Történetek

A férfi csak azt látta, hogy a lány nem a régi. Sőt, igazából mintha egy másik embertől kapná a leveleket. És ritkán írt neki. Persze, hiszen ez nem az a lány volt, akivel szeretett levelezni. Ez valaki más volt…valaki rosszkedvű és számonkérő. Erre nem volt kíváncsi. A régi lányt várta, hogy egyszer majd újra jelentkezik…

Az én Istenem többet nem festi önnön kezével az eget, hogy megvénült, fiatal lelkemet ihlettel árassza továbbra is. Elveszik minden, amiért szép volt a pillanatot szemlélni, és pusztulásnak indul a fantázia, a lét erőforrása, mert érdemtelenné válik rá az én életem...

Kijövök a házból. Könnycseppek mossák le a vért az arcomról. Meggyújtom a cigit. Leszívom. Nyugi. Nyugi. Nyugi. Végre. A nikotin hatni kezd. Mosoly terül szét az arcomon. Éjszaka van. Telihold. Nem Dani volt az első. Előtte volt valaki más, akibe beleszerettem igazán. Ő is meghalt. Elvágtam a torkát...

Akkor mit akarjak? Rájöttem: összhangot. Szeretnék egy olyan nőt magam mellé, aki nem akadályoz a dolgomban, de boldoggá teszi, ha gyengéd vagyok hozzá, és nem elvárásnak, hanem ajándéknak tekinti, ha foglalkozom vele. Talán ez az, ami nem a legfontosabb, de e nélkül mégse működhet a dolog...

A légiirányítás kilépett a vonalból. Kisebb csönd után a másodpilóta volt, aki először megszólalt.
- Úristen, elég félelmetes, hogy ilyen közelről tapasztalhatunk egy eltérítést.
- Hát igen - válaszolt Geoffry -, de azért maradjunk higgadtak. A központ azt kérte, tartsuk a távolságot, nem szabad elveszítenünk.
- De kik tehették? Terroristák? - kérdezte az egyik segédpilóta...

Odarohantunk de egy rendőr meg akart állítani. Mondtuk, hogy családtagok vagyunk, erre vonakodva bár de odaengedett minket. Láttuk az autót az árokban, de szinte felismerhetetlenségig össze volt törve és ebből a roncsból, mintha egy épségben lévő ,,lányt˝ emeltek volna, kihoztak egy mentőágyat és ráfektették. Olyanbékés volt az arca, mintha aludna...

A fiú hevesen magához szorította a lányt, hogy az érezhesse, mennyire kívánja őt. A lány közben kicipzározta a hálózsákot, hogy jobban férjenek, és engedte, hogy ösztönei vezéreljék a kezét, miközben csókjuk egyre hevesebb és belsőségesebbé vált...

A temetés délután volt. Közeli barátok, családtagok. Bizonyosan nekik is hiányozni fog, hogy nincs többé, hogy elment. Azonban a legnagyobb fájdalom egy ember szívét járta át. Az édesanya és a feleség fájdalmát senki más nem érheti, nem érezheti...

Már nagyon kívántam egy nedves puncit. Nem érdekelt, hogy kié vagy mié! Átkaroltam a nőt és megfogtam a babakocsit és szépen hármasban elmentünk arra a sötét helyre, ahonnan jöttem. A nő nem nagyon akart jönni, a babakocsi utasa meg úgy 2-3 hónapos lehetett, nem nagyon érdekelt. Persze a nő a gyerekért aggódott...

SIR DSZEPETTÓ: (gondterhelten ráncolja a homlokát) Oh, önző humánasszony! Te csak sokfekhelyű leányodra gondolsz! Az ártatlan békát ki kérdezi meg hát?
Mit érezhet egy ilyan apró állat, a kisasszony láttán? Hosszú aránytalan karok, duzzadó "egyikkisebbmintamásik" emlők, sertéstoka, cserepesre szikadt száj, ostobaságtól véres szemek, és oh, uram, kegyelmezz: az a bamba pestises tekintet! Csak egyszer feledhetném! ...