Selene - A történet még nem ért véget

Tél volt. Már mindent vastagon betakart a hó, amely most is nagy pelyhekben hulott. Egy piros furgon mellett haladtam el, nem láttam benne senkit, hát nyugodtan sétáltam el mellette. Mindig benéztem minden autóba, minden fa mögé, minden árokba...soha nem lehet tudni honnan néz rám valami, aminek nem kéne ott lennie.
Egy reccsenést hallottam a sikátorból, ami mellett épp elhaladtam. A hang leginkább ruhaszakadásra emlékeztetett.
Megfagyott az ereimben a vér, éreztem, amint a kézfejem teljesen elhűl, ahogy az lenni szokott, ha megijedek. A hátamon futkosott a borzongás, és összeszorult a gyomrom.
Nem menj oda, menj tovább, nem szabad odamenni...
Hiába mondogattam Magamnak, mégis odamentem. Egy fenyőfa állt magányosan a sötétben, amögül hallottam a zajokat kiszűrődni. Mikor elhúztam a fenyőfa egyik ágát, egy lányt láttam, aki a fűben ült, a térdeit szorosan Magához húzva. Hosszú vörös haja csapzottan lógótt, a földig ért. Egy tépett kabát volt rajta, és halkan sírdogált.
Közelebb mentem hozzá, megfeszült idegekkel, tágra nyílt pupillákal, és bizonytalan hangon kérdeztem:
- Segíthetek...?
Nem szólt. A sírás abbamaradt, ő pedig mély levegőtt vett, furcsa, hörgő hangok kíséretében, majd köhögött.
Közelebb léptem hozzá, és a vállára tettem a kezem.
- Segíthe...
A lány hirtelen megfordult, nagy szürke szemeiben a dac, és keserűség tükröződött, a szájából vér folyt, az arca halál sápadt volt.
Majd vett egy mély levegőt, és ismét hörgés hallatszott. Felugrott, és rámvetette magát...

Zakatoló szívvel, levegőért kapkodva ültem fel az ágyban. Az arcomon verejték patakzott, minden végtagom remegett. Körülnéztem, a szobámban voltam, mellettem a magnó még mindig zúgott, a kazetta lejárt rég.
- Picsába...
Kikapcsoltam, majd kikeltem az ágyból. Lementem a konyhába, és miután töltöttem magamnak egy pohár vizet, leültem az asztalhoz, szembe az ablakkal.
Odakint szakadt a hó, minden hófehéren világított. A lámpák, és a hold fénye titokzatosan világította meg a téli tájat. A Sötétben már villogtak a karácsonyi égők, mindenütt karácsonyfák, kidíszített bokrok álltak. Közeledett a karácsony.
Felkeltem, és miután ledöntöttem a pohár vizet, visszamentem a szobámba. Alighogy beléptem, szembe találtam magam egy régi képpel.
Még mind a négyen rajta voltunk, Anya, apa, Én... és Ő.

Amint belenéztem a hatalmas szürke szemekbe, amint eszembe jutott a széles mosoly, és az édes kacagás, könnyek szöktek a szembe, és keserűség férkőzött a szívembe.
Megragadtam a legközelebb eső tárgyat, egy vázát, és tiszta erőből beledobtam a képbe. Az üvegkeret nagy csörömpöléssel tört ketté, és szanaszét repült a parkettán.
Odamentem a képhez, közben éreztem, ahogy az üvegszilánkok a talpamat szabdalják, majd éreztem az égő fájdalmat is, de ez a fájdalom a közelébe sem ért annak, amit belül éreztem. Felvettem a kis képet, és a szorosan összekulcsolt kezünkre néztem.
Érthetetlen, igaz? Miért gyötröm magam a testvérem miatt... Ő már lassan egy éve nincs. Mindenki ismeri a történetét. A lány aki megölte a barátját, majd eltűnt. Az átkozott, a gyilkos, az árnyéklány. Mindenki máshogy ismeri. De úgy senki ahogy Én. Ziarah, a testvérem volt...
Az ágyamhoz sétáltam a képpel, és szorosan magamhoz szorítva elaludtam.

Reggel az óra csörgésére ébredtem, a kezemben még mindig ott szorítva a fényképet. Kikászálódtam az ágyból, és letettem a fotót az asztalra, lefelé fordítva, majd rátettem egy könyvet. Az összes családi képet kidobták miután Ziarah eltűnt. Azt mondták, "a gyereknek lesz roszabb tőle...". Aztán összeszedték az összes albumot, az összes faliképet, az összes fotót, az igazolványait, mindent. Kidobták, pontosabban elégették.
Azt mondta a pszichológusnő, hogy így könnyebb lesz, ha nincsenek képek. Képek nincsenek, csak ez az egy, amit Én eltettem. De az emléke, és az az álom kísért. Hiába a kezelések, az új család, Őt senki, és semmi nem pótolhatja, és nem törölheti ki.
Ziarah az ikertestvérem volt, mégis két teljesen különböző ember lettünk. Miután apáék elváltak, Ő anyához került, én meg itt maradtam. Egy suliba jártunk.

