Amikor a szerelem közbeszól

A lány kacagva dőlt hátra a széken- ez a pasi nem normális- konstatálta, mialatt újra végigfuttatta szemeit a sorokon. A sokadik e-mail volt már,amit váltottak… a leglehetetlenebb dolgokról, kacagva, sírva, kísértve a sorsot, de örömmel, mert egy volt a hullámhossz. Bár igazság szerint egyikük sem tudta volna megmondani mi kapcsolta őket össze…de nem is akarták.. jó volt úgy és kész.
Aztán hirtelen valami megváltozott. A lány magát hibáztatta: Biztos valami sértőt írtam, vagy mondtam .- gondolta az üres postafiók láttán. És egyre szomorúbb lett, és nem tudta, hogy írjon-e vagy sírjon-e…nem tudta, mi lenne a jó. Hiányzott neki a férfi: a viccei, a gonoszkodásai, és egyáltalán minden, ami hozzá kapcsolódott. Csodálkozva kérdezte néha, tétova, bátortalan levélkékben, hogy: mi a baj…
A férfi csak azt látta, hogy a lány nem a régi. Sőt, igazából mintha egy másik embertől kapná a leveleket. És ritkán írt neki. Persze, hiszen ez nem az a lány volt, akivel szeretett levelezni. Ez valaki más volt…valaki rosszkedvű és számonkérő. Erre nem volt kíváncsi. A régi lányt várta, hogy egyszer majd újra jelentkezik…
Közben a lány magába fordult teljesen, és gyűlölte magát ezért. Kényszeresen és kétségbeesetten kereste a régi közös hangot, de már sohasem találta meg…