Marokfegyver – Lány a parton – kisregény Dorina és Emese között
Emese leballagott a partra. A környező cserjék már előre elvörösödtek. Leült a megszokott helyére, és vígan leste a meztelen fiúk játékát.
Nem akart még hozzáfogni a masztizáshoz, húzta az időt, amíg csak lehet, ki kell élvezni minden pillanatot.
Kísértést érzett, hogy végre ő is megmutassa magát, bár tudta jól, hogy a két fiú nem tud az ő jelenlétéről, és talán még a létezéséről sem. 92 - 58 - 90-es méretével nem tartozott a legvonzóbb lányok közé, alig akadt olyan, aki meg akarta tapperolni. Leszámítva a szomszéd öregurat, aki Emese anyját szokta kukkerrolni, de az nem számít.
Lassan kibújt a ruhájából, miközben szemét nem vette le a fiúk himbálódzó farkáról. Erotikus mozdulatokkal billegett, mintha százfős közönség előtt tenné,
Elképzelte, hogy kétszáz izzadt tenyér csapódik össze a látványtól, és ettől olyan izgalom járta át, hogy a bugyit már remegő kézzel ráncigálta le magáról. elfeledkezett a két fiúról, élvezte a képzeletbeli sikert.
Egymás elé téve lábfejeit, ahogy tévében, modellektől leste el, lépkedett a forró homokon. Ruháit a fa tövében hagyta. Nem zavarta motorcsónakok zúgása, nem érdekelte, hogy az egyre távolodó fiúk döbbenten bámulnak utána, csak ment.
Már hallotta az izgatott morajt, nem száz embert, jóval többét… csillogott a szeme, mosolygott, és besétált a vízi-parádé lelkes közönsége közé.
Ismeretlen költő – . Te (Pont Te)
Mikor látom újra zakatoló szívedet?
Mikor hallom újra hamiskás énekedet?
Járkálhatok a nagyvilágban hol fent, hol lent,
Az egyetlen, akire szükségem van:
. Te
AliceWhite – Szeretem motel – Meztelen vagy, ez a bűnös igazság
Sűrűn esett, pénteken is nyolcszor, szombaton is hatszor. Az utcák ilyenkor kiürülnek, mert aki elcsúszik, begipszelik. A tizennegyedik esés után minden ujját külön gipszelték, töredezett hajvégeiről megfagyott cseppek gördültek hosszú, sötét kabátjára.
Már csak egy pont maradt gipszelés nélkül, amikor majdnem húsz perce ácsorgott ott, undorral.
Undorodott a kétes hírű hölgyektől, akik nem akarták beinvitálni gipsz nélküli, kemény egóját.
– Royhoz van szerencsém? – Alacsony, zömök hölgyemény integetett a szomszéd utcából. – Ha nem tévedek, önt láttam a Kandi show-ban?
A férfi bólintani akart, de a nyaki gipsz nem engedte. Pislogott: igen.
A nő elkezdett különféle dolgokkal foglalkozni. Roy szíve először ki akart ugrani, de nem talált kiutat.
– Három kívánságodat teljesítem, legyen az bármi – válaszolta a fiatal lánynak látszó, szőke, kislányos, szemrevaló, tömzsi lány. – Három kívánságodat, ha háromszor megdugsz!
Amíg a recepciós kerekesszéket kerített, akadály-mentesítették a motel bejáratát, felvettek egy liftesfiút, és vízágyra cserélték a franciát, addigra Roy megbánta, hogy ennyire elkötelezte magát.
– A gipsz alatt meztelen vagyok – villant az eszébe.
Először nem tudta, hogyan is kezdjen hozzá, mert gipszben még sosem próbálta.
–Szeretem ezt a motelt, mert mindig bűnösnek érzem magam, amikor elemelem a kuncsaft hitelkártyáját, ez az igazság – Kérdőn nézett Royra, van-e hitelkártyája.
Royt rettenetesen feszélyezte, hogy társadalmilag elítélt tettre készül: nem fog fizetni. Nincs pénze, nincs hitelkártyája. Zsebe sincs. Csak a bűnös vágy, gipszből kikandikálva.
D.S. – Húsvéti haiku
Húsvét-villamos
feléd döcög nyulakkal
Szabad locsolni?