Apa összeszedett valami szupernőt, aki nagyon mézesmázos volt, és csodálatos. Csak éppen utáltam, és ő is engem. Ez semmit nem változott az idő múlásával sem, de legalább ott volt Ziarah, Vele mindent megbeszéltünk. Majd én elmentem egy táborba, ő pedig ez idő alatt megölte a barátját, és eltűnt. Szép kis történet a miénk.
Két hónapja jött egy értesítés: nem keresik tovább. A rendőrség miután eltűnt elkezdte keresni, de nem találták. Sehol egy nyom, egy jel hogy merre lehet...
Felvettem egy kertésznacit, egy zöld garbót, és egy zöld pulóvert. Felszedtem a táskám, és lementem.
- Szevasz.
- Cső.
A mostohaanyám, Zsanett, a konyhában ült az asztalnál, és tojásrántottát evett. Apa már rég elment melózni, ez meg itthon meresztette a seggét. Ez volt a másik dolog amit utáltam. Míg apa hülyére dolgozta magát, ez itthon döglött, és egész nap magát kenceficézte.
- Mi a kaja?
- Keress valamit.
Hát persze. Elvettem az ötszázast a pultról, és a zsebembe gyűrtem.
- Ne a zsebedbe tedd, el fogod hagyni. Nem azért keressük a pénzt hogy elszórd.
- Ne beszélj többesszámban Zsanett. Tudtommal te szart se keresel.
Felpattant és felém fordult. A Tekitete lángolt, láttam hogy legszívesebben Nekem ugrana. Ehelyett felkapta a tányérját, és a mosogatóba rakta. Mosogatni persze nem kezdett, nehogy letörjön a műkörme.
Bementem a fürdőbe, és megálltam a tükörrel szemben.
Ugyanazok a nagy szürke szemek, ugyanaz az arc...
Keserűen nyeltem egyet, majd megsodorgattam a rasztáimat, és két tinccsel összefogtam az egészet. Ziarah befestette a haját vörösre. Én mindig visszafogottabb voltam. Nem érdekeltek ezek a dolgok. Két teljesen más lelkű ember...Ő mindig vadóc volt, Én mindig nyugodt, türelmes.
De az utóbbi két év teljesen megváltoztatott. Azelőtt ha a fejemet leüvöltötték se rebbentem meg. Most, elég egy rossz szó és elönt a méreg. És ami a mindennapjaimat, meg a sulit illeti...
- Nem fogsz elkésni? Ne cicomázd magad!
- Pff...
Kimentem a folyosóra, beleléptem a bakancsomba, és magamra rántottam a kabátom. "Trinity..." így hívott Ziarah. Mennyit ökörködtünk rajta. Hosszú bőrkabátom volt, majdnem földig ért. De míg két éve elegánsan festettem benne, most leginkább egy gazdag lelencnek látszottam.
A fejembehúztam a sapkámat, és a vállamra dobtam a táskát.
- Mentem.
- Szia!

Mikor kiléptem az ajtón megcsapott a hideg téli szél. Megborzongtam, de a rideg táj ellenére valami melegség öntött el mikor megláttam Domot a kapuban, szélesen mosolyogva, azzal az istentelen jókedvével ebben a hidegben...
- Állsz még ott egy darabig vagy idejössz?
- Megyek...
Behúztam az ajtót, és elindultunk a suliba. Dom alacsony termetű lány volt, középhosszú lila hajjal, és azzal a jól ismert széles mosollyal.
- Nézd.
Megfordult, és a málhájára bökött. Telerakta kitűzőkkel, és újrarajzolta a feliratokat rajta.
- Király lett.
Én is elmosolyodtam, mégis mikor megfordult, és rámnézett ,a mosoly lehervadt az arcáról.
- Megint az az álom?
Elindultam az úton, egyenesen a suli felé.
- Nem megint, még mindig.
- Olyan rég volt már, Sel, felejtsd már el. Ő már nem jön vissza, bármilyen szar is ezt hallani.
- Tudom. De hogy Pocahontast idézzem: Nehéz a búcsúzás.
Halványan elmosolyodott, és belémkarolt.
- Szóval, ma hova megyünk?
- Nem tudom... a majorba?
- Ne már, tudod hogy péntek esténként tele van tahókkal.
- Mindig tele van tahókkal...
- Na de péntek esténként meg főleg.
Befordultunk a suli utcájába, és bevágódott mögénk egy fiúbanda, Hurrá, a legbunkóbb banda az egész suliban. A tizenegyedikes majmok. Dom halkan odasúgta:
- Baszki, ezek a köcsögök pont mögöttünk jönnek.
- Nyílván nem véletlenül...
Felcsendült az ismerős mély hang, és ércesen megjegyezte:
- Nahát, csak nem a gyilkos tesókája?

Éreztem, hogy lassan elönt a méreg, de szótlanul mentünk tovább, ügyet sem vetve a kölyökre.
- Csak óvatosan, meg ne hallja, mert rámuszítja a bolond nővérét. Nem akarom úgy végezni mint az a faszfej Márk. Mondjuk Ő már ott elbaszta, hogy összejött azzal ringyóval. De, meg kell hagyni, jó bőr volt a kis kurvája...
Kirántottam a karom Doméból, és a lendülettel ahogy megfordultam, behúztam egyet Tamásnak. Így hívták a nagypofájú tizenegyedikest. Egy halk reccsenés hallatszott,a másik két haverja pedig megállt, és csak nézett rám döbbenten.
- Ezt már rég meg kellett volna tennem te köcsög.
Tamás összegörnyedt, és az orrát fogta.
- Baszki! Szép volt, de most húzzunk.
Dom belémkarolt, és húzott maga után a suliba.
- Szerintem menj el a dokihoz, és írasd ki Magad, Tomi nem fog leszállni rólad!
- Nem érdekel. Mégis mit csinálhatna?
- Mondjuk szarrá ver.
Betoltuk a nehéz bejárati ajtót, és ketté váltunk. Ő ment az osztálya felé, Én pedig a magamé felé. Elindultunk, de Ő még visszaszólt:
- Vigyázz Magadra, megvárlak hatodik óra után.
- Nem kell, nekem ma 7 órám lesz.
- Mindegy, megvárlak.
- Nem fontos Domi, de azért köszi.

