Történetek

Hogy milyen helyes... istenem mit nem adnék egyetlen csókjáért! Itt van előttem álmaim tárgya és elfojtom saját érzelmeimet! Talán megpróbálhatnám! Megmondom neki, hogy elfáradtam és szükségem van egy kis pihenőre, üljünk le a partra egy kicsit! ...

Az Apa dühös volt a lányra, mert nem volt mindig otthon. Saját bevallása szerint legszívesebben egy aranykalitkába zárta volna, hogy ne érje semmi baj. A lány hiába magyarázta az Apának, hogy most Anyának sokkal nagyobb szüksége van rá, mint neki és Öccsének, nem értette meg. A veszekedések egyre sűrűsödtek, s kezdtek mind jobban elfajulni...

- Mostanában sűrűn járt a Vörös Pálma Bárba, van ott egy pincérlány, Doris, vele nagyon jó kapcsolata volt. Azután volt még ott pár érdekes ember, feltalálók, üzletemberek, gyártulajdonosok, csodálkoztam is, vajon mi vonzotta ezekben az emberekben, hiszen sohasem rajongott a tudományokért...

Első dugás után kötelező a beszélgetés. Emlékszem, milyen mélyen szívtam be Manderly hajának illatát, mennyire el voltam varázsolva tőle. Azelőtt sosem voltam idősebb nővel, de mindig is izgatott, milyen lehet. Azt mondták, az érett asszonyok befűtött, robogó mozdonyok, akiket nehéz leállítani, vagy elterelni a pályájukról. Nagy igazság van ebben, bár a vezető felelősségét nem illik emlegetni...

Az egyik este furcsa dolog történt a Lirienbeli Berezelt Utcában. Az ott lakók között többen is azt állítják, hogy élőholtakat láttak az utcában járkálni. Az élőholtakról tudvalevő, hogy Necront a sötét urat szolgálják, és a lirieni őrség egyből elpusztítaná őket, ha felbukkannának, így a lirieni rendfelügyelet vezetője kizártnak tartja, hogy tényleg élőholtak jártak volna a Berezelt Utcában...

Ámde, két perccel később egy visszafojtott kiáltás ütötte meg a fülét. A hang elcsuklott, és hirtelen egy erős rántást érzett. Mintha ki akarták volna tépni az üléséből, majd vissza. Kinézett a szélvédőn és egy fehér minibusz egyre közeledő lámpáit pillantotta meg. Már csak centiméterekre volt az ő autójuktól. Az ütközés elkerülhetetlennek tűnt. Végiggondolni pedig végképp nem volt idő, az egész olyan gyorsan történt...

A sérülékeny test forrósága pillanatok alatt átütött a ruháján, és tisztán érezte Victum gerincét. Egy pillanatra felcsillantak szemében a vágy körvonalai, de mire igazi testet kaphattak volna, elillantak, akárcsak a kíváncsiskodó napsugarak az ablakról. Megfogalmazhatatlan akaratot érzett, aminek az volt a célja, hogy ne keressék még a lányt...

Ekkor azonban egy nagyon aranyos lány odahajolt, és megkérdezte, hogy segíthet-e valamiben, mert látja, hogy nem megy. Én természetesen azonnal rávágtam, hogy nagyon megköszönném. Így hát ez a gyönyörű lány, akiről később kiderült, hogy a neve Anna, segített nekem a háziban. Mikor végre készen lettem a házi feladattal egy másik kérdést tett föl...

Halló.... mentők ?
Mié? Nem azt hívta?
De.!
Akkor minek kérdezi? Vagy mondja! Mit akar?
Rosszul vagyok...!
Rosszul hallom, hangosabban!
Rosszul vagyok!!! Ezt már hallottam… azt mi baj?
Infarktusom van.
Igen? És ezt miből gondolja tán orvos?
Nem.
Akkor meg ne zavarjon össze...

Léptek követik egymást, távolság foszlik semmivé zabolázhatatlan szágudása által. Az út túl rövid, vagy a lendület nagy? Hiába a hideg, az ismerősként ráköszöntő est, a szemerkélő esőcseppek, mik pillájára ragadva kristályos ragyogásba vonják a környéket. Menni kell, tenni kell valamit, meg nem állhat. Tovább viszi lába, akkor is, ha fáradt...