Történetek

Ez előtt még sosem került rá sor, hogy a Minisztérium Roxfortot is az ellenőrzése alá akarta vonni, mindig adóztak annyi tisztelettel az iskolának, hogy meghagyták a régi rendszerben. Az az Umbridge nőszemély teljesen példátlan esemény volt a Roxfort történelmében.
- És hogy értetted, hogy két pillér már kibillent?
- Természetesen úgy, hogy a Roxfort már nem képes fenntartani a folytonosságot. Nagyot csorbult az ereje Dumbledore halálával. És most a Gringotts is a Minisztérium...

Van egy elvem: Változtatni és változni sohasem késő! Ha elindultunk egy úton, azt hisszük helyes, ám ha mégsem, ne féljünk másik utat keresni! Erről szól az élet. Megtalálni a helyes utat, küzdeni egy biztos jövőért, mindig csak hajtani...

- Hova mehetnénk, Hermione? Az idő zord. Ez az egyetlen menedék, ahol meghúzhatjuk magunkat. És egyébként is: Potterrel már nagyon ideje leszámolnunk. Nem tehetünk mást, mint hogy itt megvárjuk. Még mindig mi vagyunk a jobb helyzetben. Potter benyit, és én azon nyomban kimondom rá az Adava Kedavrát...

Megragadtak és lerángattak a legmélyebb katakombákba. Penész keserű szaga töltötte meg a levegőt. Hosszú folyosókon keresztül vittek a sötétség gyomrába. Büszkeségem elpárolgott. Ők pedig csak vittek. Végtelen alagutakon hurcoltak keresztül. Majd belelöktek egy kamrába...

És elővett a dzsekijéből egy kis, lapos, fekete tárgyat. Kinyitotta, és afféle minitévé- szerűség lett belőle. Elkezdett lejátszani...egy iskola, diákok...aztán...a mi termünk...és...bejött a matektanárnő...és...megtörtént az, ami álmomban.
- Ne! Hiszen én ezt...pontosan ugyanezt álmodtam... - mondtam reszketve.
- Ez sajnos nem álom. Valóság. Ez a jövő. Holnap...megtörténik. Hacsak...
- Igen?
- Hacsak magácska nem akadályozza meg...

Eközben New Hampshirben, egy elhagyott kúriában vidám parti folyt. Voldemort nagyúr gondtalanul nevetett és egyre dicsérte Bellát.
- Gyönyörűen elfogtad Pottert - igazán jutalmat érdemelsz. Ráadásul abban is ügyesen döntöttél, hogy nem ölted meg, inkább nekem ajándékoztad ezt az örömöt.
- Szóra sem érdemes - szabadkozott Bella...

- Mert lehet, hogy már üresek a hordók! –Válaszolta mérgesen Mato. –De ne azzal foglalkozz kérlek, mert nagyon idegesít, hogy csak én dolgozom itt a sötétben…
- Dolgozni? –Kuolema gúnyosan felnevetett. –Mato ott pattogsz a szakadéknál és várod, hogy Alenne odavonszolja a létrát… Mi ebben az olyan megterhelő munka!?
Ekkor érezte, hogy egy hideg kar megfogja a csuklóját...

Zalai már napok óta nem bírt magával. Egyszerűen képtelen volt a bőrébe férni. Szívdobogása volt egyfolytában, a dobhártyája pattogott, az agya sokezres fordulatszámon pörgött, teljesen ki volt kelve magából.
Egyik baj a másikat érte. Az orvosa komoly fenyegetésekkel lépett fel a további dohányzás ellen, a főnöke súlyosabban telepedett rá, mint valaha, az asszony is csak nyúzta, nyúzta, nyúzta...

Nem vagyok egy bosszúálló angyal, a célom, nem pedig a gyilkolás. De ennek ellenére megint azt éreztem, hogy legszívesebben elmennék ahhoz a dílerhez, és szétlőném a fejét. Fegyverem ugye nem volt, de a gondolat sem vált valóra. Másfél hónapig nem mentem dolgozni, kötelező szabadságon voltam. Négy nap után sikerült találkoznom ezzel a dílerrel, Victor elvitt hozzá, és vettem néhány gramm hasist.
Tudtam, hogy vigyáznom kell a kérdésekkel, de muszáj volt a Tűz szeméről kérdeznem......

Csend van. Mindenhol csend. Ilyenkor már csak néhány részeg jár az utcán. Az utca, ahova igyekszem sötét. Félek. Félek, hogy újra látom a helyet. De érzem, hogy oda kell mennem. A szívem oda húz. Tudom, hogy nagyon fog fájni újra látni a helyet, ahol ez történt. De én már csak az emlékekben élek. Még egyszer látni akarom magam előtt, ami történt...