Elfeledett emlékek II

Durien arca komor volt, s fáradt. Egy kőpadlóból kiemelt pódiumon térdelt, valahol a föld alatt rejtőző hatalmas csarnokban, mely a Gordius klán búvóhelye volt. A csarnok a királyság fővárosa alatt rejtőzködött, régen élt sötét erők hagyatékaként, s most fészkéül szolgálva a legrettegettebb ragadozóknak: fejvadászoknak. A kontinens északi részén működő tolvajcéhek, embervadászok klánjai mind eme gyűjtőből futott ki, s terpeszkedett szét, behálózva a Hilixi kontinenst, akárcsak egy polip mérgező csápjai. Irányítói a magukat Gordiusoknak nevező szekta nagymesterei voltak, kik úgy mozgatták a felszíni élet szálait, mint a bábos saját bábjának fonalait.

Pénzért bármire képesek, mindenkitől függetlenek, nem tisztelnek se élőt, se holtat, csak a pénzt és a hatalmat. Ez a barlangcsarnok volt a tanácskozó helye a vezetőknek, s itt tettek jelentést a feltétlen hűséggel tartozó tagok is. Durien még mindig mozdulatlanul várta, hogy kérdezzék, tudta, hogy mikor nyissa ki a száját. Térde már kissé sajgott, de a maga két évtizedével már átesett azokon a kiképzéseken, melyek, ha kellett feledtették vele a fájdalmat. Alkatilag nem volt túl magas, de széles vállai, s fedetlenül hagyott izmos karjai ellensúlyozták a hatást. Két combjára erősítve egy-egy rövid kard pihent olajosan csillogó bőrtokban. Keresztvas nélküli, késekre emlékeztető markolataik kopottak voltak, sűrű használatról árulkodtak. Jó fegyverforgató hírében állt, mindig hideg fejjel gondolkodott, de makacssága, s önfejűsége miatt nem emelkedhetett magasabb rangra a hadzsnál. Hadzs: azt illették ezzel a címmel, aki már bizonyított a klán vezérei előtt, s alkalmas volt fontos ügyek intézésére is. Ismertetőjelük a mellkasukat, hátukat, s karjaikat borító indaszerűen tekergő misztikus tetoválások voltak, s köztudott volt, hogy általában párban dolgoznak. Szabad vadászoknak is nevezték őket. Durien azonban egymaga térdelt a tanács előtt, fejét előrehajtva a kőpadlózat mintáit tanulmányozta.

- Tehát azt mondod ifjú Durien, hogy a zavargások idejére terveztétek az akciót. Mi jött közbe? Hogyan veszítetted szem elől a Peitet?
- Nagyuram! Több volt az, mint zavargás. Egy puccs volt a kormányzó ellen, amit a város falain kívülről érkező zsoldosok zavargással, összecsapásokkal próbáltak elrejteni a kémek szemei elől. Nem tudtuk, hogy ekkora léptékű felkelés tör ki, csak információink voltak róla, hogy a déli határhegységben meghúzódó mágusok nem nézik jó szemmel, hogy városaik elől elzárják a kereskedelmi vonalakat.
- Tehát nem csak ti pájáztatok a kormányzóra aznap.
- Így van Nagyuram.
- De még mindig nem feleltél a kérdésemre!

