Kriszti, a boszorkány - Álarcban

1. fejezet

Már első nap

„Én előre megmondtam, hogy ebből nem sülhet ki semmi jó. Vagyis… igazából nem én mondtam, hanem Brigi. Látjátok? Ez a baj velem. A szükséghelyzetekben sosem tudok igazat mondani. Hogy mi-ért? Azt nem tudom. A családomban senki se volt ilyen. Én vagyok a feketebárány. Tőlem sok mindent várnak el, és azt is, hogy azt a sok mindent jól hajtsam végre. Mindig velem van a baj. Meg néha szófogadatlan vagyok. Olyankor anya mindig azt mondja, hogy békává varázsol. De ez persze nem komoly.
Csak régen lehetett beadni az embereknek. Ma már kiröhögnek. Pedig, ha tudnák, hogy néha mennyire komolyan gondoljuk…

Semmi sem úgy sikerül, ahogy akarom. Pedig, Orsolya tanárnő sokat lát bennem. De néha neki is az idegeire megyek. A saját ügyetlenségem engem is idegesít.
Most itt kuksolok egyes – egyedül a pincében, a hideg kőpadlón. A falak nyirkosak és koszosak. Nem szívesen dőlnék neki. Mi történt? Először békává akartam varázsolni a bátyámat, mert cikizett. De aztán meggondoltam magam és denevérré akartam változtatni. Csak nem sikerült, mint általában minden. Most is a szemeim előtt látom: a füléből két denevérszárny lóg ki és a szeme, fogai olyanok, mint egy denevéré. Gyakorolnom kellett volna még a denevérré változtatást. De már mióta gyakorolom, és soha se sikerül átváltoztatnom! De hát… ez az én formám.” - gondolkodott magában a lány.
A kulcslyukban elfordult a kulcs. Anyja lépett be.
- Remélem, tanultál a büntetésedből. Ha legközelebb ilyet teszel, békává változtatlak! – dohogott.
- Persze. Mindig ezt mondod – motyogta.
- Tessék? Mondtál valamit? – fordult vissza.
- Nem.
- Reméltem is! Ha ez még egyszer előfordul, eltiltalak a bevásárló kör-utakról és a könyvtártól. Pontosabban a Boszorkánykönyvtártól – közölte Diána, az anyja. „Erre valami csípőset akartam mondani, de féltem, hogy tényleg beváltja a fenyegetését. Ezért inkább csendben maradtam. Bevonultam a szobámba és az ágyra vetettem magamat, aztán előhalásztam az ágyam alól az újonnan kölcsönzött könyvet, ami a bájitalokról szólt.
Imádtam a Boszorkánykönytárban lebzselni. Ott rengeteg érdekes könyv volt. Anya mindig mondta, hogy ne járjak olyan sűrűn oda, inkább szórakozzak. Ezért iktattam be a bevásárlókörutat. De akkor is inkább a könyvesboltokban nézelődtem. Érdekelt a halandók világa és az is, hogy ők milyen könyveket olvasnak.

Nyáron általában a „tehetségemet fejlesztettem” Orsolya tanárnő segítségével. Nyaranta másfél hónapot vagy kevesebb időt a Boszorkány És Varázslóiskolában töltöttem. Az iskola eléggé különleges. Néha bővítette magát, terjeszkedett. Valamikor, pedig szűkítette a területét. Évszakokhoz megfelelően igazította a külsejét. Így például ősszel a falai szürkék voltak, a teteje tele volt színes levelekkel. Az aula tetejéből levelek hullottak a padlóra, s mikor leértek eltűntek. De néha kavarogtak, mintha szél fújná őket.
Ott tíz éves korunkban kezdtünk, és tizennyolc éves korunkban végeztünk. Halandóiskolába is jártam. Ezt a nagyi javasolta. Néha még hét-végenként is át kellett mennem a Másvilágba tanulni. Ott az emberek átváltoztatását, latint, nagyon bonyolult és veszélyes bájitalok elkészítését, a boszorkányok és varázslók történelmét, szörnyekről, a porszívón való repülést meg még mást is tanultuk. A tárgyak átváltoztatása, emberek és dolgok reptetése meg még ilyenek, az természetes adottság volt.
A másvilágban még élnek manók, koboldok, egyszarvúak, tündérek, tündérboszorkányok és még sok más lény. Én mindig is szerettem volna találkozni egy tündérboszorkánnyal. Érdekesek lehetnek. Nem is értem, hogy miért kell rájuk irigykedni.

