Történetek

Mostanság elég gyakran esik az eső éjszaka. Este, mikor lefekszem aludni, gondolatok cikáznak a fejembe. Az eső vadul dübörög a tetőn, és olyan érzések tőrnek rám, amik talán ezelőtt nem sokkal nagy fájdalmat okoztak. Most viszont, hogy nem az enyém, nem jut más eszembe, csak a vágy... és hogy mennyire jó volt vele! Fura, hogy nem fáj…

- Egyre furább dolgokat mondasz. Hát nem úgy van, hogy a nő bemegy a kórházba, megszül és kész? Utána már csak a baba van. Mit határoz meg a szülés?
- Egy szülésnek sokféle hangulata lehet. Lehet nyugodt, nyugtalan, feszült, bizalommal teli vagy pánikszerű. Ha feszült vagy pánikszerű a szülés, akkor ez az anyukában rossz emlék, és nehezebben szánja rá magát egy másik kisbabára. Ám ha a szülés nyugodt, akkor az anyuka újra át akarja majd élni azt. Érted ezt? ...

- Na álljuk meg egy pillanatra. - nem értettem miről zagyvál, milyen dimenziókról, szellemekről. –Akkor itt ugyanúgy megy az élet, mint a régi izé dimenziómban?
Felnevetett.
- Dehogy is. Itt mindenki belezavarodott a saját világukba, és nem emlékeznek már az alakokra, formákra. Itt csak lélekben érzed, hogy van valakid, de sohasem fogod átölelni, fizikailag észlelni. Soha nem lesz senkid, akivel beszélgethess...

Már eltelt egy pár év, és Vandával minden rendben volt. Nem volt rohama azóta. Egy helyre költöztünk, és együtt jártunk haza. Vanda mindenkinek köszönt, de az emberek ijedten néztek a szemébe, és sosem válaszoltak. Mintha ott se lett volna, levegőnek nézték. Dühített, de sajnos kezdtem úgy érezni, hogy már én sem vagyok mellette. PEDIG OTT VOLTAM! Úgy éreztem elvesztettem, és hogy már nem tudom megvédeni, nem tudok eléggé vigyázni rá...

Ismét a jobb széken ülő sötét alak tompa hangja volt, de immár kiemelkedett a sötétből. Mély kék köntöst viselt, arcát hegyes kecskeszakáll díszítette, fiatalos vonásaiból szinte gúnyt űztek a szeme sarkában, s homlokán kirajzolódó szarkalábak, s halvány ráncok. Beszélték a varázshasználó sötét erőkkel paktált élete meghosszabbítása érdekében, de eddig semmi bizonyíték nem került elő ez üggyel kapcsolatban...

A szerencsétlent a lakásán találták meg. Legalábbis azt ami megmaradt belőle. Az újságok hetekig cikkeztek az esetről. Paul hagyta, hogy elragadják a gondolatai és eszébe jutott hogy a helyi újságok, milyen ostoba szalagcímeket hoztak le az eset után.
A DARABOLÓS GYILKOS ISMÉT LECSAP és REJTÉLYES HALÁLESET A 302. UTCÁBAN ...

Hamarosan megszabadulok a csavargó léttől, most már lesz munkám, most már... Ekkor hangosan csattant valami a földön. Felnéztem, de semmit nem láttam. Pillantásom körbejárta a sikátort, melyet befedett a hajnali köd. A sűrű, fehér köd. Tettem még egy lépést, hogy meglássam mi adta ki a zajt...

Most itt kuksolok egyes – egyedül a pincében, a hideg kőpadlón. A falak nyirkosak és koszosak. Nem szívesen dőlnék neki. Mi történt? Először békává akartam varázsolni a bátyámat, mert cikizett. De aztán meggondoltam magam és denevérré akartam változtatni. Csak nem sikerült, mint általában minden...

Steve nem tétovázott, hanem lőtt. A bérgyilkos, aki az ajtó előtt állt, nem számított ellenállásra, így váratlanul érte a lövés. A golyó, ahol a testébe fúródott, csak egy 2 centis lyukat hagyott, de a hátán, ahol távozott, egy kistányér méretű darabot szakított ki...

Siratta a fiút, akinek szívét soha nem nyerhette el. Siratta a vele odaveszett ifjúságának emlékét, azt az időt, amikor még volt remény. Siratta a szerelmet, mely erőt adott neki a hétköznapokban, és siratta önmagát, hisz ő jól tudta: ilyen bizonyosság csak egyszer van egy életben, és neki ez is elveszett. Évekkel ezelőtt elveszett...