Amy134 – Gondok a polcon
Üres szekrény
Ásít
Foghíjakkal
Zsúfolt
Polcain
Ázott sereg
Gondok sora
Remegve
Várja
Elszállhat majd
Kidobom
Senki nem érti
Miért nem
Írok mégse
Rendes verset
Nem elég jó
Tudom, érzem
Polcra teszem
Vagy elcserélem
Mert másnak is
Lehet gondja
Jól elrejtve
A szekrényben
Tűzmadár – Svájci óra
Kétszer léptem be, de még nem vettek észre. Becsaptam az ajtót, mire az egyik lány rám nézett és felkiáltott:
– Figyu, mindenki! Új hús!
Felém fordultak, és hallani lehetett a fogaskerekek kattogását: Ki lehet vez?
Felültem a tanár asztalra, hogy mindenki láthasson, és kitűztem a szívem felé a diplomámat, hogy tudomásul vegyék: egy tesitanár is tud írni-olvasni.
Döbbenten néztek rám, a svájcisapkámra tekintgettek.
– A tanárnő lebetegedett?
Erre az órámra néztem, valódi svájci óra a rögbi-csapat miniatűr arcképével kirakva.
– Másfél órája hagytam abba a kefélését, még kómában van – válaszoltam könnyedén. – De most feleltetés lesz, és senkit nem fogok leosztályozni, mert nincs az órámban stopper.
– Tanár úr!
Meg fordultam. (Azért írom külön, mert lassan fordultam.) Egy lány állt mögöttem.
– A tiédet leosztályozom, már 8 pontnál tartasz… Máris kicsengettek?
– Be…, tanár úr! Most ért véget a szünet.
– Akkor újra kezdjük! – pillantottam az órámra. – Kétszer be fogok jönni, és aki nem vesz észre, dolgozatot ír kötélmászásból!
NikiNikolaTóth – Valami hiányzik
Ha dübörög a szívem
Amikor eszembe jutsz
Téged látlak álmomban
Ugyanúgy, mint ébren
DE csókod csak emlék,
Nem énfelém futsz
Égieket faggatom
Követelem tőlük, kérem
Visszatértedet
Elmenekülni úgysem tudsz
Remeg a lelkem, zúg mindenem
Sosem fogom feladni
Eszemet, ha elcsavartad
Teérted tekeredik végleg
Így önteném sorokba
Ragaszkodásomat
Nem hinnék már néked
Imám lassan ködbe vész
~ az első betűkből olvasható egy új szó ~
lököttyúk – Egyedül többen vagyok
Mint kettőnknek a fele. Mint régi papirusztekercseken, mint befagyott medence partján.
Több ment a kezemre, a letolt bugyimra, a vécé köré, a kilincsre, a tükörre és a homlokzaton meredő szoborra, mint a vékony papírcsíkra. Pisi a világ. Lepisi.
Kezem hidegebb a sarki rókák megfagyott teteménél, elszomorodott heringek dobozba készülődő falkájánál.
Nem ölök embert. Gyorsan döntsd el, melyik fajhoz tartozol!
Várom, hogy meghalljam a szívdobbanást, vagy rugdosást. Megrúglak, ha nem maradsz csendben! Nyolc perce tudom, vagy hazudott a papírcsík. Semmi jel.
Lovakhoz menjek vagy vívóterembe?
Tudnom kell, hogy kicsoda. Ha felsír, miről ismerem majd fel? Rózsaszín vagy kék sapkát készítsek neki? Hol fogja tartani a könyveit?
Tud-e majd sírni szopás közben?
Fogok-e nyolc hónap múlva mindenre emlékezni, ami kilenc hónapja történt?
IsmeretlenSzerző – Tikkadt birkanyájak
A lány halkan hortyogott, ragyogó, feltűzött hajára ragyogóan tűzött a nap. A sík tájat csak néha törte meg egy-egy jellegtelen egyhangúság, pihenőhely, unalom-megálló.
– Hol vagyunk? – kérdezte a lány, hangjában közömbösség vegyült az egyhangúságba.
– Messze még a láthatár – felelte a férfi.
