Fájdalomas elválás

Aki olvassa ezt a történetet, talán nem hiszi de igaz. Azért regénynek kategorizáltam, mert romantikus történet az életemből.
17 évesen beleszerettem egy fiúba. Palinak hívták, és végtelenül szerettem.
Egyszer közösen lementünk a baráti társasággal szórakozni egy hétre. Felnőtt is volt de elég szabadok voltunk. Ő csak három napra jött le de én örültem. Első éjjel azonnal vad szeretkezésbe kezdtünk. Nem, nem szex volt- szeretkezés. Nem az orgazmus volt a cél, hanem hogy szeressük egymást, ami korosztályunkban elég ritka dolog. Mikor eljött a hajnal és hozzábújtam éreztem, hogy valami nincs rendben. Vagy csak így emlékszem. Meg is kérdeztem, de válasza megnyugtatott, hogy minden rendben.
De mégsem volt. A következő este félrehívott, hogy szakítsunk. Azt hittem megszakad alattam a föld. Így zajlott:
- Szeretnék szakítani...
- De miért?
- Úgy érzem, már nem szeretlek igazán.
A szemébe néztem de elfordult.
- Nem hiszem el.
Mélyen rám nézett.
- Pedig így van.
Könnyek szöktek a szemembe ,és nem tudtam mit mondjak. Végül megkérdeztem:
- És a tegnap este?
- Az hazugság volt.

Sírva rohantam a legközelebbi mosdóba és sírva, zokogva hajtogattam a tükörnek és a falnak hogy nem lehetséges, hogy így kihasználta a tegnap estét.
Pedig nagyon úgy tűnt.
Nem tudtam mi legyen, de a barátnőmékhez költöztem. Pali maradásának utolsó estéjén buli volt, de nem akartam elmenni. Végül ezt mondta Lilla:
- Nincs olyan fiú, akiért érdemes sírni, mert aki igazán szeret, sosem ríkat meg.

Az eredeti mondás nem így szól, de megértettem a lényeget. Letöröltem könnyeimet, és én is a buliba indultam. Ez egy kibérelt helyiségben zajlott, de sok városbeli fiatal is eljött. Vadítóan néztem mindenkire, úgy táncoltam, mint még soha, és ő csak a sarokból nézett engem. Azt hiszem, nem akarta elhinni, hogy így túlléptem rajta.
Kimentem a mosdóba és egy film jutott eszembe. A Fiú úgy tett mintha részeg lenne és így szedett ki valamit a lányból. Én nem voltam semmire kíváncsi, de vajon hogy reagálna, ha hirtelen „részegen" nekirontanék?

Hát elkezdtem inni. Egy idő után tényleg spicces lettem, de tudatomnál voltam. Lilla próbált leállítani (ő nem tudott a tervemről) és el akarta kobozni az üveget, de nem hagytam. Egyszer csak egy meleg kezet éreztem és Pali finoman kivette a kezemből az üveget, és én megbabonázva néztem , mint egy kisbaba mikor elvesznek tőle valamit. Nem tudtam semmit tenni ellene. De ekkor kitört belőlem az ördög.
Elkezdtem ütni, rugdosni, míg a földre került. Elvettem az üveget (amire előtte rátette a kupakot így nem ömlött ki) és elkezdtem inni. Félszemmel láttam hogy közben felállt, de csak ittam. Ezután nem igazán emlékszem, csak kiegészítésből tudom mi történt. Eldőltem és úgy kapott el, mint a filmeken és én erre kapálózva, hadonászva ellenkeztem. Ekkor már mindenki minket nézett. Felálltam (bár kicsit dülöngélve) néztem egy ideig és egyszer csak sírva fakadtam. Neki estem és szinte sikoltozva kérdeztem egyre: MIÉRT? Miért? Erre ő megcsókolt.

Utána talán kivitt és lefektetett, mert nem jöttünk vissza. De a reggelre világosan emlékszem. Pali ott ült mellettem és ahogy felültem első mozdulatom egy pofon volt.
- Megérdemlem - mondta. És elkezdett mesélni:
- A hazugságot azért kaptad, mert azt akartam gyűlölj. Nem akartam hogy fájjon a szíved miattam. Várj, megmagyarázom.
Nemsokára Németországba költözünk végleg. Azt hittem, ha gyűlölsz könnyebben felejtesz, mert nagyon úgy tűnik, hogy soha többet nem találkozunk.
Sután fejezte be, mire én egy kicsit felnevettem.
- Te butus! Tényleg úgy gondoltad, ha gyűlölettel válunk el, könnyebb lesz nekem?
- Nem tudom...
Átöleltem, ami utána csókba torkollott. Akkor délelőtt utazott el, azóta nem láttam, e-mailben érintkezünk. Először fájt, de neki nemsokára lett egy barátnője és nem tudta mit tegyen. Azóta, mint barátok segítünk egymásnak.
Most 20 éves fejjel még mindig tisztán emlékszem arra a bús tekintetre, ami a buszból nézett rám. Könnyektől homályos a kép, de ez volt talán a legnagyobb fordulópont az életemben, amikor megértettem, hogy a szerelem milyen (talán) végzetes butaságokra sarkallja az embert a másikért.