A Durient kiemelő pódium előtt öt- hat méterre húzódó lépcsősor magas gránitból faragott trónszerű székek lábánál végződött. Összesen három szék, a jobb szélen ülő sötétbe burkolózó alak kérte számon a hadzsot. Az öreg mesternek csupán csak kisértetiesen villanó szembogarai, s halványan elútűnő szigorú arcvonásait lehetett látni. Durien fejet hajtott, leróva bocsánatkérő tiszteletét, mert tudta, hogy az az öreg egyetlen szavával a pokolba küldheti őt.
- Beszerveztem magam a királyi testőrségbe, Peite meg egy meggyilkolt kém helyére állt be, így elsimított minden nyomot utánam, vagy bármit, ami utalhatna ránk. Egyeztettünk. Aznap a kormányzó közvetlen közelébe osztottak be őrségbe. Peite akkor már bent volt, elintézte a kormányzót. Ismerte az alakváltók varázsigéjét, magára öltötte az alakját. Takarítottunk, egész simán is haladtak a dolgok, amíg ki nem tört a harc. Ő a kormányzó bőrébe bújva nem tudott mit tenni és egy egész testőrség is kevés lett volna a védelmére. Kénytelenek voltunk jó polgárként harcolni és ő elesett. Dwon varázsige taszította a mélybe.
- Tehát a hatalom átvétel tökéletes lett volna, ha nincsenek azok az átkozott délvidéki kószák!
Csattant fel a középső gránittrónuson ülő magas, alak, s a kezében tartott démonfejes bot vasalt végével a kőpadlóra koppintott.
- Most kicsúszott a kezünkből a hatalom, a kormányzó halott, eltűnt az egyik legjobb hadzsunk, és ami ezt tetézi a város irányítását átvették az egészet kitervelő mágusok.
Ez a bal széken ülő zömök, rusnya képű alak hangja volt. Kiváló méregkeverőként ismerték s csavaros eszéért került be a tanácsba. Az ő eszét azonban ez az ügy is meghaladta.
- Olyan dologba nyúltunk, ami túlnőtt rajtunk. Legújabb jelentések szerint…

Ismét a jobb széken ülő sötét alak tompa hangja volt, de immár kiemelkedett a sötétből. Mély kék köntöst viselt, arcát hegyes kecskeszakáll díszítette, fiatalos vonásaiból szinte gúnyt űztek a szeme sarkában, s homlokán kirajzolódó szarkalábak, s halvány ráncok. Beszélték a varázshasználó sötét erőkkel paktált élete meghosszabbítása érdekében, de eddig semmi bizonyíték nem került elő ez üggyel kapcsolatban. Glacius, mert így hívták a köntösös fickót folytatta, miközben körüljárt egy kőtáblából faragott terepasztalt, mely a kontinens északi részét ábrázolta határostul, mindenestül.
-... tehát a legújabb jelentések szerint a népek mozgolódnak. A Birodalom szövetségesei nem fogják szó nélkül hagyni ezt az arcátlanságot. A Szent testvériség lovagjai kelnek át a Határfolyón, északi hadurak vezette nomád seregek, a tengerről lehajózó kalózflotta tart a város felé. Mind válaszolt a Birodalom szavára. De egy biztos, a mágusok sem tétlenek.

A zömök méregkeverő Baak, ki szintén felállt trónusából összeráncolta busa szemöldökeit, zavarában állát dörzsölgette.
- Tehát egy háború előszelének kellős közelében vagyunk.
Elmosolyodott, kecsegtető volt ez a kis eszmefuttatás. Megnyalta kiszáradt szája szélét, s Durienre nézett.
- Hadzs! Vidd a hírt, s add parancsba mindenkinek, hogy vonuljanak el a barlangrendszerekbe. Vissza kell húzódnunk
Glacius magas, szikár alakját halk kacagás rázta meg, köntöse sötét anyagai finoman hullámzó fodrokat vetett a terem hatalmas árnyékaiba.
- Úgy néz ki mi leszünk itt a nevető harmadik. Ha azok ott fenn kinyírják egymást csak ránk fog várni ez a gyümölcs. Durien! Keresd meg Peitet! Legkiválóbb tanítványomat mégsem hanyagolhatom.
- Úgy lesz Nagyuram! Engedelmükkel…
Glacius hanyagul intett, s a fiatal harcos felegyenesedve pördült meg sarkán a kijáró felé véve az irányt. Alakját hamarosan elnyelték a fáklyák fényein túlnyúló árnyékszörnyek.