Órák teltek el, mikor a lány körülnézett. Ugyanazt a birkanyájat látta tikkadni, a sík tájra dőlve, mint amikor még nem nézett szét.
– Mikor érünk oda? – kérdezte a lány.
– Nem tudom – felelte a férfi.
– Pisilnem kell.
A férfi hirtelen belelépett a fékbe. Mikor befejezte, a forgalom nem enyhült, csak összeszaladtak néhányan.
– Ez jólesett – felelte a férfi.
A lány kiszállt, simogatta a combját, nézte a füstölgő roncsokat. Felhúzta a szoknyáját, letolta a bugyiját, leguggolt és pisilni kezdett, befejezte a pisilést, felállt, felhúzta a bugyiját, megigazította a szoknyáját, megsimította a combját, s visszaült a kocsiba.
– Messze van még? – kérdezte.
– Nagyon messze. Emlékszel, a filmben is napokig utaztak.
Tartálykocsi áll meg mögöttük, munkások homokot szórtak valami folyadéktócsára, és fekete fóliával letakarták a halottakat.
– Nem vagy éhes?
– Forduljunk vissza – kérte a lány.
– Nem tudunk a sztrádán megfordulni.
Elindultak.
– Megálljunk egy kicsit?
– Ne forduljunk vissza?
A férfi hirtelen belelépett a fékbe. Átugratta az elválasztó korlátot, és dudorászva visszafelé folytatta az utat.
A lány közömbösen nézte a feltorlódott kocsisort, énekelgetett.
– Kell pisilni? – kérdezte a férfi, amikor az autómentők mellett haladtak.
– Mikor érünk oda?
– Számold a birkákat!
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2024-12-03
|
Novella
A lélekbúvár, egy "mivan, ha" feltevést tesz fel. Mi történne velünk, ha tanulnánk a hibáinkból?...
2024-11-24
|
Novella
Egy balulsikerült kapcsolatfelvétel elgondolkodtató története.
2024-11-23
|
Novella
Egy fiatal férfi randevúra hívja az ismert színésznőt.
2024-11-22
|
Novella
Ebben a rövid történetben egy idős bácsi jelenik meg a kertvárosi kis kocsma ajtajában kutyájával....
2024-11-19
|
Novella
Édesanyja és unokabátyja szexualitásának egy kislányra gyakorolt hatása.
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Folytatások
Szövegét ti írtátok - Zoliapunkig
Talina, Schbence, Bogumil, megint Talina, Zeno, Bakos1022, Stevler, Burgonya, megint Stevler...
Előző részek
Ti írtátok!
...szövegét kölcsönvettem és átalakítottam
Hasonló történetek
- Beszélhetnénk négyszemközt? - kérdezte az orvos.
- Hát persze, természetesen. Egy csendesebb helyre vezetett. Várakozva néztem rá, ugyan mondjon már valamit, de ő nem mondott, hanem kérdezett...
- Mit jelent neked ez a fiú? - meglepődtem, hogy máris letegez. Valami oka lehetett ennek a bizalmaskodásnak, és most nem a korkülönbségre gondoltam, bár az volt bőven. Azért válaszoltam:
- Nekem... nekem mindent. Tudom, ez így elég sablonos, de én tényleg nagyon szeretem......
- Hát persze, természetesen. Egy csendesebb helyre vezetett. Várakozva néztem rá, ugyan mondjon már valamit, de ő nem mondott, hanem kérdezett...
- Mit jelent neked ez a fiú? - meglepődtem, hogy máris letegez. Valami oka lehetett ennek a bizalmaskodásnak, és most nem a korkülönbségre gondoltam, bár az volt bőven. Azért válaszoltam:
- Nekem... nekem mindent. Tudom, ez így elég sablonos, de én tényleg nagyon szeretem......
A rózsaszín felleg viszont elkerülhetetlen, és manapság egyre több embert talál meg. Ez a rózsaszín felleg persze csak egy tünete a kóros szomorúságnak, vagy inkább kezdete. De ha ennek érzéseit sikerül leküzdeni, a kóros szomorúság már elkerülhető.
Legyőzni azonban nehéz, de vannak rá módszer...
Legyőzni azonban nehéz, de vannak rá módszer...
Hozzászólások