Történetek

Lilith villámgyorsan gördült párat a földön. Arca, egész ruházata csupa sár lett. Nem igazán zavarta. Négykézlábra állt, majd kezei hangos cuppanással elváltak a földtől és a következő pillanatban kissé ingatagon, de két lábon állt. Körbenézett, bár a látásban akadályozta sáros, szemébe lógó haja. De még így is látta, amint Vyni felé két lángcsóva röppen...

Emlékei csak úgy zuhantak a lelki szemei. Eszébe jutott, ahogy először meglátta Juli gyönyörű kék szemeit és aranyszőke hosszú haját, és hogy már akkor hevesebben kezdett verni a szíve. A múlt következő egy darabkája az első csókuk volt. A lány gyengéd ajkait még most is a száján érezte… Az utolsó kép, ami a fejében volt, egy felborult autó és benne egy szőke hajú, hallott lány feküdt. Aztán elhomályosult minden…

Amint becsuktam magam mögött az ajtót, újra hallottam, ahogy beszélgetésbe lendül a lánybanda, de már nem foglalkoztam vele. Elővettem a dobozból egy spanglit, és a számba nyomtam. Tamásék akkor vágtak keresztül az udvaron, és láttak is bemenni a lányvécébe, de gondoltam csak nem jönnek utánam. Bementem elvégeztem a dolgom, majd bementem a suli háta mögé. A suli mögött volt még egy terem, az iskola része, de senki nem használta semmire. Pontosabban majdnem semmire...

Hosszan néztem Eric után újból, majd indulás előtt még felnéztem a lépcsősor tetejére. Nathaniel még mindig ott állt, s mosolyogva figyelt engem. Tekintete átható, fagyos és gúnyos volt. A szívemig elért. Nem tétováztam hát, elindultam ki a házból a már ismert úton...

Alig szólt hozzám. A kérdéseimre össze - vissza felelgetett, talán nem is figyelt rám. Egyszer azért mégiscsak hozzám szólt.’...nem láttál rég, bármit is mondasz szemedben a megértés, tüze ég.’ Bizonyára valami idézet lehetett. Nem igazán figyeltem akkor. Sokszor mondott hasonlókat, így már szokva voltam... Mihez? A furcsa kijelentéseihez. Pedig figyelnem kellett volna jobban. Talán... Talán...

A fiú felsietett a lépcsőn, lépései alatt halkan nyikorgott a fapadló. Jud végig nézte, ahogy szerelme a szobájába indult. A konyhában levett két poharat a polcról ezután gyümölcslevett vett elő a hűtőből, tálcára helyezte az egészet és felvitte a szobába. Belépve az íróasztalára helyezte az inni valót, majd Imi mögé lépett, aki csak úgy bámult ki az ablakon. Judy hozzá simult a hátához, átölelte a karjaival...

Egyébként eszembe sem jutna, ha nem kapok egy nevetős fejbecsapást, „Boldog Mikulást!” felkiáltással, ahogy ezt manapság szokás, hogy a mai napban bármi különleges is van. Még csak a hó sem esett le, és az, hogy egész iskolába menet csak egyetlen, lesoványodott Télapót láttam lődörögni az út túloldalán, már meg sem érint. Lassan minden elveszíti a varázsát...

A Nagyúr hangja undorodva csengett. Az ilyen "mérgezett vérűek" azok, akiktől a vámpírok nem csak hogy undorodnak, de egyenesen rettegnek. Ha egyszer egy tiszta drogos vérét szívják, de a szer még ott kering a vérében, akár ők is rászokhatnak. Aztán meghalnak - tetszhalott állapotba kerülnek - majd felélednek, és szereznek tovább...

Miután Ron és Harry jó éjszakát kívántak Lupinnak és Hermionénak – mint kiderült, a lány szobája volt az, ahová betértek -, Harry elhatározta magában, hogy megtanulja rendesen az Árnyék-mágiát, az idézések tudományát; azt, amihez születése okán van tehetsége, s nem azért, mert Voldemorttól örökölte. S ezzel együtt megfogadta azt is, komolyan veszi a tanácsot, hogy ne használja a főben járó átkokat, mert nincs meg hozzá a kellő határozottsága – végre hallgatni fog Piton egyik legutolsó...

Annyira egyedül voltam, mint még soha. Csak fájt. Szüntelenül. Gyáván és megalkuvón terültem el az utolsó estén, az általa utoljára vetett ágyban. Körülölelt a bénult szívdobogás, a maroknyi indulat. Egy röpke érzés. Szeretem. Átfutott a hideg ereken a szó, de hang nem társult bájához, csak némi kellem. Adtam, elvettem...