Értetek élek

Megint nem vette fel a telefont. Az utolsó ilyen alkalommal eszméletlenül feküdt a konyhában elfeküdve. Ideges lettem, éreztem, ahogy átjárja agyam az aggodalom, de nem voltam egyedül, a gyerekek a szobában játszottak. Hogy menjek?Mit csináljak? Vigyem őket magammal? Nem kellene látniuk, ha baj van, nem, azt nem szabad. Fél öt; Gabi mindjárt itthon lesz, addig is hívogatom, anyukám vedd fel, könyörgök a telefonnak, de nincs válasz.
Elindulok. Gyors előkészítés: senkinek nem nyitunk ajtót, apa mindjárt itthon lesz, ha valami van, telefonáljatok rögtön. Aggodalommal indulok neki az útnak, másodszor hagyom őket itthon. Beindítom a kocsit, közben Gábort felhívom, siessen haza, a gyerekek otthon vannak.
Jó kis kocsi ez, száguldozik, gyorsan megyek tudom, egyre csak cikáznak fejemben a gondolatok, a legrosszabbra gondolok, de bíztatom magam, az nem lehet, azt érezném
Hirtelen a szemből jövő autó mögül kiugrik egy másik, késő, nem tudok mit tenni, nagy csattanás és sötétség.

Látom magam, kisgyerek vagyok, hintázom, futok anyám karjaiba, majd iskolás, iskolaköpeny, már azt hittem rég elfelejtettem, az első táborozás, a tábortűz, az első csók, az első szerelem, az első szenvedés, az esküvő, a fiam születése, születésnapok, torták, családi vacsorák, a lányom születése, szülinapok, mennyi emlék, kirándulások, nyaralások, kacajok, nevetések, az iménti puszi ahogy elindultam és az autó.

Megint sötétség. Csend, nem hallom a szirénákat, az embereket, hogy segítenének. Itt hagytak, vagy meghaltam. Az nem lehet, az övem be volt kötve, nem halhattam meg, nagyon gyorsan sem mentem. Eszembe jutnak gyermekeim mi lesz velük? Látom fiam könnybe lábadó gyönyörű szép kék szemét, lányom piros kis száját, ahogy sírásra görbül. Mi lesz velük az anyjuk nélkül? Milyen életük lesz? Kinek mondanak anyák napi verset? Mindenféle gondolatok jutottak eszembe. S mi lesz velem nélkülük? Nem! Nem halhatok meg! Eszembe ötlik a gondolat, még nem látom magam, nem látom a testem. Jó jel, hiszem, hogy csak akkor halok meg, ha látom magam. Küszködöm,valahogy fel kell ébrednem, kinyitnám a szemem, de nem tudom, fülelek, hátha hallok valami neszt, de nem.

Hirtelen szúrós fájdalom járja át testem, levegőt veszek, szinte hasítja a tüdőm a levegő, forró és hideg egyszerre; most hallok hangokat, nem értem mit mondanak, de hallom, itt vannak, látni nem látok, nincs erőm kinyitni szemem s csönd lesz megint.
Felébredek, felnézek, gyermekeim gyönyörű arca fogad. Körülnézek, ágyban vagyok, Gabi fogja a kezem, anyám könnyezve az ágy lábánál, ez egy kórház megállapítom, s újra álomba merülök.
- Anyának pihennie kell még - hallom félúton az álom felé.
Nem haltam meg. Új esélyt, életet kaptam Élek, kis Családom csak Nektek.