Holnap megyek gimibe a Halandóvilágban. (A Másvilágban nincs ilyen.) Szerencsére Brigit és engem ugyanoda vettek fel. Azért kell a Halandóvilágban is suliba járnom, mert be kellett illeszkednem az itteni világba. Hogy miért itt lakunk? Mert a nagyi nem volt hajlandó visszaköltözni a Másvilágba. Meg ha nem költözünk ide, akkor nem adta volna oda még régebben a Varázslatok Könyvét. Minden varázs-lócsaládnak van egy ilyen könyve. De ő eltűnt, miután nekem adta (nem is értem, hogy miért pont nekem, hiszen Gábor sokkal jobb) a könyvet öt éves koromban. Akkor sérültem meg. Tavaly lettem középkorú a Másvilág szabályai szerint, azaz tizennégy éves. A Halandóvilágba akkor költöztünk, amikor három éves lettem. És Brigiék is. Természetesen rajtunk kívül még sok varázsló és boszorkány élt a Halandóvilágban. De a nagyi eltűnt, amikor öt éves lettem, titokzatos körülmények között.
Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz a gimnázium és a könyvtára, meg, hogy miben különbözik és milyen ott az élet. Hát… igen. Sajnos ott lesz Melinda. Őt nagyon nem szeretem. És ő se engem. Számtalanszor kértem már anyát és apát, hogy had változtassam valami csúf izévé. De nem engedték meg. A halandóknak nem szabad megtudniuk, hogy varázserőnk van. Ha megtudja, vissza kell költözni a Másvilágba és kitörlik az emlékezetéből, meg azokéból, akik ismertek minket, hogy mi léteztünk, és soha többé nem fognak emlékezni ránk. Aztán meg a szülőket vonják felelősségre, és lecsukják őket-ha, úgy ítél a bíró-a Varázslatmegszegők Börtönébe. A gyereket meg bedugják egy árvaházba. Persze ezt én nem akartam.”

A vekker megszólalt szörnyen ricsajgó hangon. Rávert a kezével. El-hallgatott. Halkan sóhajtott a takaró alól. Csak a feje búbja látszott ki.
- Kriszti! Gyere reggelizni! – hallotta anyja hangját a konyhából. Kidugta kócos fejét a takaró alól és a tükör elé állt.
- Szörnyen nézek ki – szólalt meg rekedt hangon. Az órára pillantott. Háromnegyed nyolc volt. Rémülve rohant le a konyhába. – Anya! Mi-ért nem keltettél fel! – bekapott egy pirítóst és visszarohant a szobájába.
-Mondtam Gábornak, hogy ébresszen fel – kiabálta fel. Kriszti éppen a fekete szoknyáját ráncigálta fel magára, amikor bejött fehér macskája, Pamacs- Meg ne merj szólalni! – rivallt rá a lány. Berontotta fürdő-szobába és megmosta a fogát. – Mit csináljak a hajammal? Nincs idő megfésülni… - meglátta bátyja hajzseléjét. Rákente a felálló tincsekre, aztán felvette fehér blúzát és kirohant a házból, a gimi irányába. – Már az első nap elkések! És ez még csak az évnyitó! – nyolc után ért be. Az udvaron nem látott senkit, csak egy fiút. Félénken odament hozzá és megérintette a vállát. A fiú összerezzent és megfordult. Kriszti egy gyönyörű sötétkék szempárral találta szembe magát.