Dom volt a legjobb barátnőm, mindig mellettem állt. Sejtettem hogy nem véletlenül akar most is megvárni. Az ahogy visszanézett rám, elárulta, hogy aggódik miattam. Az igazat megvallva, Én is éreztem, hogy az előbbiért még csúnyán kapni fogok, de nem foglalkoztam vele igazán. Végre, megkapta ami neki járt. Benyitottam az osztályterembe. Bent már ott ült az osztály nagy része, és trécseltek, meg röhögcséltek. Amint Én beléptem, halk suttogás vette kezdetét a jobbsarokban ülő lányok között, és kíváncsi pillantások követték minden mozdulatomat.
- Mi a faszra vártok? Nincs fegyverem...
Lesütötték a szemüket, én pedig elővettem a táskámból a kis dobozkámat, és kimentem a wc- be.

Amint becsuktam magam mögött az ajtót, újra hallottam, ahogy beszélgetésbe lendül a lánybanda, de már nem foglalkoztam vele. Elővettem a dobozból egy spanglit, és a számba nyomtam. Tamásék akkor vágtak keresztül az udvaron, és láttak is bemenni a lányvécébe, de gondoltam csak nem jönnek utánam. Bementem elvégeztem a dolgom, majd bementem a suli háta mögé. A suli mögött volt még egy terem, az iskola része, de senki nem használta semmire. Pontosabban majdnem semmire.
Benyitottam, de bent csak egy fiú ült az egyik fotelban, így kényelmesen leültem a fal melletti padba, és rágyújtottam. A srác leszívta az utolsó slukkot is, majd még egy pillantást vetett rám, és kiment.
A füst lassan a fejembe szállt, és kezdtem szédülni. Ez volt az egyetlen olyan állapot, amiben nem keserített meg semmilyen emlék. Kikeltem a padból, és leültem mellé, a földre. Nekitámasztottam a falnak a hátam, és a fejemet felszegve a lámpára meredtem.
Becsapódott az ajtó, és belépett rajta egy fiú. Félhosszú barna haja volt, és az orrán egy fehér tapasz.
- Hehe...
Megindult felém, majd megállt előttem, és a pofámba nézett.
- Te ennek mi baja van?
Nem láttam rendesen az arcokat, de a hangot felismertem. Tamás volt...
- Hagyd békén, be van szívva.
- Beszívva?
- Jah, ez minden reggel idejön.
- Óh... akkor most nem emlékszik majd semmire?
- Nem.
- Áhá...
Leguggolt elém, és megpróbált felvenni, de kibújtam a fogásából.
- Öcsi, szállj le Róla, vagy odamegyek, de kapsz egy olyat, hogy a farkad is kettéáll tőle.
Tamás felállt, ránézett a srácra és kiment. A másik fiú, aki beszélt neki elém állt, és ő is rámnézett. Felemeltem a kezem, és szívtam mégegyet a jointomból.
- Na gyere csibém.
- Haggyál...

Délben ébredtem fel, egy idegen szobában, körülöttem egy csomó üveggel, és csikkel.
- Jájj...

A fejem iszonyatosan fájt, és a derekam is. Mellettem senki nem feküdt, én viszont meztelen voltam. Hamar kiszúrtam az alsóneműmet, a melltartómat a lámpán, a bugyimat pedig az ágyról félig lelógva. Felkaptam őket, majd a nadrágomat ami az íróasztalon volt, de a pólómat nem találtam. Időközben rájöttem hol lehetek. Hmm. Parkettáztak.
- Jani, hol van a pólóm?
- Felkeltél cicám?
- Ne cicámozz, hol van a pólóm?
Belépett a szobába Jani, félmeztelenül, egy szál boxerben, és a hasát vakargatva megszólalt:
- Nem tudom...nem emlékszel hová dobtad?
- Dobtam? Kezdjük ott, hogy hogyan kerültem ide?
- Hát, kicsit beszívtál, úgyhogy kikértelek a sulidokitól. Azt mondtam hánysz a mosdóban.
- Ki is írt?
- Ki hát. Gondoltam nem viszlek haza ilyen állapotban, és amúgysem néztél ki úgy, mint aki annyira menni akarna...
- Jó volt?
- A legjobb.
Odalépett hozzám, és megcsókolt.
- Jani, ne...
Eltoltam magamtól, Ő pedig szélesen mosolyogva megfordult, és kiment a konyhába, onnan szólt vissza.
- Tudom, tudom. Már csak szex. De nem ártana néha úgy is hogy eszednél vagy.
Kiszúrtam a pólómat a kaktuszon, és miközben felvettem válaszoltam. ( Led Zeppelin- Whole Lotta Love)
- Igen, de úgy nem lenne ilyen jó.
- Honnan tudod?
- Tippelek. Elhoztad a cuccaimat a suliból?
- Ja. A folyosón vannak. Tomit tényleg megverted?
- Nem vertem meg, csak bevertem neki egyet...
- Na mindegy, elég ideges volt, kötekedett veled a kisházban. De nem fog baszakodni, megnyugodhatsz.
- Eddig se nagyon zavart a kis köcsög.
- Miért vertél be Neki? Mit csinált az a hülye?
Megrántottam a vállamat, és kimentem a folyosóra.
- Selene, ha most azt mondod, hogy Ziarah miatt...
- Nem mondok semmit, te is jobban járnál ha hallgatnál.

