A felszín alatt - A háború kitörni készül

- Wáh, gyűlölöm az EMO- sokat. Sok jellemtelen depressziós alak. Szánalmasak.
Szonja szívott egy nagy slukkot a cigijéből, miközben fintorogva az új nyugati stílus követőit szidta. Közben egyenesen előre meredt, a saras földre. A csuklyája eltakarta a szemét a külvilág nézői elől, mindössze a száját, és az orrát lehetett látni, de ez is elég volt ahhoz, hogy észrevegyem, hogy különösen szép nő. Vastag ajkai szépen íveltek, a formás kis orrban megcsillant egy antik orrpiercing.
Nehéz szívvel kifújta a füstöt, majd a telt piros ajkak újra megmozdultak.
- Nézd hogy körbegyűlnek. Mint a keselyűk a döglött állatok körül. Nemsokára elővesznek egy bicskát, vagy egy borotvapengét, és miközben hajszálvékony vágásokat ejtenek magukon, elsírják a szívük iszonyatos bajait, és eljátszák, hogy a vágások eret metszettek. Tudod miért sír a szájuk? Honnan is tudhatnád. Te még fiatal vagy, nem láthatod át. A többségnek túl "egyszerű élete van". Nem csípik hogy mindent a szájukba adnak a szülők, hogy csak egy fütty a 20 000 ft- os bakancs, meg a sok buziságuk. Túl egyszerű. Ezeknek az lenne a príma, ha az apjuk verné őket, az anyjuk meg drogos lenne, és a semmiből kéne létezniük. Akkor elsírhatnák hogy szörnyű az életük. Így meg inkább vagdossák magukat, meg adják a búskomor emberi roncsot. Mit tudják ezek, hogy mi az: igazán szenvedni.

Újabb slukkot szívott és mélyen leszívta, majd némiképp elgondolkodott. Akaratom ellenére is benyúltam az Én csuklyám alá, és megsimítottam az arcomon lévő heget. Éreztem hogy Szonja rám pillant, de nem kérdez rá az előbbi mozdulatomra. Nem éreztem késztetést, hogy elmeséljem neki az Én sztorimat.
Végül Szonja felpillantott, és egy pillanatra látni véltem a szeme alatti lilás karikákat, de nyílván érezte hogy túlságosan felemelte a fejét, mert azonnal lejjebb hajtotta az arcát, így megint csak az orrát és a száját láthattam.
- Te mit keresel itt?
Egy pillanatra elgondolkoztam: talán egyszerűen azt mondhatnám, hogy világot járok, vagy hogy találkozok egy régi ismerőssel. De Neki hazudni olyan, mint aszályban esőt várni. Felesleges, és időpocsékolás. Tudtam, éreztem a zsigereimben, hogy ő se hétköznapi ember.
- Menekülök a múltam elől.
Az arca rándulásából éreztem, hogy meglepődik, talán a szemöldökét is feljebbhúzta. Végül felém nyújtotta a kezét, én pedig megszorítottam.
- Üdvözöllek. Hasonló cipőben.
- Hasonló fajból?

Hirtelen emelte fel a fejét, én pedig megláttam a szemeit. Nagy zöld szemei voltak, hosszú szempillákkal. Mégsem láttam szépnek: a szemei alatt sötétlilás- vöröses karikák éktelenkedtek. Minden bizonnyal tudta, hogy látom, hiszen az arcom még így a csuklya takarásában is megrándult a furcsa látványra, és ledermedtem, mégse hajtotta mélyre a fejét, hogy eltakarja, amit talán nem szabadna látnom.
- Attól függ ezt hogyan érted.
- Ha közénk való vagy, pontosan tudod hogyan értem.
- Áhh, értem, értem. A Keehad. Persze, a különleges emberi faj, csodás tulajdonságokkal. Tudod mit gondolok a Keehad- ról? Egy rakás félresikerült mutáns geci, akik azt hiszik felsőbbrendűek az embereknél mindössze azért, mert korlátlan hatalommal bírnak. A Keehad- ban lévők mind önfejű szájhősök.
- Hm, azt hiszem félreérted.
- Nem. Nem értem félre. Kaptam meghívót. Majd kaptam behívót. Kaptam figyelmeztetéseket. Kötelező csatlakozni a felsőbbrendű fajhoz. Felsőbbrendű faj? Itt mi vagyunk a korcsok, az elbaszott csökevények.
A Keehad nem érti, hogy a hatalom, amivel bírunk, szart se ér. Több millió ember, és mindegyik egyet akar: Minket. Csak a bolond varratja magára a Keehad jelét, mikor mindenütt azt vadásszák.
- A jelet azért kell magunkra varrni, hogy megismerjük egymást. A Királynő minden bizonnyal...
- Ahh, a Királynő. A felsőbbrendű faj, felsőbbrendű uralkodója. Mondd csak, mégis mit tud ez a Királynő, amit mi nem?
- Ő már mindent tud. Több mint...
- Ohh, persze, mindent tud. És a nagyrabecsülendő mindentudásával képes megállítani több millió eszeveszett embert. Lenézi az embereket, mert ők nem tudják megcsinálni a bűvészmutatványaitokat. Tudod, bár ugyanolyan korcs vagyok, mint Ti, én becsülöm az embereket. Tudod miért? Azért, mert míg állítólag most ők azok, akik hátrébb vannak az evolúcióban, Tudnak olyan dolgokat, amiket mi nem.
- Mégis mit?!

