Az élet

Az éjjel álombéli csöndjét egy tompa hang szakította félbe és ezzel a körülötte lévő erdőt felébresztette. Mókusok kíváncsi feje jelent meg az odújuk bejáratánál, ami egyébként tele volt makkal, mogyoróval.
1-2 madárka, - akik itt maradtak a tél beköszönte után is- volt olyan bátor, hogy elrepült megkeresni a hang forrását. Kicsi szárnyuk csak úgy suhant a hideg levegőben, meg nem hátrálva a cél előtt. Csak mentek előre határozottan, míg nem világosságot pillantottak meg az erdő szélén.
Egy felborult autó körvonalai rajzolódtak ki a szemük előtt. Ahogy közeledtek a járműhöz, észre vették, hogy valaki ül a kocsiban. Valaki, aki nem mozdul… Csak mintha halott lenne. És a madárkák hulló könnyei ezt alá is támasztották.


Ádámnak a hétfő reggel nem indult valami fényesen. Mindennek, aminek neki állt, elromlott, vagy szét esett. Ez talán annak is köszönhető volt, hogy a lassan múlt este nem jött el hozzá a szerelme, Júlia. Nem értette, hogy miért nem jelentkezett a lány és, hogy miért nem lehet egyáltalán elérni.
Miután beleunt, hogy semmi se sikerül neki ezen a reggelen, leült a nappaliban és elővette az ajándékot, amit Julinak szánt az 5. évfordulójukra. Nézte a kis dobozkát a néma csöndben, ami a házra telepedett, és ami nem mozdult onnan. Pár perc múlva kinyitotta a kiscsomagot, és elővett egy aranyozott gyűrűt. A férfi remegő kezeiben is jól lehetett látni a feliratot az ékszer belsejében. ”L + Zs” Ádám csak bámulta a beceneveik rövidítéseit és úgy látszott neki, mintha az megkopott volna, pedig csak két napja volt nála.
Órák múlva megszólalt a telefon. A fiú szinte rohant a készülékhez, hogy minnél előbb meg tudja ki keresi. Remélte, hogy Juli az, de a rossz érzés, ami a szívében motoszkált most sem csitult.
A rövid, de tömör beszélgetés után, nem tudott meg szólalni. A szavak mintha eltévedtek volna útközben, mint a gondolatai, amiket nem tudott összeszedni.
Emlékei csak úgy zuhantak a lelki szemei. Eszébe jutott, ahogy először meglátta Juli gyönyörű kék szemeit és aranyszőke hosszú haját, és hogy már akkor hevesebben kezdett verni a szíve. A múlt következő egy darabkája az első csókuk volt. A lány gyengéd ajkait még most is a száján érezte… Az utolsó kép, ami a fejében volt, egy felborult autó és benne egy szőke hajú, hallott lány feküdt. Aztán elhomályosult minden…

Másnap, mikor újra magához tért a fiú, nem igazán tudta felfogni, hogy mi történt előző nap. Aztán jöttek a gondolatok és tudta, hogy elvesztette szerelmét. Nem akarta elfogadni a megváltoztathatatlant, hogy nincs többé Júlia.
A hálószobájába sétált és határozott, de lassú léptekkel a fiókjához ment. Kihúzta azt és elővette a fegyvert. A pisztolyt, aminek segítségével újra együtt akartlennibarátnőjével.
Egy pillanat. Ennyi elég volt, hogy kívánsága teljesüljön…