A medál

A medálra a padláson találtam. Egy apró, vörös dobozkában volt, aminek tetejébe ezt vésték: „Carolinnek 15. születésnapjára”. Carolinnek azt hiszem valamelyik üknagymamámat hívták, aki még a 16. században élt. A nagyim biztos tudja, mivel ő történész. Persze a medálra is tudna valami magyarázatot. Lehet, hogy értékes. Elvégre nem mindennap talál az ember 16. századi ékszert! A medál szív alakú, és egy apró aranyláncon lóg. Megtisztítottam mindkettőt, és alaposan megszemléltem őket. Nagyon finom kezek kellettek az elkészítéséhez, ez látszik rajta. A szívbe pedig valami bele van vésve. A sötét padláson nehezen lehetett kivenni az írást, ami apró, elegáns betűkkel íródott.
„Ki kinyitja e medált, meg tudja változtatni a múltat, amely sötét árnyékot vet a jövőre!”
Mi? Miért kellene megváltoztatni a múltat?
„Sötét árnyékot vet a jövőre”?
Valami történt a múltban, ami miatt a jövő más. De mi? Ekkor egy selymes, titokzatos hang szólt:
„Nyisd ki és megtudod! Segítened kell a szerencsétleneken, akik várnak érkezésedre, hogy felszabadítsd őket! Szembe kell szállnod a gonosszal, és megmentheted a Föld népét a szomorú sorsától!”
Én? Megmenteni? És milyen szomorú sors? A fejemben ezer kérdés kering, amikre nem tudom a választ. De megtudhatnám. Ha… kinyitom a medált. Kezem a kis szívhez siklik. Meg kell mentenem a szerencsétleneket, még ha nem is tudom, kik ők. Igen. Megteszem. Kinyitottam a medált. Kinyílt a szív, amiből vakító fényesség tört elő. Már nem tudom, hol vagyok.