Kijött a folyosóra, ahol Én öltözködtem, és halkan, de annál nagyobb meggyőződéssel mondta:
- Tudom mit mondott. De valahol igaza volt. Tesód megölte Márkot, nem tudom mi ütött belé, de megtette.
- Fogd már be! Biztos nem ok nélkül tette.
Magamra rántottam a kabátomat, és kiléptem az ajtón, majd lerohantam a lépcsőn. Még hallottam ahogy utánam kiált:
- Selene! Ne menj el!
De ez nem tántorított. Ha Ziarah megölte Márkot, biztos nem ok nélkül tette, hiszen szerette őt. Tiszta szívéből. És biztosan nem volt belőve, vagy ilyesmi, Ő sosem esett túlzásba...
Gyorsan szedtem a lépcsőfokokat, így hamar kiértem a ház elé, és hazaindultam. Elmentem egy bolt előtt, és megláttam egy képkeretet. Pont olyat, mint amilyet eltörtem az este. Még két éve kaptam apától, nem akartam csalódást okozni Neki azzal, hogy összetöröm az ajándékát, így elő kotortam a pénztárcám, és olyan csapzottan, nem törődöm hangulatomban besétáltam a boltba. Az eladónő elég csúnyán nézett rám, és hamar biccentett a biztonságiőrnek, hogy figyeljen. Na ez a másik dolog amit utálok. A külsőm miatt úgy néznek rám, mint egy tolvajra, holott biztos hogy nem Én leszek az, aki elelmel a sok rúzs, meg retikül közül egyet, hanem a kicicomázott barbie babák közül valamelyik. Most mégsem töprengtem sokat ezen, hanem egyenesen odaléptem a képkerethez, és leemeltem a polcról, majd beletettem a kosárba. Unottan a pulthoz sétáltam és letettem a nő elé.
- Ennyi lesz?
Széles bájvigyor ült az arcán, és némi zavartság tükröződött a szemében. Szopi, ha kiderül egy vevőről, hogy nem lopós, ha már a seggébe állítottuk a biztonságiőrt mi?
- Ja.
Letettem egy ezrest a pultra, és elvettem a képkeretet.
- Várj, a visszajáró!
- Kilencszáz kilencvennek volt kiírva, kérem, ne várja hogy egy tizesért visszamenjek.
A nő arcáról lehervadt a mosoly, Én pedig megfordultam és a kerettel a hónom alatt kiléptem a forgalmas városba.
- A picsába.
Visszaléptem a boltba, és megkérdeztem a nőtől:
- Elnézést, itt hagytam a táskám, nem látta valahol?
- Felcsillant a szeme, és intett az őrnek, hogy nézzen szét.

Az őr szét is nézett, és ellenőrzés nélkül ideadta a táskám. Láttam, hogy ég a vágytól, hogy belenézzen, ezért felényújtottam mielőtt kinyitottam volna, és a legközönyösebb hangomon mondtam:
- Nézze csak meg nyugodtan.
A kopasz férfi elmosolyodott, kedvesen felém tolta a kötött táskát.
- Nem hiszem hogy találnék benne bármit is. Ne haragudj.
Megkönnyebbülten, és elégedetten mosolyodtam el.
Ekkor kinyílt az ajtó, és egy rövid vörös hajú lány lépett be rajta. Csak egy pillanatig néztem rá, majd kihúztam a táskámat és elraktam a keretet. Rámosolyogtam az eladónőre, és kedvesen elköszöntem. Mikor megfordultam, láttam hogy a lány megkövülten áll. Ismerős volt az arca, de nem eléggé ahhoz hogy azonosítsam, és amúgyis kába voltam még a fűtől, meg a szextől. Szóval felkaptam a táskám, és a vállamra vetve elindultam haza.
Kint egy fekete autó állt, az első ülésen egy hosszú vörös rasztás gyerekkel. Helyes volt, és úgy bámult mintha szellemet látna. Alig sétáltam el az autó mellett, a srác kiszállt, és utánam szólt:
- Szia!

Megfordultam, és ránéztem. Helyes volt, férfias arccal, és széles mosollyal. A kabát takarása alatt is láttam, hogy a teste erős, kidolgozott.
- Szia.- Válaszoltam.
- Ööö... meg tudod mondani merre találom a parkot?
Elmosolyodtam. Tudtam, hogy a kérdést most találta ki, csak hogy leszólíthasson.
- Melyiket? Ötöt tudok fejből, a többit meg keresd meg.
Rákacsintottam, majd továbbindultam. Nem laktam messze, ezért is volt előnyös mikor még Janival voltam együtt. Ha valami baj volt otthon, csak jöttem hozzá. Bár ez azóta sem változott... ha valami bánt, Vele beszélem meg. De már ha összeveszünk, nem feledteti el a gonosz szavakat egy csók, már nincs rózsaszín köd az agyamban, a szemem előtt. Jani csodálatos, jó az ágyban, okos, ravasz, és mindenek felett szeret Engem. Továbbá a teste olyan mint egy görög istené... Izmos mellkas, karok, szép mosoly amit a kis kecskeszakálla csak még szexibbé tesz. A hosszú barna fürtök pedig kifejezetten jól állnak Neki. Ahh...
De ez nem elég. Én már nem szeretem. Csak testileg vagyunk együtt, lelkileg nem. Inkább olyan lett Ő nekem, mint egy barát, aki néha megdug ha kérem. Elég nyersen hangzik, de ez van.