Kezdtem ideges lenni az anarchista szellemétől, de igyekeztem türtőztetni magam, hiszen tudtam, hogy szükségünk van rá a csapatban.
- Az emberek éreznek. Tudod, ismerek egy 14 éves lányt, aki 100 méterről észrevesz, és meghall egy legyet, de a fontos dolgokat, nem látja, és elsiklik az élet mellette. Mindent meghall, azt is, amit nem akar. Egész nap egy sötét szobában ül, és igyekszik nem odafigyelni a kínos beszélgetésekre, és a furcsa zajokra. Szerinted élvezi a képességét? Nem, mert egy idegi roncs.
Elismerően bólintottam, majd közelebb léptem hozzá.
- Samatha már köztünk van. A Királynő segít neki.
Szonja felhorkant, majd köpött egyet a kőre, és újra megszólalt.
- Hát hogyne. A Királynőd nem segít rajta. Csak kihasználja. Ismerem Keyát. Még valamikor kamasz koromban találkoztam vele. Már akkor is egy számító dög volt, aki mindent megtett, hogy egy kis hatalomhoz jusson.

Felemeltem az állam, és elnéztem egy másik asztal felé. Nehezen tűrtem, ha Keyát szidták. Több időstől is hallottam már, becsmérlő szavakat, de Szonja alig volt idősebb, mint mi.
- Mondd, csak, Te mit tudsz, ami miatt bevettek a csapatba?
Egy pillanatra elgondolkoztam, majd végül megemlítettem a legfontosabbakat.
- Előre látok bizonyos eseményeket, megérzem az emberek hangulatát, tárgyakat mozgatok a gondolatommal, és kezdő szinten már beszélem az ősi nyelvet is.
- Ahh. Te már tapasztaltabb vagy.
- Ha nem érezném az iróniát a hangodban, és a mély gyűlöletet a lekedben, ezt bóknak venném.
- Nem bókolok. Tudod, hogy Én mire vagyok képes?
- Hallottam egyet s mást.
- Hehe. Hát igen, a pletykák gyorsan terjednek. Minél inkább kívül állsz a sorból, annál többet beszélnek rólad. Ezt tanuld meg, fontos szabály az életben.
Felállt az asztaltól, a zsebébe nyúlt, és egy kesztyűt vett elő, amit rögtön fel is húzott a vékony kezeire. Aztán rámnézett, és elbúcsúzott.
- Nos, ifjú padavan, még beszélünk. Mondd meg Yodának, hogy átpártoltam a sötét oldalra, és nem kívánok mellette állni.
Biccentett, majd két lépéssel az ajtó előtt megállt, és hátrafordult.
- Jah, és még valami. Megcsókolhatjátok a nagy rózsaszín segglyukam.
Elégedetten elvigyorodott, majd kiviharzott az ajtón.
Micsoda illetlen bunkó. Nem is értem miért akarják ezt a szajhát annyira közénk választani. Sosem tanulná meg a szabályokat.
Kihörpintettem az utolsó korty bort is a poharamból, majd felkeltem az asztaltól, és halk léptekkel elindultam a szállásra.


