Történetek

Mindenki megnyugodott most pár percre. Seni tőlem pár méterre a fotelnek dőlve énekel. Krisz mellettem ül a zongora alatt, szintén dúdolja a dallamot. A mi dallamunkat, a számot amiben minden benne van amin túl vagyunk... nekik 4 év fájdalma, öröme, szenvedése és szenvedélye... nekünk a velük eltöltött néhány hónap...

Nem tudta hol van, noha a környék ismerősnek tűnt. Bosszús tapasztalta, hogy már megint semmire nem emlékszik az elmúlt éjszakából, sőt még a napból sem. Ez már a harmadik ilyen eset ebben a hónapban, gondolta és némi nyugtalanság öntötte el, hogy egyre gyakrabban esik áldozatául a Scotty-val töltött duhaj éjszakáknak.
Most megborzongott a hidegtől és elindult, hogy valami ruhát keressen magának...

Ó micsoda hely! Micsoda varázslatos vidék. Bedegkér. Nem messze a faluszélén áll a kis tornácos parasztházikó, fehérre meszelt falaival, piciny zsalugáteres ablakaival. Nyáridőben virágözön borítja a kis házat, s közvetlen környezetét. Muskátli hegyek! Kúszó virágok hallatlan hatalmas csokrai színezik a zöld megannyi árnyalatát. A rácsos fakerítés védelmezőként öleli körül a kis házat, udvarát, embernek, s állatoknak otthonát...

Szemerkélős márciusi nap volt, amikor Connie elérkezettnek látta az időt, hogy balesete óta először elővegye a hegedűjét. Akkurátusan rakott rendet felkelés után, próbálta nem csak a kislakást, de maga magát is felkészíteni a Dologra, amit hosszú ideje először fog megtenni...

Kellemetlen, fontoskodó... Nincs is jogom ezt megítélni. És egyébként is, halottakról jót, vagy semmit - mondják. Mégis ez a három dolog ugrik be elsőnek, amikor meghallom a nevét. Két negatív jelző, és az, hogy belenézhettem a fényképezőgépébe. Próbálom értelmezni, feldolgozni Anyu szavait, és közben mélységesen szégyellem magam. Nem is volt olyan kellemetlen ember...

- Kérem, ne, nagyon kérem! - könyörögtem. Életemben először, és lehet, hogy utoljára. Csak reménykedhetek, hogy mégsem. Fáj, ahogy tépi le rólam a ruhát, ahogy keze nyomán egyszerre csap meg a fájdalom égető érzése és a hideg levegő dermedt fagya. Csak egy sötét sikátor. Mindig erre járok haza, de most nem volt szerencsém...

Arra ébredtem, hogy valami szörcsög a lábamnál. Amint felpattant a szemem, már több dolgot is észrevettem. A víz kihűlt, és valami szörcsögött a lábamnál. Megpróbáltam felülni, de nem tudtam, teljesen elgémberedett a testem, és kihűlt. Oldalt fordítottam a fejem, hogy szemügyre vehessem az összetört kezemet. Nagyon bedagadt, az egész lilás-zöld volt egészen a csuklómig. Ha akartam se tudtam volna megmozdítani. De miért nem tudok megmozdulni? Annyira elzsibbadt volna minden porcikám? Az...

- Majd én segítek – suttogta a fülembe, aztán éreztem, hogy a penge a bőrömbe fúródik. A fájdalom elviselhetetlenné vált. Sikítottam, mire elengedett, s ettől a földre buktam. A vér lassan folyni kezdett az oldalamon, fázni kezdtem, és alig láttam valamit. Hirtelen nagy fény támadt és egy hangszóró szólalt meg...

. Már délután egykor kész volt a műtét, addigra már fel is keltem az altatásból, és itt van lassan este fél 11, és őrülten fáj a hasam, a méhem, a mindenem. De legfőképpen a szívem, és a lelkem szakad meg, hogy el kellett vennem az ÉN gyerekemnek az életét. Pedig Ő semmiről sem tehetett, nem tehetett arról, hogy az anyukája felelőtlenül ágyba bújt egy "ismeretlennel"...

- Szerelmes vagyok - szaladt ki a számon az a mondat, amire megesküdtem, hogy sosem fog többet. A számhoz kaptam, olyan mélyről és hirtelen tört fel, hogy vissza akartam vonni, nem akartam elismerni, hogy újra ugyanabba a hibába estem, hogy újra fájni fog, és én újra hónapokig sírni fogok...