Benyitottam a vaskaput, és elindultam a ház felé. Az ajtón egy kis cetli várt.
- Apáddal elmentünk moziba, ne várj meg, későn jövünk.
Szinte láttam magam előtt, ahogy a sötétben az utolsó sorban nyalják egymást. Böeee...
Előkotortam a kulcsomat, és benyitottam a lakásba. Első dolgom volt, hogy rámeredtem az órára, és kissé megdöbbenten láttam, hogy már fél négy. Elég sokat lehettem Janinál...
Alighogy ledobtam a táskám, csöngettek. Fél négy, ki a rák lehet az? Dom ilyenkor próbán van. Más meg nem igen jön ide. Elővettem hát a szekrényből egy cipőkanalat (csak az akadt a kezembe) és kinyitottam az ajtót. Előttem ott állt Jani, komoly ábrázattal, a kezét tördelve.
- Bemehetek? (Nirvana- Where Did You Sleep Last Night?)
Leeresztettem a harci állásban tartott cipőkanalat, és a csőre akasztottam. Inkább számítottam a Maffiára mint rá...
- Gyere. Mit keresel itt?
Beljebb jött, majd leszedegette magáról a cuccokat, és beült a konyhába az asztalhoz. Elég komolyan ült ott, én pedig még csak nem is sejtettem mit akarhat. Olyan szelíden nézett rám, hogy megkérdeztem:
- Mi van?!
Leültem Vele szemben, és kérdőn rábámultam.
- Szeretnék Veled komolyan beszélgetni.
A hangja elég meggyőzően csengett, és le sem vette a tekintetét rólam. Ajajj...
- Tudom, hogy nehéz Neked, és tudom hogy nincs senkid. Nem akarsz visszajönni hozzám?
- Jani...
- Tudom, hogy nem szeretsz. De ha kicsit többet lennénk együtt... Tudod hogy Én még mindig szeretlek. Nem szeretném ha bárki közénk állna.
Megkönnyebbülten sóhajtottam, csak ennyi?
- Ki akar Tőlem és mit?
Hanyatt dőlt a széken, és széttárta a karjait, majd a fejére tette őket.
- Tamás. Meg akar húzni.
- Pff... ( Rainbow- Since You Been Gone)

Felkeltem, és a mosdóhoz mentem egy pohár vízért. Peti is felkelt és megállt mögöttem, majd átfogta a derekam, és ringatni kezdett. A poharat a mosogatóba ejtettem, és megfogtam a kezét. Felé fordultam, és egy kegyes csókot nyomtam a szájára.
- Ha ez megnyugtat, Ő lenne az utolsó utáni, akivel összefeküdnék.
- Igen, eltaláltad Selene, ez megnyugtat.
Egy huncut mosolyra húzta a száját, és a homlokát hozzádörgölte az enyémhez. A barna szempár némi csintalansággal a tekintetében mereven nézett az Én szemeimbe.
- Mit szeretnél? - kérdeztem hasonlóan huncutul.
- Tippelj.
A keze a fenekemre csúszott, majd határozott mozdulattal elkezdte lehúzni a nadrágomat.
- Kantáros nadrág.
Kicsit eltávolodtam tőle, és gyengéden eltoltam magamtól.
- És amúgyis fáradt vagyok.
A dudorodó nadrágjára pillantottam, majd a kissé zavart ábrázatára. Olyan aranyos volt, ahogy állt ott tanácstalanul... odaléptem hozzá és kedvesen megpaskoltam az arcát.
- Látom Te nem.

Az asztal felé mentem, de Ő elkapta a derekam, és megcsikizett. Valami visító- nevető hang jött ki belőlem, majd futásnak eredtem, ki a konyhából, fel a lépcsőn a szobám felé. A szobában ért utól, és megint megcsikizett, amitől én felugrottam az ágyra. Mikor megfordultam, Peti már velem szemben állt, és kiterített az ágyon. Egyik kezével leszorította a kezeim, majd ott csikizett ahol ért, Én pedig úgy nevettem, hogy már levegőt is alig kaptam...
- Elég, feladom, csak ne csikizz tovább!
Nem hagyta abba a csikizést, én pedig jobbra- balra gurultam, próbáltam kiszabadítani magam.
- Mit kapok ha abbahagyom?
- Nagy pofont?
Egy pillanatra megállt, és széles vigyorra húzta a száját, majd újra csikizni kezdett.
- Ez nem elég jó ajánlat, valami mást.
- Oké, egy vacsi...
Abbahagyta a csikizésem, és felhúzott ülő helyzetbe. Megfordított, átfogta a derekam, és szorosan magához húzott, a fejét pedig a vállamra tette.
- Oké. Egy vacsi, de mikor?
- Holnap?
- Nem jó, próbán leszek. Vasárnap?
- Nem jó, családi vacsi...
- Akkor ma?
- Bolond vagy? Nincs itthon semmi kaja...
Játékosan beleharapott a nyakamba.
- Ez is finom falat...
Felnevettem, és átfogtam a karjait a hasamon.
- De kettőnknek nem elég.
- Ha gondolod van itt más is, amit bekaphatsz.
Elengedtem a kezét, és egy párnát ragadtam a kezembe, majd finoman fejbevágtam Vele.
- De bunkó vagy!