*


- Mit mondott?
- Nem kíván csatlakozni.
A Királynő mérgesen a fotel karfájára csapott, amiben ült, majd egy ideges pillantást vetett rám.
- Te semmit sem vagy képes elintézni.
Lesütöttem a szemem, és a szőnyeget bámultam. Nem az Én hibám. Ő is pontosan tudja.
- Tudod, Szonja nem hétkönapi teremtés. Sejtettem, hogy nem fogja elsőre beadni a derekát. De csatlakozni fog. Ha kell, erőszakkal. Menj el hozzá, szükségünk van rá.
Kihúzta az íróasztala fiókját, és egy borítékot húzott elő belőle, majd ledobta az asztalra, és intett, hogy vegyem el.
- Menj a megadott címre. Valószínűleg, egy lepusztult kocsma lesz. Próbáld meggyőzni, hogy köztünk a helye. Ha elbuksz, mehetsz, amerre látsz.
Szigorúan rámnézett, majd intett a kezével, hogy mehetek. Udvariasan, mélyen meghajoltam, majd kifelé indultam. Végül meggondoltam magam, és hátrafordultam. Keya mérgesen nézett, majd türelmetlenül rámszólt:
- Mit akarsz még?
- Miért kell nekünk annyira ez a nő? Képtelen tisztelettudóan viselkedni és...
- Ne a szád járjon. Menj, és csináld, amit mondtam.
Ismét meghajoltam, majd kisiettem a teremből.


*


A mocskos környéken rengeteg prostituált, és csöves lapult a sötétben. A szívem azt súgta, nem kéne itt lennem, de az eszem mást mondott. Parancsot teljesítettem.
A koszos kis bárok közül benyitottam az egyikbe. Látszólag minden rendben volt, a kopott asztaloknál szakadt ruhákban ültek a megfáradt hajléktalanok, egy- egy pohár bort szorongatva. Az egyik sarokban egy kivénhedt örömlány szórakoztatott egy dealert. A pulthoz mentem, majd a csaposhoz léptem, és megszólítottam.
- Jóestét. Én...
- Tudom. Szonját keresed.
Rámpillantott miközben egy poharat törölgetett, majd mielőtt felelhettem volna újra megszólalt.
- A Keehad tagjainak ide tilos belépni.
- Hagyd csak.
Oldalra pillantottam, ahonnan a hangot hallottam. Egy fiatal lány állt nem messze tőlem, egy apró farmernadrágban, és egy tűzpiros pólóban. Rámnézett, és elmosolyodott.
- Kövess idegen.

Biccentettem a pultosnak, majd a lány után eredtem. Keresztülhaladtunk két majdnem üres szobán, majd megállt egy nagy vasajtó előtt. Míg a zárral babrált, hátrafordult, és végigmért.
- Szóval Te vagy a futár. Mondd csak, tudod hogy mi van idelent?
Kinyitotta az ajtót, és egy sötét lépcső felé mutatott. Bólintott, hogy induljak, de valami azt súgta nem volna jó ötlet előtte menni, közben a hátamat mutatni neki.
- Csak utánad.
- Okos kislány.
Elindult, én pedig szorosan a háta mögött botorkáltam lefelé a lépcsőn. Semmit se láttam a sötétben.
- No cicám, most belépsz a bűnbarlangba. Csak semmi hülyeség, oké?
Nem feleltem, csak bólintottam, majd mikor kinyitotta az újabb vasajtót, beléptem. Egy félhomályos teremben voltam, mindenütt táncoló lázadókat láttam, egyik- másik fotelben ölelkező párokat, a pultnál sok lerészegedett átkozottat. Micsoda csőcselék.
A lány megragadta a csuklómat, majd bólintott két közelben lévő fickónak, hogy segítsenek neki.
- Nyugi bogaram, nem fog fájni.
Összerándult a gyomrom, majd a két férfi megragadta a vállaimat, a lány pedig egy kis fémlapocskát nyomott a csuklóm belső felére. A fémlapból kipattant 3 éles kis kar, amik beleakaszkodtad a húsomba.
- Argg!
Miután a fémlap belémkapaszkodott elengedtek, én pedig idegesen fújtattam.
- Mire kell ez?
- Nem fontos. De ha nincs rajtad, ezek itt egykettőre szétszedik a csinos kis pofádat.
Megcsippentette az arcomat, majd továbbvezetett a tömegben.

