Érzelmek II.

- Mit akarsz, Anett? –kérdezte idegességét leplezve, rögtön a kérdést feltéve.
- Én csak… Bocsánatot kérek. Azért.- Erre felhúzódott a férfi szemöldöke.
- Tényleg? Miért nem akkor mondtad, amikor kellett volna ?!- jött az idegesen feszülő kérdés.
- Nem volt rá alkalmam….elmentél…- hangzott halkan. De ekkor észbekapott, hogy igaza van. És ahogy ismét
- Feldühödtem.
- Tudom, de most végre elmondhatom, hogy miért tettem?
- Ööö… Jól van.
- Úgy kezdődött az egész, hogy egy osztálytalálkozóra mentem a tudtod nélkül. És megjelent a régi barátnőm, aki régen folyamatosan pasizott, s mint kiderült, még most is. Szervezett egy házibulit persze meghívott rá. Elmentem, többet ittam a kelleténél és megtörtént. - hallatszódott egyre gyengébb hangerővel, mintha a lány újra átérezte volna a helyzetet.
- Ennyi??- kérdezte rosszallóan.
- Ennyi…- mondta kicsit bánkódottan Anett és halkan szipogott. István egy kicsit tehetetlennek érezte magát majd kigondolta magában a mondatot és gyorsan elhadarta.
- Gondolkozom majd, hívlak Szia. És lerakta. Ezt találta legjobbnak a pillanatban, nehogy megint érzelgőssé váljon a lány előtt. Vagy már megtörtént? Ilyen gyorsan? Nem tudta.

Mivel nem volt még különösebben álmos, így kiment a konyhába.
Felkapcsolta a lámpát. Majd ahogy végignézett a konyhán, azt vette észre, hogy ez a legtisztább helység a házban. Bár az egész ház tiszta volt.
Odament a kávéfőzőhöz majd kivette a kisedényt belőle. Még volt benne. Nem tétovázott sokat. Csak úgy, hidegen belekóstolt a feketekávéba. Cukor nélkül….
- Pfúúúj! - köpködte bele a lefolyóba. Száját kitisztította egy pohár vízzel. Megrázta fejét. Szokása szerint ezután egy kicsit elvigyorodott. Nem tudta miért. Csak úgy. Majd lekapcsolta a lámpát és átment a nappaliba. Ott leült a díszes íróasztalához, Kezét fejére téve gondolkozni kezdett.

„Régi idők- régi idők… gyerünk!” - keresgélt a kissé túlterhelt agyában. Majd megtisztult az emlékezete. Biztos az a kis kávé, ami megmaradt benne, hatott.
Emlékezett újra arra a napra, amikor először találkozott Anett- tal egy parkban. És amikor először próbálta megviccelni és… sikerült. Nála olyan könnyen ment minden. Manapság ez nehéz…a nők nem adják könnyen magukat. De ez más volt. Mintha ez a két ember „egymásnak lett volna teremtve”. És… éés... és méég…

Amikor kinyitotta szemét, azt érezte, hogy folyik valami a szájából. Lassan odanyomta kezét majd letörölte nyálát. Kinézett az ablakon, hát reggel van. Süt a nap, felhők nincsenek, az ég szebb nem is lehetne kékebb.
Gondolta, ez lesz az ő napja, majd beleverte lábát a szék lábába
- A rohadt életbe, de nem számít, ez az én napom, éérzeem! - mondta magában, miközben a szemét dörzsölte. Miközben a fürdőszobába ment zuhanyozni, azt is érezte, hogy izmain valami bizsergető érzés megy keresztül, ami csak néha fordul elő.
Zuhanyzás után szinte újráéledt. Felkapta magára alsóneműjét, majd jött rá egy fehér- pamut poló, ami elég drága, jegyezte meg, de nem érdekelte. - Ez volt az eszmefuttatás, ami jelezte, hogy agya még a régi. Majd jött egy sötétkék farmer. Egy fésülködés. És kimenés a nagyvilágba…

Beszállt kocsijába. Elővette mobilját. Tárcsázott egy számot…Búgás*..
- Na Csá ember! Meghúúztad már a ravaszt ?
- Nem hehh… De nyugii. Megyek a belvárosba szokásosan kajálni, jössz?
- Ööö… Jól van. 12 ?
- 12.Csá.
- Csákány. –rakta le gyorsan , mert piros lett hirtelen előtte. Gyorsan befékezett. Kicsit lehetett hallani a kerekek csikorgását is.

Pár perc, és utca után már meg is látta a kedvenc éttermét. Meglepődött, mert az egész épületet rendőrautók vették körül, és természetesen rendőrök szegezték rá pisztolyukat, az ajtóra, vagy az ablakokra. „MIVAN?!”- kérdezte magától?

(folyt.köv.)
Robby