- Öööö… nem tudod, hol vannak a… a… gólyák?
- De. Az épületben az első emeleten – beletúrt vörösesszőke hajába. Kriszti megbabonázva állt előtte. – Mi van? Mit állsz itt ilyen bambán?
- Öööö…
- Jó a hajad. Fodrásznál voltál? – csipkelődött. Kriszti végigsimított szőke haján, ami még mindig kócosan csüngött a fején.
- Pedig zselét is kentem rá. Amúgy meg mindig ilyen – fordult el sértődötten és elcsörtetett az épülethez. Sikerült halkan beosonnia és le-huppant Brigi mellé, az utolsó sorba.
- Hol voltál?! – kérdezte barátnője durcásan.
- Elaludtam – mondta engesztelően.
- Már az első nap? – hüledezett.
- Jól van na! – morogta. Nem folytatták a veszekedést, mert egy fekete hajú fiú hátrafordult, és lepisszegte őket. Ez a fiú tavaly is Krisztivel és Brigivel járt egy osztályba. Ő nagymamaféle, ódivatú ruhákba járt és különös dolgokban hitt, mint például tündérek, sárkányok és boszorkányok. (De nem teljesen alaptalan volt ez a hite.) Ezért „Különc-kének” csúfolták. De az igazi neve Sarka Tamás volt.

Brigi is boszorkány volt. Ők egy nagy kúriában laktak. Nem voltak hajlandóak lemondani a kúriáról. Ugyanis a Másvilágban, mindenki kúriákban lakott. Amikor Kriszti kicsi volt, ők is ilyenben laktak. De a Halandóvilágban nem akartak nagy feltűnést kelteni, ezért csak egy egyszerű, mindennapi házat vettek. Briginek volt egy nővére. Ő egy-idős volt Kriszti bátyjával, azaz 18 éves volt. Most végezték az utolsó évüket itt, a gimiben.
Az ünnepség véget ért. Kriszti éppen haza készült, amikor megszólí-tott az a fiú, akivel reggel találkozott.
- Szia szöszi! – köszöntötte vidáman. A lány megfordult.
- Szia öööö…
-Dávid. Szabó Dávid.
- Martinszky Krisztina.
-Hú! De előkelő neved van! – füttyentetett. – Lenne kedved meginni valamit?
- Hát… mért is ne?
- Dávid! Már égre-földre kerestelek! – jött oda egy lány. Barna haja derekára omlott és kék szeme csillogott.
- Tamara! Szia! – megcsókolták egymást. Kriszti kicsit csalódott lett. – Ő Kriszti.
-Szia!
- Szia. Kováts Tamara vagyok. Gólya vagy?
- Ennyire látszik?
- Nem nagyon. Talpraesett lánynak tűnsz – mosolygott. – Én és Dávid eggyel feletted járunk. Tagozatos vagy?
- Aha. Angol.
- Akkor jössz velünk?
- Nem. Mennem kell – elfutott.
- De Krisz! Várj! – utána loholt és megragadta a karját. Krisztit ott, ahol megfogta a fiú, melegség öntötte el. – Most meg mi bajod van?
- Semmi. Nem akarlak zavarni titeket.
- De hát egyáltalán nem zavarsz! – tárta szét a karját. Kriszti kétkedve nézett rá.
- Engedj el, légy szíves!
- Addig nem, amíg nem mondod meg, hogy mi a bajod!
- Már mondtam…
- Ne tapogasd a húgom! – förmedt rá Gábor, aki épp akkor ért oda. Dávid elengedte Krisztit.
-Én nem… - kezdte.
- Szállj le róla! – torkolta le. Megfogta testvére karját, és vonszolni kezdte maga után.
-Holnap találkozunk! – köszönt el Dávid a lánytól.
- Engedj már el! – fortyant fel, amikor már kiértek. Eleresztette. – Ezt meg minek kellett?! Egyedül is el tudtam volna intézni.
- Vigyázz vele! Hetente cserélgeti a barátnőit.
- Ááááá! Ő nem lehet ilyen!
- Már két éve ismerem! – mordult fel. – Jobban ismerem, mint te.
- Biztos még nem találta meg az igazit! – vette védelmébe.
- Idefigyelj! Ő az iskola szívtiprója. Nem szeretném, ha vele járnál, vagy sok időt töltenél vele.
- Te se vagy különb!
- Dehogynem! Én százszor másabb vagyok, mint ő. Nekem elhiheted. Amúgy meg rossz hatással lenne rád.
- Anyáék úgy se engednék. És én se.
- Miért? Te belezúgtál? Beleestél Szabó Dávidba?
-Úgy beszélsz, mintha egy maffiózó lenne! És különben is! – váltott témát. – Mért nem ébresztettél fel reggel! Anya megkért rá! Én meg az első napon elkéstem!
- Hát… jó poénnak tartottam! – nevetett.
- Szerintem meg ez a vicces! – bátyjára szegezte mutatóujját, abból csillámok jöttek elő. Gábor szájánál egy behúzott cipzár jelent meg. – Remek! Még ezt sem tudom rendesen megcsinálni! Nem kellene megjelennie a cipzárnak. De hát… én már csak ilyen vagyok… – szitkozódott a lány. – Amúgy meg örülj, hogy nem azt a hülye medált téptem le a nyakadból, amit állandóan hordasz! – azzal maga felé helyezte az ujját és hazavarázsolta magát. – Hogy ez mért nem jutott eszem-be reggel!
- Mert feltűnő lett volna – jött be Gergely, az apja. – Hol van a bátyád?
- Nem tud megszólalni. Annyira letaglóztam – Gábor feltűnt az ajtóban. Ő is hazavarázsolta magát.
- Csináld vissza! – utasította az apja. Kriszti sóhajtott és rászegezte az ujját. Bátya újra tudott beszélni. Megcsörrent a telefon.
- Kriszti! Brigi keres!
-J övök! Szia Brigi!
- Szia! Holnap suli után lenne kedved szellemeket idézni? Üknagyapát hívnánk.
- Hát persze! Hol? Nálad?
- Aha.
-J ó. Hozzak valamit?
-Nem. Minden szükséges dolog megvan. Mit akart tőled az a fiú, ami-kor haza indultál? És miért nem vártál meg?
- Csak meghívott inni.
- Egy felsőbb éves? Milyen bűbájt alkalmaztál?
- Semmilyen varázslatot nem használtam! De van barátnője.
- Kár. Nagyon helyes. Gáborba meg mi ütött? Dühösnek látszott.
- Nem kedveli azt a fiút. És meg akar óvni tőle. Nem fogja fel, hogy már nem vagyok kicsi. Boszorkány vagyok! Tudok vigyázni magam-ra!
- Hagyjad! – vette védelmébe. – Aggódik!
- Attól még, hogy neked tetszik, nem kell pátyolgatni. Különben is. van barátnője!
- Miii?
- Aha. A nyáron szedte fel.
- Legalább boszorkány?
- Azt hiszem.
- Akkor párbaj! Kihívom!
- Ugyan már! A bátyám észre se vesz téged!
- Van rá bűbáj!
-Én a természetes szépségre hagyatkozom.
- Az te vagy! Majd megkeresem azt a némbert! És kihívom!
- Ezt még gondold át. Na szia! Én megyek a könyvtárba – letette. – Mentem!
- Hova?
- A Boszorkánykönyvtárba.
- Minek?
- Hát… izé… anyagot gyűjteni valamihez – hazudta.