A fények furcsa ábrákat rajzoltak, itt- ott megvilágítottak egy- egy érdekes kinézetű alakot. Nagyjából a tömeg közepén lehettünk, mikor megláttam egy kékes bőrszínű lányt egy vékony fiúval táncolni. Éppen odahajolt a fiúhoz, majd végignyalta a nyakát, mire a fiú rángatódzni kezdett, majd a lány hátába vájta a körmeit, és közben didadalittasan felüvöltött. A lány mintha csak élvezte volna, hátracsapta a fejét, és a nyelvével hadonászott.
Megborzongtam a kígyószerű fekete nyelv látványára, és még szorosabban a lány mögé szegődtem.
- Messze van még?
Zavart a sok rámvillanó éles fény, és a rámszegeződő mérges, vagy éppen eszelős pillantások.
- Itt is vagyunk.
A földön egy koszos matracon egy hosszú szőke hajú lány lovagolt épp egy izmos fekete bőrű férfit. A férfi a fejénél térdelő lány kezeit szorította, míg a másik lány hevesen ugrált rajta. Értetlenül a mellettem álló fiatal lányra néztem, aki megvonta a vállát, majd pár lépéssel eltűnt az őrjöngő tömegben.

A szőke lány felállt a férfiről, aki megfáradtan felült, és közben fújtatott. A szőke odahajolt hozzá, és keményen megcsókolta, majd hirtelen felémfordult.
- Hát újra találkozunk?
Nem tűnt ismerősnek a lány, de zavart a meztelensége, ezért felütöttem a fejem, és keményen rászóltam.
- Szonját keresem.
A fejével intett a férfinak, és a másik lánynak, hogy menjenek. Míg elmentek mellettem mindkettő rámnézett, a lány pedig vicsorgott is.
- Hát, megtaláltad.
Hátatfordított nekem, és míg egy melltartót kapcsolt fel, láttam, ahogy a haja összehúzódik, majd átmegy barnába, és végül rövid felfelé meredő fekete loboncként áll meg. Halk ropogás hallatszott, én pedig akaratlanul is az átrendeződő bordáira meredtem. Az alkata megváltozott, visszanyerte az eredeti formáját, a széles csípővel, a feszes fenékkel, és a széles izmos vállal. Mikor újra felém fordult, az ismerős női arc nézett rám, a nagy lilás vöröses táskákkal a szeme alatt, a beszakadt pofával, és a markáns állal.
De a szeme még földöntúlian csillogott, és a horgasból lassan újraformálódott a csinos pisze orr. Felvett egy bugyit a földről, majd felhúzta, és a vállára vetett egy hosszú fekete köpenyt, amit elől goyrsan összegombolt.
- Látom meg vagy lepve. A Királynőd nem mondta, hogy alakváltó vagyok? Talán mégse tud mindent.

A sarokban álló piszkos faasztalhoz lépett, majd a rajta lévő tálkából kivett egy apró piros pirulát. Lassan a nyelvére tette, majd leöblítette pár korty alkohollal.
Nem kellett megkérdeznem, tudtam hogy mi az. Tudatmódosító szer, akár az ectasy. Csak sokkal durvább. Felpörget, és nem tudsz leállni. Erősebb függőséget okoz mint a herion. Egyedi fejlesztés, és az ára nagyjából a háromszorosa a kokainnak.
- Miért szeded?
- Ahh. Gondolom erről se hallottál még. A természetes alakváltók fájdalom nélkül változnak. Én nem vagyok természetes alakváltó.
Egyenesen elindult egy fehér ajtó felé, én pedig követtem.
- A természetes alakváltók majdhogynem törhetetlenek. Minden csontjuk regenerálódik, a húsuk nem sebződik az átalakulás közben. Ellenben azokkal, akik csak kitanulják az alakváltást. Az Én csontjaim nem hajlanak, a húsom sebződik. De a gyakorlás, és a rendszeres használat javít ezen. Rengeteget javít.
- Én úgy tudtam képességeket nem lehet tanulni, csak fejleszteni.
- Nem tudsz Te még semmit. Tudod, hogy miért kellek annyira a Te drágalátos Keyádnak?
Rámvillantotta szúrós tekintetét a válla fölött, majd kinyitotta a fehér ajtót, és egy szobába vezetett. Minden bizonnyal irodának szánta. Középen egy nagy ócska íróasztal állt, mögötte egy szakadt bőrülés, és előtte két faszék. A sarokban még állt egy ósdi szekrény, rajta pár könyvvel, és egy rozoga faasztal előtte.

