Sarah Browning - Mibe keveredtem?

05:23
Lassan le kéne oltani a villanyt. Úgyis nemsokára hajnalodik.
Nem. Nem merem. Nem merem, mert akkor...akkor jönnek Ők. Mindig itt vannak és sosincsenek itt.
A francba a sok hülyeséggel...nem léteznek...nem léteznek...nem léteznek...

Ólomként nehezedik rám az álmosság. De nem szabad elaludnom. El fognak kapni...

********

Jaj, ne...már megint iskola...gyorsan...össze kell készülnöm...
Első óra: matek.
Bejön a tanár, végignéz rajtunk, aztán hirtelen odalép hozzám, rámnéz, a szeme vörösen izzik...sikoltani akartam, de nem jött ki hang a számon...a tanár felemelte karját, és karmokban végződő ujjaival lesújtott a padtársam fejére...vér fröcskölt mindenfele, a fiú pedig holtan rogyott össze...az osztály felbolydult, mindenki üvöltött...

********

- Ááá!
Felriadtam. Ez nem lehet igaz. Miért?!
- Mi bajod van?
Ez anyám volt.
- Semmi. Miért?
- Kiáltottál.
Ajjaj.
- Ja...semmi. Tényleg...nincs semmi baj.
- Nagyon sápadt vagy...
Hányingerem volt.
- Semmi baj nincs, anya.
De a következő pillanatban kirohantam a fürdőszobába.
Hánytam.
Anyám megtapogatta a homlokom.
- Te lázas vagy! - és kezembe nyomta a lázmérőt.
- Mérj lázat!
Huhh. 39,3. Nem semmi.
- Ma itthon maradsz. Sajnos nekem be kell mennem dolgozni...egyedül kibírod?
- Persze...
- Na jó...hívj, ha valami baj van...délután jövök.
Aztán puszit nyomott láztól égő arcomra, és elment.

Furcsa...nem is foglalkoztatta különösebben, hogy magas lázam van.

Hirtelen már nem éreztem rosszul magam. Olyan érzésem volt, hogy csak azért lettem rosszul, hogy ne menjek iskolába...de inkább nem is gondoltam ilyenre, azután az álom után...brr.

- Sarah! Sarah Browning? - szólalt meg egy hang mögöttem.
Megijedtem ettől a kérdéstől, de megfordultam.
- I...igen
- Remek!
Alaposan megnéztem a hang tulajdonosát. Magas, vékony, de izmos, jóképű, egyenruhás alakot láttam.
- Ki...ki maga?
- Ó! Elnézést...a nevem Peter. Peter Andrews,katonatiszt.
- És mit keres a...szobámban?
- Önt keresem. Beszélnünk kell.
- Hát...jó. Üljön le...
- Na szóval...arról lenne szó...nos, tudja mi intéztük el, hogy magácska megbetegedjen...
- Mi? De mégis miért?
- Ezért.
És elővett a dzsekijéből egy kis, lapos, fekete tárgyat. Kinyitotta, és afféle minitévé- szerűség lett belőle. Elkezdett lejátszani...egy iskola, diákok...aztán...a mi termünk...és...bejött a matektanárnő...és...megtörtént az, ami álmomban.
- Ne! Hiszen én ezt...pontosan ugyanezt álmodtam... - mondtam reszketve.
- Ez sajnos nem álom. Valóság. Ez a jövő. Holnap...megtörténik. Hacsak...
- Igen?
- Hacsak magácska nem akadályozza meg.
- Mii?! Hogy ÉN??
- Igen...tudja Önt már régóta figyeljük...
- Állj! Figyelnek?
- Igen...szóval...mi szoktuk megfigyelni...a sötétből...a sötétben.
- Szóval, maguk miatt nem aludtam rendesen már 2 éve?!
- Hát...öhm...igen.

- Ezt nem hiszem el!
- Kérem, nyugodjon meg! Ez most nem fontos...koncentráljon inkább a feladatra.
- De...de miért éppen én?
- Nagyon sokmindenkit megfigyeltünk már...magát találtuk alkalmasnak.
- Na de...15 éves vagyok! Hogy bírnék megállítani egy ilyen...szörnyet?
- Nem a kor számít...megfelelő kiképzést kap.
- Rendben van. Magam sem tudom, miért, de beleegyezem.
- Ez fantasztikus! Akkor indulhatunk?
- Hova?
- Hát...a múltba.
- Tessék?
- Egy nap alatt nem lehetne rendesen kiképezni.
- És a családom? Az iskola? Nem fognak keresni?
- Nos...itt az idő...hogyis mondjam...meg fog állni.
- Értem. Vagyis nem értem. De mindegy. És mikor indulunk?
- Köhömm...Most.
- ó...hát...rendben...vigyek magammal valamit?
- Nem szükséges. Mindent megkap majd ott.
- Hol is?
- A kiképzőtáborban. Miskolcon.
- Értem...akkor mehetünk.
És még egy utolsó pillantást vetettem a szobámra, arra gondolva, hogy talán soha nem jövök vissza...

*********

- Istenem! Ez szörnyű!
A kiképzőtáborban vagyok. 1. nap. rögtön amint odaértünk, fel kellett vennem egy kényelmetlen, szűk egyenruhát. Rögtön utána 20 fekvőtámaszt kellett csinálni... de mivel nem tudtam, 15 kilométeres futást kaptam feladatnak...
- Még csak fusson! Még hátra van 10 km! - nevetett gonoszul kiképzőm, a bikatermetű Loui.
Csak futottam és futottam tovább... és akkor megláttam egy hatalmas szakadékot magam előtt az úton, de nem tudtam megállni, láttam, ahogy a semmi egyre közelebb ér hozzám, aztán már csak zuhantam és zuhantam, míg elnyelt a sötétség...

*********

- Sarah! Sarah!
Valaki a vállamat rázta.
- Sarah ébredjen!
- ...mi?...
Elborított a hideg veríték. Reszkettem.
- Jól van? Megint rémálma volt?
Peter volt az. Bólintottam.
- Épp jókor ébresztettem. Megérkeztünk.
Észre se vettem, hogy amíg aludtam, a hátán vitt. Nagyon erős...
Körülnéztem. Egyáltalán nem olyan volt, mint álmomban. Nem voltak a falon szöges bilincsek és láncok...nem pókok tanyázta kőágyak, hanem kényelmes, normális ágyak. Mindent összevetve egész klassz hely volt.
- És...akkor most milyen évet írunk?
- 1987.
- Mii?!
- Igen...sok idő kell a felkészülésre.
- És...öregedni nem fogunk?
- Nem.
- Értem.
- Akkor...holnap hajnalban találkozunk. Jó éjt.
- Magának is. Viszlát.


Folytatása következik...





Előzetes a következő részből:

- Mit akar? - üvöltöttem az idegenre.
- Téged...a lelkedet. Állj a szolgálatomba, élj velem, légy az enyém, és együtt legyőzzük a világot!
- Nem...soha...tűnjön innen! - közben a hátam mögött kotorásztam a szekrényben. Hol az a rohadt pisztoly...
- Hahaha! Azt hiszed végezhetsz velem?
Egy kézmozdulattal kirepítette a kezemből a fegyvert.
- A francba!
Ekkor berontott Peter.
- Mi a...?!
- Peter!
- Sarah!
A lény felemelte a kezét, tenyeréből vörösen izzó gömböt lőtt Peter felé...
- NEEE!!!