Igazából azért nem oda, mert még nem fejezte be a házi feladatát. Felment a padlásra. Ott meghúzott egy fogantyút. A szekrény eltávolodott a faltól és a Másvilág utcája tárult a szeme elé. Amint kilépett a szekrény újra a helyére lendült. Elindult hőn szeretett helye felé. Közben nézelődött és azon tűnődött, hogy Brigi vajon megírta-e már a leckét. „Biztos nem. Mindig tőlem kéri el”-mondta magában. Tíz perc alatt elért a könyv-tárba. Az épület hatalmas volt. Amint belépett rögtön a rengeteg könyv és az asztalok tűntek szembe. Odaadta az olvasójegyét.
- Kriszti! – mondta vidáman, az amúgy morcos boszorkánykönyvtáros. – Örülök, hogy megint eljöttél – fűzte tovább. Kriszti szinte minden nap járt ide. Hat éves kora óta. Szeretett új könyveket felfedezni. Krisz sétált a pocok között és kereste a számára kellő könyvet.
- Meg is van. A Szörnyek Kézikönyve – levette a polcról és keresett egy asztalt. Előhalászta a füzetét és kinyitott a könyvet.
„A Másvilágban már évmilliók óta élnek szörnyek. A szörnyeket egy őrölt, angol tudós, Christopher Rex tenyésztette ki. Kísérletezett normál állatokkal és egybeoperálta őket. Aztán azok kölykei is mutálódtak. E tudós évekig folytatta munkáját. Mígnem egyszer szabadon eresztette az egyik szörnyet. Szerencsére a Szörnybefogók Szövetsége megállított a szörnyet, és elpusztította. A tudóst is kivégezték. De Ő előtte szabadon eresztette a többi szörnyet. Ezek közül néhányat meg-szelídített a Szörnybefogók szövetsége és a Szörnykertbe (Hatalmas szabad terület nagy kerítéssel elkerítve. Amit meglátogathatnak és megcsodálhatják ezeket a teremtményeket.) helyezte el. Amik vadabbak, azokat rács mögé tették a Szörnykert végébe.
Most pedig következzenek a szörnyfajták:”