Szonja beült a bőrfotelbe, és a lábait szorosan maga alá húzta, nekem pedig intett, hogy üljek le. Nem ültem, csak mégegyszer végignéztem a koszos helyiségben.
- Ahh, nem megfelelő terep ez az eléknyeztetett Keehad követnek. Megértelek. Én is ugyanilyen kényelmetlenül éreztem magam a kastélyotokban. Az a sok arany cucc, és a makulátlan tisztaság. Úgy éreztem magamat ott mint egy patkány.
Meglepődtem, és az érzelmeim nyílván kiültek az arcomra, mivel a nagy zöld szemek rám meredtek, majd csodálkozva és hitetlenkedve megszólalt a tűzpiros száj:
- Ohh, hogy Te nem tudtad.
- Mit kerestél Te a palotában?
- Ez már régi történet. Mielőtt Keya hatalomra került, úgy 40 éve, én ott szolgáltam. Szobalány voltam, az ott élő Nemesi család kedvence. Az akkor 20 éves lányuk tudta hogy miféle korcs vagyok, mégis megkímélt. Mindentől. Az űzetések idején elbújtatott, a kötelező vizsgálatra elment helyettem. Megmentette a seggemet. Majd meghalt az öreg családfő, és az Özvegye meg a lánya magára maradtak. Nem tehetettem sokat értük. Rejtőzködnöm kellett, mint egy árulónak. Majd felbukkant a Te Keyád. Valamelyik besúgójától hírt kapott, hogy a család bajban van. Egyik este megrohamozták a kastélyt. Szépen, csendben, mint a férgek. Mindent és mindenkit félreállítottak az útból. Nőt, férfit, gyereket...
Csak a lányt tudtam kimenteni.
- Miféle űzetésekről beszéltél?
- Reméltem, hogy feltűnik majd, mit mondtam. Az űzetéseket, ezelőtt 37 évvel indították az emberek ellenünk, mikor egy körmönfont Keehad tag leszúrt három ember vezetőt, majd kihírdette, hogy háború közeledik. Minden családnak kötelező volt megjelenni a besorolásokon, kivéve a nemesi családoknak, és a fejeseknek. Engem kimentett Katalin.
- Hogyan úszhattátok meg?
- Egyszerűen. Csak két hétig tartott a besorolás. Az én seggemet megmentette Kati, mint már mondtam. Keya pedig...
Elfintorodott, majd köpött egyet, végül újra rámnézett, és folytatta.
- Keya megijedt. Rá kellett jönnie, hogy szart se ér az ereje. Akit behívattak, és kiderült hogy "fertőzött" azt probléma nélkül megölték. Senki sem úszhatta meg. Aki nem ment el, azt megkeresték, és megölték. Keya nem merte bevállalni a halált. A saját vérét küldte maga helyett. Egy született alakváltót. A lányát.
- Micsoda?!

Végigfutott rajtam a hideg, és nem akartam hinni annak, amit hallottam. Hogy Keya... Hazudik. Szonja Hazudik.
- Téves, nem hazudok. Csak kérdezz rá. A csupa szív királynői felszín alatt egy érzéketlen beszari alak lapul. Az igazi Keya.
Megdörzsöltem a sajgó csuklómat, majd feldúltan ránéztem.
- Mégis miért hinnék neked? Keya az én Úrnőm. Nem fogok bedőlni a hülye mesédnek.
- Nem kényszeríthetlek hogy elhidd. Te tudod. Szóval, a lényeg. Tudod miért akar Engem annyira?
Megráztam a fejemet.
- Sejtettem. Akkor következzék a mesedélután kölyök.

