Nefelejcs

Fájt. Fájdalom. Éreztem, hogy a lelkem ebben a pillanatban törik ketté. Megöltem őt. Miért is? Nem emlékszem már. Csak azt tudom, hogy a gyűlölet lángolt bennem. Meg akartam ölni. meg is öltem. De ezt nem fogtam fel egészen addig míg tudatosult bennem hogy tiszta vér vagyok. az arcomról, a kezemről csurgott a vér. az alkaromon vágások voltak. Basszus. megkarmolt ez a szemét. A ruhámból is csöpögött a vörös vér. Vérszag terjenget. Lassan kisétáltam a házból. Vajon tényleg megérdemelte? Elkezdtem végiggondolni a történteket. Hogy is kezdődött ez az egész.
Mikor megismerkedtünk, úgy éreztem magamra találtam ebben az emberben. De édes volt…-mosoly villan át az arcomon. -édes volt mindenáron meg akart ismerni. tudni akarta, hogy mikor mit csinálok. Bármi baja volt engem hívott fel. Nem ment a tanulás, bármi volt engem hívott.
- Drága! – mondta - én csak akkor vagyok igazán nyugodt, ha veled lehetek. - Hogy mennyire boldog voltam, hogy van legalább egy ember, akinek szüksége van rám! Emlékszem egyszer összeveszett az anyjával nagyon. - Édesem. Hadd aludjak nálad. - mondta. Persze hogy itt aludhatott. Egész éjjel csak engem nézett, emlékszem sugárzott belőle a szeretet. Rég nem aludtam annyira nyugodtan, mint akkor. Tudtam, hogy ő vigyáz rám. Reggel a nézésére ébredtem. De akkor sem éreztem még igazán, hogy mekkora baj van. Baj volt rá nézve. Nem ismert pedig azt hitte. Nem tudta mi is lesz ebből. Írt egy levelet. Hogy ő többet akar, hogy ő neki ez nem elég. Ekkorra már szoros lelki kapcsolat volt közöttünk. -Kedves…-gondolom most. – ne haragudj.
Nem haragszik. Ő már nem haragszik. Kedvenc virágomat előveszem. idefele jövet téptem egy csokrot neki, akkor már tudta, hogy baj van de nem érezte igazán hogy mi is. Sosem téptem le virágot azelőtt. Főleg nem ezt, és főleg nem vele. Érezte, hogy gond lesz.
Ráhelyeztem a mellkasára a virágot. Itt rontotta el. Belémszeretett, és én is belé. Édesem. Hiányozni fogsz. Gondolom. Hajamat hátrasöpröm, rászáradt mindenemre a vér.

Kijövök a házból. Könnycseppek mossák le a vért az arcomról. Meggyújtom a cigit. Leszívom. Nyugi. Nyugi. Nyugi. Végre. A nikotin hatni kezd. Mosoly terül szét az arcomon. Éjszaka van. Telihold. Nem Dani volt az első. Előtte volt valaki más, akibe beleszerettem igazán. Ő is meghalt. Elvágtam a torkát. Akkor is csurom vér voltam. Akkor is rágyújtottam. és ezzel vége volt az egésznek. Hajam hátra dobom. Felnézek a holdra. Senki nem jár erre. Egy fiatal nő siet el az utcán. Rámnéz, és riadtan elfut. Ez is én vagyok. Karom kitárom, felfele nézek. Ujjaim megfeszítem vértócsa körülöttem. Az ő vére. Az övé. Az ő vére. Borzongás fut végig rajtam, nyugodtság tölt el. Egy kép üldöz. Mikor rámnézett. Már tudta. Tudta, hogy félreismert. Ha nappal, tiszta fejjel járok az utcán a cigimet szívva, az emberek akkor is megijednek a tekintetemtől. Elindulok. Nem haza. Hiszen nincs hova mennem. Hajamban kedvenc virágom,
Nefelejcs.
Ne felejts!