Történetek

A függőségnek nagy ára van.

Öt éve már, hogy nem voltam itt. Öt hosszú, kínkeserves éve. Muszáj voltam elmenni és új életet kezdeni, de ma eljött az idő amikor hazaérkezem a szülőfalumba. Március van és kemény tél. Csak úgy kavarognak bennem az érzések ahogy a rozoga buszon zötykölődöm a csúszós, havas úton az otthon felé, melyet oly rég nem láttam. Egy dal szól a fejemben egész úton:

Ti írtátok.

Emily a lehető legóvatosabban csukta be maga mögött az ajtót, ahogy belépett lakásába. Fáradt, mély sóhaj szakadt fel belőle, majd megköszörülte torkát, mosolyt erőltetett arcára. Belenézett az előszobafalon függő tükörbe, és amit abban látott, nem csak az iménti kényszeredett grimaszt törölte le arcáról, de kis híján el is sírta magát. Régóta nem találta már egykori önmagát, de most úgy érezte, a tükörképe is hazudik.

- Szia Zoey. Szörnyen nézel ki… Durva buli volt tegnap?
- Ja, persze. Durva volt.
- Beengedsz? – kérdezte bizonytalanul. Pár másodpercig csak álltam és néztem rá, aztán félre álltam az útjából. – Beszélni akarok veled. – egyenesen a szobámba ment, én pedig követtem. Leült az ágyamra és körülnézett. – Öhm, ha nem ismernélek, azt hinném, hogy egy kiégett alkoholista vagy, aki napok óta az ágyat nyomja. Na mindegy… figyelj… - leültem mellé az ágyra. – a múltkori… csak… szükségem...

Valakit jönni látott az alkonyatban. Magas alakja élesen és feketén rajzolódott ki az indigókék ég előtt. Fülében hangosan dörömbölt a szívverése, ahogy felismerte a lépteiről. Ilián volt.

Ahogy odaért a lányhoz, megfogta a kis fehér ingét a nyakán, magához rántotta, aztán egy mozdulattal széttépte rajta.

Pont abban a pillanatban nyílott a fenyő és színes üveg-kazettás bejárati ajtó, egy szőke, magas, fiatal férfi lépett be, akinek kulcsa volt a lakáshoz. A kezében súlyosnak tűnő sporttáska, de csak tartogatta, megkövülten és földbegyökerezett lábbal bámulta az önmagát fogdosó lányt, mert az szuper szexin nézett ki, ahogy önmagához ért.

Ez egy prológus lenne egy nagyobb lélegzetvételű regényszerű művemhez, szeretném hallani a véleményeteket egy ilyen műről, kinek hogy tetszik.

Alma látta Johnnie-n, mennyire vágyik már rá, hogy odaérjenek a kórházba Tracy-hez. Alig tudott lépést tartani vele.
– Kicsim! Ti menjetek előre Torival! Ceecee majd vigyáz rám, amíg felvánszorgok a lépcsőn.
– Sajnálom, kicsim! Túl gyorsan mentem? – fordult hátra Johnnie. Látta Almán, mennyire fáradt már, és mennyire nehézkesen veszi a levegőt. Megállt az egyik padnál, hogy felesége kifújhassa magát. – Ülj csak le ide egy pillanatra!
– Johnnie! Menjetek csak előre Torival!...

Több mint fél éve kapcsolatban voltam a vőlegényemmel...mindent megkaptam tőle, de nem szerettem.