Nos, az összes korcs között három különös csökevény van csupán. Különösségük abban rejlik, hogy van egy képességük: Ha egy másik mutáns nyála az övékbe keveredik, képesek átvenni a tulajdonságaikat. Ha megcsókolnak egy alakváltót, képesek lesznek alakot váltani. Korlátlan ideig használhatják a képességeket, de ahogyan megtanulták őket, úgy egy egyszerű tudatbökéssel megszabadulhatnak tőlük.
Nos, a háromból kettő semmivel sem erősebb egy átlag genetikai rakás szarnál. Albert egy volt közülük, de sajnos túlterhelte magát. Most valahol a föld mélyén rohad. A másik egy elmebeteg kislány, Eliza. Szegény egy barlangban kucorog, és próbál végetvetni az őrült képzelgéseinek. A harmadik, jelen esetben az egyetlen működő képes, az...
- Te vagy.
- Ohh, okos kislány. Azt hiszem most meg kéne csókoljalak. De ne aggódj, nem foglak. Nem kívánom mások hangulatváltozásait megérezni. Szar neked. Lelombozó lehet elmenni egy depressziós mellett. Jól tudom, hogy átéled, mi játszódik le az agyában? A sötét képeket látod, a mély szomorúságot pedig érzed?
- Igen.
A lehető legkimértebben válaszoltam, majd ismét dörzsölgetni kezdtem a fémlapocskát.
- Szerintem ne dörzsölgesd. Elmegy a szaga.
- Mi?
Mélyet sóhajtott, majd felkelt, és leült velem szembe az asztal szélére.
- A szag miatt nem téptek szét. Bekenték valami szarral. Akin ilyen van, még ha maga Keya is az, azt nem bánthatják.
- Máskülönben bántottak volna?
- Drágám, még mindig nem fogtad fel hol vagy? Ez a sok eszelős mutáns mind emberpárti. Az egyetlen ellenségünk, a Keehad.
Hirtelen felnevettem, majd lenézően rámeredtem Szonjára.
- Gondolod, hogy ez a csőcselék, képes lenne szembeszállni a Keehaddal?
Szonja megint felsóhajtott, majd rám nézett, és ismet olyan hangon, mintha egy kisgyerekhez beszélne, megszólalt.
- Természetesen. Amit te tomboló csőcseléknek nevezel, az egy szervezett csapat. A Keehad egy rakás szerencsétlen könyvmoly, akik azt hiszik, ők az evolúció csúcsa. Hát édes, kicsit máshogy állunk. Bár a mi létszámunk csekélyebb, sokkal erősebbek vagyunk. És ha már itt tartunk. Szerinted az emberek, akiket mi védünk, és segítünk, tétlenül végignézik ahogy a közös ellenségünk harcba száll velünk? Ugyan már. Keya maga is tudja hogy a vesztetek közeleg, ezért akar megpuhítani. Te is jobban tennéd, ha közénk állnál. Benned van még egy kis tűz, és bátorság.
- A Keehadba születtem, ott is halok meg.
- Ahogy érzed. No tündérem, két kérdésre van még időnk, mert nemsokára vacsora, és nem szeretném ha Te lennél a főfogás. És különben isk ezd hatni ez a szar...Egyet kérdezek én, és egyet Te.
- Rendben. Láttam a tömegben egy kék bőrű lányt. Mit tud?
- Szerintem Te nem csak láttad őt. Nézted mit csinál. Hát, Ő az egyik barátnőm, Dana. Dana így született, az anyjáék eldobták, nem tudták mire vélni a furcsa küllemű gyermeket. 18 éves voltam mikor találkoztam vele, cirkuszi mutatvány volt. Eleinte. Aztán ő lett az igazgató.
Gonoszul elmosolyodott, amiből sejtettem, hogy valami piszkos dolog áll e mögött.
- Dana különlegessége, hogy a nyelve egy ismeretlen váladékot termel. A nyálszerű anyag, ha élőlényhez ér ingereket küld az agyba, hideget, meleget, fájdalmat, gyönyört: egyszerre. Kis mértékben kivételes élvezetet nyújt, viszont egy csók, vagy mint az igazgató esetében egy szopás halálos. Dana az álomnő a férfiaknak, csak egy puszi a nyakra, vagy egy kéjes nyalás, és máris elélveznek. Illetve, nem csak a férfiaknak.