Elengedett, és hozzámvágott egy tollpárnát, majd hangosan nevetni kezdett mikor hanyatt gurultam az ágyon. Visszagurultam, felkaptam egy párnát, és felé dobtam, de ő kitért előle.
- Ez most felhívás táncra?
- Nem, ez felhívás párnacsatára!
Megdobtam egy újabb párnával, és Ő is megdobált.
Szanaszét szálltak a párnák, néha egyikőnk felvisított, vagy felnevetett, és ez így ment körülbelül fél óráig, mikor is csörgött a telefonja, és abbahagytuk a játékot.
Ő unottan odasétált a telefonhoz, és felvette.
- Igen?
Kimeresztette a szemét, és rámnézett. Felém fordult, majd kicsit eltartotta a fülétől a telefont, és úgy hallgatta. Én csak figyeltem rá, majd hangosan felnevettem, mikor kiöltötte a nyelvét, és olyan pofát vágott, mint aki citromot nyalt.
- De hülye vagy...
Körbejárt mint egy csirke, és még a karjait is úgy mozgatta.
- Oké. Megyek.
Lerakta a telefont, és komoly fejjel rámnézett. Majd kiöltötte a nyelvét, és felnevetett.
- Anyám. Mennem kell segíteni.
- Oh. Menjél. De aztán jó kisfiú legyél nekem, ne halljak rosszat.
Nekemugrott, és leszorított az ágyra. Egy csókot nyomott a homlokomra, majd felkelt, és rámnézett.
- Na, mit gondolsz?
Adhattam volna az ártatlan,hogy nem tudom miről beszél, és a rákérdezéssel is időt nyertem volna a válaszig, de pontosan tudtam mit akar, és már megfogalmaztam a választ is.
- Attól függ. Ha csak azért kellek, hogy ne legyek másé...
- Te is tudod hogy nem csak azért kellenél.
- Ebben az esetben a játékot Te nyerted.
Újra fölém hajolt, de most egy tüzes csókot kaptam, és érzéki simogatásokat.
Már kezdtem felizgulni, mikor Ő egyszercsak felkelt, és felkapva a telefont kiindult, de még hátraszólt.
- Egy- Egy.
- Utállak.

Ez most a visszajáró volt a konyhai miatt. Jajj de ravasz...
De ezért szerettem. Valahol mélyen, még mindig az Én Janim volt, nem másé, és talán bele is haltam volna ha másé lesz. Persze, néha félrekúrogatott, egy egy füstösebb bulin, de legbelül mindig az enyém maradt, és ez a lényeg. És ezért érzem magamat egy szemétládának, mert Én még birtoklom Őt, de Ő engem már nem...
A mi kapcsolatunk korán kezdődött. Alig 14, inkább még 13 évesen feküdtem le Vele először. Igaz, Ő akkor már 16 éves volt, Én meg szerettem, mégis szégyenteljes hogy egy kislány már odáig jut... az Én esetemben pedig mégtovább. Már mondtam, hogy visszafogottab voltam mindig, mint Ziarah. Igen, minden téren esetlenebb voltam, szolidabb, leszámítva a szexet. Mire Janival odáig jutottunk, hogy megtörténjen, már millió könyvön, cikken, filmen rágtam végig magam. Nem Jani erőltette... inkább Én. Ő sokszor mondogatta (azon az estén is) hogy várjunk még Vele, fiatal vagyok.
Viszont azután az este után már nemigen ellenkezett...
Megcsörrent a telefon, Én pedig összerándultam az ágyon. Felkeltem, majd a másik szobában lévő telefonhoz siettem, és felkaptam a kagylót.
- Tessék, Selene.
- Szia Sel! Hol jártál?
Megsimertem Dom hangját, és egy kis aggodalmat éreztem a szavai mögött.
- Semmi bajom, csak hánytam, és kiírt a doki.
- Most otthon vagy?
- Aha.
- Sel, figyelj...

Elhallgatott, majd újra hallottam a kagylóba szuszogni.
- Bocs, anyum valamit magyaráz... sz’al. Tomi össze akar Veled jönni. Mondták már? Janinak kellett leszedni Rólad, de az meg tiszta ideg volt. Amúgy Janival beszéltem.
Nyeltem egy nagyot. Dom mindent tudott, leszámítva a füvet...
- Azt mondta sugárba hánytál a mosdóba. Mi a szart ettél?
Nagy kő esett le a szívemről. Nem akartam elveszteni a bizalmát, de nem is akartam a rossz felé csábítani. Dom elég bevállalós... minden rosszban benne van...
Elmosolyodtam a gondolataim hatására.
- Semmit, talán pont az volt a baj.
- Nem t’om... de hallod, Jani rendesen leápolta Tomit. Azt hallani kellett volna.
A hangját kicsit felemelte, és szinte láttam a széles vigyort az arcán, és az elégedett tekintetet.
- Meghiszem azt. Akkor este hová?
- Jajj, tényleg, azért hívtalak... nem tudok ma kimenni, bocsi. Anyuméknak kell segíteni...
- Jól van, semmi baj. Majd legközelebb.
- Na, csak ennyit akartam. Ciao czuppa!
- Szia, cupp.
Letettem a kagylót, és a számítógépre néztem. Az utóbbi időben sokat gondoltam arra, hogy talán meg kéne írni ezt az egészet valami álnéven. Siker sztori lenne. Másoknak. Nekem egy szarul megírt horror könyv...
Csöngettek.
- Hát beszarok...
Néha van hogy egy hétig nem keres a kutya se, most meg...
Lecsörtettem a lépcsőn, és az ajtó előtt megálltam. Álljon csak meg a menet... Jani és Dom segít otthon. Apáék mozizni. Ki a rák az?!
Újra kezembe emeltem a cipőkanalat, majd határozott mozdulattal lenyomtam a kilincset, és behúztam az ajtót.
Előttem egy fiú állt, egy sprayvel a kezében, majd valami fullasztó gáz öntötte el a fejem. Még egy utolsót lendítettem a cipőkanálon, majd elsötétült minden...

