Történetek

- Nincs olyan fiú, akiért érdemes sírni, mert aki igazán szeret, sosem ríkat meg.
Az eredeti mondás nem így szól, de megértettem a lényeget. Letöröltem könnyeimet, és én is a buliba indultam. Ez egy kibérelt helyiségben zajlott, de sok városbeli fiatal is eljött. Vadítóan néztem mindenkire, úgy táncoltam, mint még soha, és ő csak a sarokból nézett engem. Azt hiszem, nem akarta elhinni, hogy így túlléptem rajta...

Akármennyire ódzkodsz, mégis előre jutottál. Ott állsz a ravatala előtt és nem mersz megszólalni. Sosem láttad még ilyen szépnek. Kisimult, sehol egy ránc. Boldognak, mosolygósnak tűnik. Olyan, mint azelőtt a végzetes délután előtt volt. Már nem félsz tőle. Csendben megsimogatod és egy utolsó könnyet ejtesz érte. Végső búcsú; és már vihetik is. Koporsót lezárják, többet nem láthatod. Ennyi volt lelked ravatala…

És miközben szürcsöltem a kávét, Odasétáltam az ablakhoz (még mindig ilyen lenge ruhában) és ránéztem a hőmérőre: 32.4 Celsius fok.
De jó! –ásítottam közben. Persze nem volt ez jó. Épp ellenkezőleg. A globális felmelegedés már itt is felütötte fejét…

Gondolataim, mint a tenger vihar előtt kavarognak a fejembe. Úgy érzem, becsaptak... pedig nem. Már nem tudok mit hinni. Ő, akire szinte felnéztem, csodáltam minden mozdulatát aztán még is csalódnom kellett, ő is ugyan olyan, de talán rosszabb. Mikor még volt közös jövőnk értette minden gondolatom és mozdulataimból tudta, mit gondolok. Most hogy szétváltunk... semmi nem maradt meg belőlem számára... nem emlékszik ki vagyok...

Loona sírt. Könnyei végigfolytak az arcán, majd a háztetőre pottyantak. A nap épp akkor bukott le, hogy helyét átadja az éjszakának. Mikor eltűnt a horizonton, a közelben lévő toronyóra 7-et ütött. Loona megtörölte kipirosodott szemét a ruhája ujjával, majd előrébb lépett, egészen a tízemeletes pereméig. Már elbúcsúzott a mindentől. A naptól, a melegtől, a szerelemtől.... s a fénytől...

- Nem is mondtam… Ginny meggyőzött róla, hogy nem babonázott meg téged Piton… meg aztán tudom, hogy téged keményebb fából faragtak, mint hogy kifogjon rajtad az Imperius-átok – ekkor halványan elmosolyodott, de arcára szinte nyomban visszatért a komolyság. - De akkor sem értem, hogy mért védted meg azt a nyavalyást.
Harry nyelt egyet és csak aztán válaszolt:
- Megmentette Ginny életét. Megölte azt a halálfalót, aki majdnem végzett Ginnyvel…
Hagrid meglepett arcot vágott...

Mostanság elég gyakran esik az eső éjszaka. Este, mikor lefekszem aludni, gondolatok cikáznak a fejembe. Az eső vadul dübörög a tetőn, és olyan érzések tőrnek rám, amik talán ezelőtt nem sokkal nagy fájdalmat okoztak. Most viszont, hogy nem az enyém, nem jut más eszembe, csak a vágy... és hogy mennyire jó volt vele! Fura, hogy nem fáj…

- Egyre furább dolgokat mondasz. Hát nem úgy van, hogy a nő bemegy a kórházba, megszül és kész? Utána már csak a baba van. Mit határoz meg a szülés?
- Egy szülésnek sokféle hangulata lehet. Lehet nyugodt, nyugtalan, feszült, bizalommal teli vagy pánikszerű. Ha feszült vagy pánikszerű a szülés, akkor ez az anyukában rossz emlék, és nehezebben szánja rá magát egy másik kisbabára. Ám ha a szülés nyugodt, akkor az anyuka újra át akarja majd élni azt. Érted ezt? ...

- Na álljuk meg egy pillanatra. - nem értettem miről zagyvál, milyen dimenziókról, szellemekről. –Akkor itt ugyanúgy megy az élet, mint a régi izé dimenziómban?
Felnevetett.
- Dehogy is. Itt mindenki belezavarodott a saját világukba, és nem emlékeznek már az alakokra, formákra. Itt csak lélekben érzed, hogy van valakid, de sohasem fogod átölelni, fizikailag észlelni. Soha nem lesz senkid, akivel beszélgethess...

Már eltelt egy pár év, és Vandával minden rendben volt. Nem volt rohama azóta. Egy helyre költöztünk, és együtt jártunk haza. Vanda mindenkinek köszönt, de az emberek ijedten néztek a szemébe, és sosem válaszoltak. Mintha ott se lett volna, levegőnek nézték. Dühített, de sajnos kezdtem úgy érezni, hogy már én sem vagyok mellette. PEDIG OTT VOLTAM! Úgy éreztem elvesztettem, és hogy már nem tudom megvédeni, nem tudok eléggé vigyázni rá...