A Kriszti megkereste azt a szörnyet, amiről írnia kellett.

„Larmsong: ez a szörny Kb. három méter magas. A Ternosmirt rokona. Fejétől egészen a ló farka kezdetéig egy lángcsík húzódik. Ha feldühítik vagy éhes, a lángcsíkból kilövell egy lángcsóvát. Farka ötven centiméter. Teste egy majomra emlékeztet, feje pedig egy krokodiléra. Szőrzete fekete színű és vastag. Akár a mínusz húsz fokot is képes kibírni. Nyáron nem vedlik, hanem hűsíti magát a télről megmaradt zsírral. Fogai öt centisek és nagyon élesek. Húsevő. Áldozatát meg megperzseli a lángcsóvával, aztán élve elfogyasztja. Tojással szaporodik. A kicsi Larmsongok tíz centisen látják meg a napvilágot. Szülője nem szoptatja, hanem hússal táplálja. Hosszú karmaival tépdes kicsinyének a húsból. Egyszerre öt tojást képes lerakni. Az ötből általában egy szokott megmaradni, mert széttépik egymást. Életében egyszer nemzik, és egy életre választja meg a párját. A hímek úgy harcolnak a nőstényekért, hogy birkóznak. Amelyik lent marad, azt széttépik és megeszik. Szervezete lényegesen különbözik az emberétől. Nincs veséje és tüdője, kopoltyúval lélegzik. Imúnrendszere sokkal erősebb. Test-súly elérhet a fél tonnát is. Veszélyes minden élőlényre! ”

Kriszti megnézte a szöveg mellett található képet. Nem volt valami szívderítő látvány. Elkezdte írni. Már vagy két perce körmölt, amikor valaki mögé lopódzott és figyelte. Aztán a lány elé lógatott valami gusztustalan műlényt.
- Ááááááá! – sikoltott fel hősünk és felpattant. Minden szem rájuk szegeződött.
- Nyugi! Ezt csak műszörny! – nyugtatta a fiú.
-Szilárd! – mondta ingerülten. – Ez meg mire volt jó?!
-Úgy belemerültél a leckeírásba, hogy nem tudtam ellenállni neki – mosolygott kedvesen. Kriszti már emelte az ujját, hogy elvarázsoltja, de a fiú megfogta. – Képes lennél megtenni? – kérdezte ártatlanul.
-Aha. De most már mindegy. A fele könyvtárt felráztam – felkapta a cuccait és kikölcsönözte a könyvet, meg még azokat, amit a könyvtárosnő félretett neki, aztán még nézelődött. Egy idő után megunta a fiút. – Mennem kell – közölte és elviharzott. Szilárd volt az egyik osztálytársa a Másvilági suliban. Meglepődötten vette észre, hogy már öt óra.
Amikor hazaért folytatta a leckeírást. A szokásos időben megvacsorázott. Utána még olvasgatott. Tíz órakor belebújt az ágyában és varázs-lattal leoltotta a villanyt.

folyt. köv.