Egy piros szobában ébredtem, az ágyon feküdtem, betakargatva. Amint felültem tüsszögni, és köhögni kezdtem, amitől könnyek szöktem a szemembe. De így is láttam hogy a sarokban egy lány ül, rövid vörös hajjal, és meredtem.
- Ha abbahagyom a köhögést...
Elkapott az újabb köhögő és tüsszögő görcs, és megint nem bírtam megszólalni.
- Úgy pofánbaszlak hogy kiesnek a szemeid...
A köhögésem lassan csillapodni látszott, de a tüsszögés maradt, amitől a szemem újra és újra könnyezni kezdett. A lány felkelt a székből, letette a kezében tartott könyvet, és valmi vizszerű lötyivel az ágy szélére ült, és kedvesen rámmosolygott.
- Semmi baj Sel, idd ezt meg kérlek.
Az ismerős hang a dobhártyámba hasított, és a homályos szemem ellenére is felismertem a nagy szürke szemeket, a szép arcot... Elvettem a kezéből a lötyit, és ledöntöttem egyszerre az egészet. Máris éreztem hogy a tüsszögés múlik, és a mikor az utolsó könnycsepp is kicsordult a szememből, és kitisztult a látásom, rámeredtem a jól ismert arcra.
- Ziarah...?
- Ki más Sel?
A hosszú haját levágták, rövid zselézhető haja lett, de továbbra is vörös. Piercingjei többségétől megszabadult, csak a nyelvében, és az orrában hagyta meg őket. Szépen ki volt festve, és most is magasztos kinézete volt. De a szemében láttam hogy sok mindenen ment át mióta nem láttam.
Nem tudtam mit kéne tennem... legszívesebben megöleltem volna, de... Mégegyszer belenéztem a szemébe, és láttam hogy gyötri magát.
Minden további gondolkodás nélkül felugrottam, és szorosan magamhoz húztam. Ő is szorított magához, úgy mintha sosem akarna elengedni.
A szemébe néztem, miután elengedtem, és megszeppenve kérdeztem:
- Mi a fasz volt Veled? Hol voltál?

Akárhogy próbáltam visszatartani kicsordultak a könnyeim, és remegni keztem. Ziarah átölelt, és a vállamra hajtotta a fejét. Éreztem hogy remeg, talán sírt.
Nem volt hosszú idő, maximum 2 perc míg magamhoz szoríthattam. Mégis végtelennek tűnt. A hosszú idő után, amit nélküle kellett eltöltenem, ezek a pillanatok, az egész Világot jelentették. Szorítottam, féltem, elragadják tőlem. Egyszer megtették, másodjára nem hagyhatom...
Mégis, a pillanatnak vége szakadt, mi pedig egymással szemben ültünk az ágyon. Csak bámultunk egymásra...
Az alatt az egy év alatt mindketten megváltoztunk. Mintha szerepet cseréltünk volna. A vadóc lányból, egy komoly felnőtt lett, a szelídebbik lány pedig sodródott az árral, és elvesztette az életét.

Akármerről megközelíthetjük a dolgot. Miután Ziarah eltűnt, az Én életem is megváltozott. Az addig oly fontos dolgok a háttérbe szorultak. Nem volt többé célom, nem voltak álmaim. Az egyetlen, amit akartam, az egy kis béke volt. De azt, sose kaphattam meg.
Az álmokban is csalódnom kellett. Minden éjjel kísértést hoztak, nem megnyugvást. Talán ezért indultam el a mostani utamon. Az ösvény ott szakadt ketté először, ahol a szüleink kettétéptek minket. Ott a középutat megtaláltam, azt hogy az iskolában találkozhattunk. De a második útelágazódásnál már nem volt ennyire egyszerű. Ziarah volt a másik felem, mikor Ő eltűnt nem találhattam többé meg a kibúvót. Elmentem egy irányba. Nem mondanám feltétlenül, hogy a rossz irányba. Az Én utam Janihoz vezetett, az Ő világába, mivel az enyém megszűnt, máshoz pedig akkor még nem fordulhattam, csak Ő maradt. Majd jöttek az éjszakázások, a fű, a pia...

Ziarah mindent elmesélt, töviről hegyire. Márkot, majd az új életét a Gogó bárban... és Petit. Elhűlve hallgattam az történetét, nem is értettem sokszor mi mindenről beszél, de amint egy egy forduló ponthoz ért, kitisztult a kép. Istenem, teljesen megzavarta a fejem a sok beszéd...
Peti közben bejött a szobába, és ide- oda kapkodta a tekintetét köztünk. Neki még új volt ez az egész, hogy mi ennyire hasonlítunk.
- Szóval Ti ikrek vagytok.. Huhh...
- Ööö, izé... bocs hogy pofáncsaptalak a cipőkanállal.
Az arcához nyúlt, és végigsimította a lila sávot az arcán.
- Semmi baj...
Egy mosoly futott végig mindhármunk arcán, majd Ziarah megint rámnézett.
- Rengeteget változtál.
Kicsit bántóan hangzottak a szavai, pedig lényegében biztos nem sértésnek szánta. Megragadta a kantárját a nadrágomak, és megrángatta.
- Le vagy fogyva agyonra. És a hajad...
Végigsimította az egyik rasztám, majd végimért.
- Szebb vagy mint valaha, de valahogy megváltoztál...
- Talán ezt Én is mondhatnám Neked...
- Honnan van ez a sok piercing? Apa megengedte?
Megsimítottam a számban a karikát, majd a további háromra gondoltam.
- Nem, nem engedte meg. Egyik nap így mentem haza.
- Hogyértve?
- Jani szúrta be őket. Apa meg üvöltözött, de lecsitult. Mondtam Neki, hogy ennyi Nekem is kijár ha már Zsanettet el kell viselnem.
- Komoly?
- Ziarah, nem csak téged viselt meg az ami történt... Istenem, nem hiszem el hogy Márk... Te jó ég...

