elment a másik nő autójával az elsőhöz. Azt persze, rögtön tudta, hogy a kocsi nem az övé, s megnézte a kocsi papírjait. Meg is találta a nő nevét, címét, telefonszámát.
Egész éjjel vívódott, majd úgy döntött, hogy felhívja, és nála keresi a férfit. Előtte azonban elment terepszemlére. A szomszédból ki is szedett mindent. A nő foglalkozását, családi állapotát. Azt is megtudta, hogy csinos, s a szomszéd leírása alapján fiatal. Ez nagyon fájt neki, teljesen összeomlott...
A telefonáláskor bátortalan volt, és érezve a kettőjük intelligenciája közötti különbséget, még bátortalanabb lett. Így támadni kezdett, de a nő ezen nem lepődött meg. Sőt, amikor megkérdezte tőle, hogy szakít-e a férfival, ideges lett. Még a telefont is lecsapta. Hogy lehet tőle ilyet kérni? Hogy szakítana élete legnagyobb szerelmével?

Bár már az is megfordult a fejében, hogy csak ő érez így a férfi nem. Ha így érzett volna, nem lett volna párhuzamos kapcsolata, sőt mindkettőjüknek elmondta volna az igazságot.
A férfiak azonban kényelmesek, jobb elfogadni, mint nekik bármit is adni.
A nő tudta, hogy ez a kapcsolat már nem lesz olyan, mint volt, valami megingott. S ha már nincs bizalom mit ér az egész?
A férfi is tudta ezt, s teljes lelki válságban volt. A régi nő pedig bedobta az újnak a Tíz Parancsolatot a postaládájába. Arra gondolt, hogy majd ettől észhez tér. A nő azonban ezt máshogy értelmezte. Úgy gondolta, nem ő akar elmenni, mert ő nem tudott a másikról.
Tőle akarnak elvenni. Most az egyszer azonban nem fogja ezt hagyni, tőle is elvett más.
Volt férjét sem bünteti Isten, s reménykedett abban, hogy őt sem fogja.
De minden nap, ahogy felébredt, előtte lebegett, hogy valaki boldogtalan miatta. Még akkor is, ha ő az, aki megérdemli ezt a férfit.

Végül úgy döntött, nem tesz semmit, olyan lesz, mint előtte volt, nem neki kell döntenie. Ő már így is romokban hever. S várt, úgy, mint régen. Már az megfordult az agyában, hogy hiába. Lehet, hogy neki kellene lapoznia. De nem tud. Fizikailag képtelen rá. De neki már több gorombaság nem kell, ezt kapott eddig is. Pedig nem érdemelte meg. Kezdte keresni az életben a szépet, de nem kapta meg. Ő már teljesen le van írva. S megint a munkába temetkezett, abban legalább mehet ekkorát csalódni. S várt, várta tovább a telefonokat, s tudta hogy ő nem telefonálhat. Megalázó és alárendelt helyzetben van. Abban bízott, ha valójában van Isten, ő majd megsegíti. Minden héten egyszer imádkozott is s kérte segítsen. De a dolgok nem fordultak jobbra, így nem maradt más, mint várni és emlékezni azokra a szép órákra, melyeket együtt töltöttek akkor, amikor ő még nem tudott a másikról...