Összegubóztam, és a hajamba kapaszkodva a fejemet a térdemre hajtottam. Újra erőt vett rajtam a sírás... Márk ilyet... és Ziarah...
Reszkettem, ráztak a sírás első hullámai. Peti felkelt, és leoltotta a lámpát, majd kisétált a szobából, minket magunkra hagyva. Csak a hold fénye világított be, de éppen eleget láttam ahhoz, tudjam, valami komoly beszélgetés következik. Ziarah kinézett az ablakon, a szemében ott csillogott egy könnycsepp.
Felémfordult, és mellém húzódott. Átölelte a vállam, és a fejét hozzám hajtotta. Pont mint régen...
- Selene, nem szabad hogy megtudják hogy merre vagyok. Hallgatnod kell róla...
Csak még erősebb reszketés jött rám a szavak hallatán. Kiegyenesedtem, és szorosan magamhoz húztam.
- Nem akarlak mégegyszer elveszteni...
- De nem maradhatunk itt...
- Veletek megyek...
- Nem lehet Sel, értsd meg. Nem rángathatlak bele ebbe. Mindennél fontosabb vagy Nekem. Az életemet adnám érted, és rettenetesen fogsz hiányozni...De nem lehet...
- Ziarah, ne taszíts még mélyebbre...
- Sel...

Távolabbra ültem tőle, és vádlón néztem rá.
- Nem érted. Semmit sem értesz. Nekem többet jelentesz az életemnél, ha most megint elhagysz, tönkremegyek.
- De nem tehetem...
- Ziarah, kérlek...
Kinézett az ablakon, és némi gondokodás után megszólalt.
- Reggel indulunk.
Felkelt, majd hozzám lépett, és egy puszit nyomott a homlokomra. Mellém feküdt az ágyra, és magunkra húzta a takarót. Szorosan fogta a kezem, és halkan suttogva mondta:
- Szeretlek hugi.
- Én is szeretlek.
Melegség öntött el a szavak hallatán, nem vágytam másra, minthogy ezt hallhasam. Édes érzéssel feküdtem le, boldogság mámorával.

Reggel későn ébredtem, először azt sem tudtam hol vagyok. Reggeli hidegség árasztotta el a szobát, és valami ott remegett a levegőben. Mihelyst eszembejutott a tegnapi események sorozat, megfordultam az ágyon.
Ziarahnak hűlt helye volt.
Kiugrottam az ágyból, és kiléptem a szobából. Szemben egy kék ajtós szoba állt. Zakatoló szívvel rontottam be a szobába - Odabent semmi nem volt. Az üres szoba közepén egy fehér boríték virított.
Az első pillanatban megértettem: Itthagytak. Keserűség fogott el és könnyek szöktek a szemembe.
- Itthagytak...
Lepergett a szemem előtt az egész életem, az első játékaink az oviban, az első közösen átmulatott éjszaka, az első vita, az első verekedés, az első ölelés, a pillanat, mikor el váltunk, a pillanat, mikor újra láttuk egymást. Az összes érzés, keserűség, szeretet, boldogság, fájdalom, bánat...

A szoba közepére mentem, ahol a levelet láttam, majd megragadtam a fehér borítékot, és feltéptem. Benne egy kék levélpapír volt, rajta Ziarah írása, a jól ismert kerek betűkkel.
> Sajnálom Selene, nem tehetem. Szeretlek, nem okozhatok még több kárt az életedben. Szeretlek! Ziarah <
A lapon több helyen megszáradt feketés könny nyomok voltak, és az íráson is látszott, hogy remegő kézzel írta. A könnyeim elapadtak, és kételyek férkőztek a szívembe. A papírra meredtem, majd megvilágosodott előttem: Ebből nincs kiút.
- Túl sokat nyeltem már...
Igen, túl sokat. A válást, Az elszakadást, majd azt hogy alig láttam... Eltűnt, nem keresték, elvesztettem, Zsanett, Gyilkosságok, viták, verekedések, fű...
Csak úgy váltogatták egymást a fejemben a fájdalmas képek. A szomorúság egyre inkább elkeseredettséggé vált, kezdett megrajzolódni előttem mit kell tennem.

Hazajöttem, nem tehettem mást. Az agyamban végig ezek a képek és az érzések zakatoltak. A szívem ki akart ugrani a helyéről.
Túl sok mindent nyeltem már le, és ennek nem lesz vége. Soha. Csak egy módon vethetek véget az egséznek. Belefáradtam már a sok megaláztatásba, a Isten sem az én pártomat fogja már... Én pedig egy halandó vagyok. De érzésekkel teli...
Beugrott egy utolsó kép, egy lány, aki a tóba vájt léknél ül, és meredtem maga elé bámul, majd egy sikoly, egy vágás, és a kés koppanása a jégen.
A pillantásom megakadt a falra felszerelt vadászpuskán, és határozottan leemeltem onnan.
- Boldog Karácsonyt...

Egy fegyverdörrenés rázta meg a nyugodt kis környéket, majd egy keserves kiáltás.
A sötéség elnyelte a hangokat, a színeket, csak egy távoli kisház ablakában pislákolt egy asztali lápma halovány fénye.


(Köszönet: Dom karakterét megtestesítő Nagy Dominikának. Csókollak Dom!)