Ráharapott az alsóajkára, majd hirtelen felcsapta a fejét, és nekem szegezte az ő kérdését.
- Miért mondtad, hogy a múltad elől menekülsz?
Nem válaszoltam magam, és egy pillanatra összegörnyedtem.
- Kevés az időnk cicám, ne húzd.
Kihúztam magam, majd halkan beszélni kezdtem.
- Egy sikertelen küldetés után három évig nem kaptam lehetőséget egy újabbra. Egy lányt kellett volna megölnöm, afféle veszett mutáns volt. De mikor megtaláltam képtelen voltam megtenni. A húgom volt.
Mikor visszatértem a kastélyba, Keya megbocsátott ugyan, de mellőzött. Pár hét múlva behozták a lányt. A főterembe cipelték, ott pedig kikötötték a főoszlophoz. Keya választás elé állított. Megölöm, vagy elhagyom a Keehadot.
Felemeltem a fejem, és küzdve az előtörő rossz érzések ellen a szemébe néztem.
- Szar ügy. De ez a Keehad. "Nincsenek érzelmek, nincsen fájdalom". Keya már csak tudja. Az egyetlen érzelem, amit nem tudott levedleni, az a félelem.
Látod, ez a fő különbség köztünk. A Keehad tagjai érzéketlenek, a mi bandánk mindene az élvezet, az embereknek pedig minden megadatott. Ők a csúcs, nem mi, és nem is ti. Mondd meg a Királynődnek, hogy háború készülődik. És hogy jobb lesz ha megembereli magát, vagy feladja a küzdelmet.
Bólintottam és középmélyen meghajoltam, majd elsiettem.

Dana lépett be a szobába, és Szonjára nézett.
- Mit akart?
- Ismét Keya küldte, hogy pártoljak hozzájuk.
- Ugye nem...?
- Nem.
- Szerinted ez a csibe mit fog tenni?
- Nem fog átállni. Vele meg kell küzdenünk. Utolsó csepp véréig tipikus hősnő.
Szonja Dana felé fordult, és mélyen a sárga szemekbe nézett.
- Halott hősnő. Dana, tovább kell állnunk, Keya nem fog tisztességesen harcolni. Mihamarabb el kell tűnnünk. Este fog jönni, ma, vagy holnap, a fémlapokkal bevédve.
- A kenőanyagot nem tudják előállítani.
- Miből gondolod?
Dana szélesen elmosolyodott, majd kiöltötte hosszú fekete nyelvét, és megszólalt:
- Ritka kivonat.
- Ohh. Ravasz.
- Szólok a többieknek, hogy készüljenek, megyünk.
- Várj. Ne. Nem mehetünk...
Szonja arcán tisztán látszott, hogy erősen gondolkodik. A homlokát ráncokba szedte, a szeme pedig mereven bámult egy pontot a megrepedezett kövön.
- Szembeszállunk. De előbb meg kell kérdeznem, a többiek mit gondolnak.
Szonja kisietett a roskadozó irodából, majd megállt a drága keverőpult mögött, és a zenét megállítva, a tömegbe nézett.
- Elnézéseteket kérem, amiért megszakítom a szórakozást, de fontos dolgokról kell beszélnem.
- Ne kertelj bökd ki anyukám, majdnem a csúcson vagyunk!

Ezt egy vékony fiú kiáltotta be a tömegből, akit épp egy testes lány lovagolt, de az ismerős jelentőségteljes hangra megálltak. Szonja ravaszul elmosolyodott, majd egy pillanatra megállt, és arca, rendeződni kezdett. A pisze orrból nagyobb horgas lett, a csillogó zöld szemekből mélybarna vált, és a sima arcon megjelent egy hatalmas heg.
- Gondolom mindannyian láttátok ezt a lányt ma. Engedéllyel jött ide, hogy meggyőzzön: Keyánál van a helyem.

A tömegben morgások és hörgések támadtak, mérges dobbantások visszhangoztak a hatalmas teremben.
- Nem mentem bele. Emiatt, biztosan érzem, hogy Keya gyors támadást indít. Túl kevesen vannak, és túl gyengék ahhoz, hogy nyílt csatát vállaljanak. Este fognak megérkezni, lapulva. Mindenki ismeri a kastély bevételének történetét. Nos, egy hasonló jellegű támadás készülődik. Ellenünk.
Éljenzések, és örömteli felbődülések hangzottak, de Szonja csendre intette a felbőszült sereget.
- Nem állatmódra kell szembeszállnunk az ellenséggel. Rendezetten, minden lehetőséget kihasználva. Nézzük miből élünk. Hány láthatatlanunk van?
Három kéz emelkedett magasba. A következő pillanatban szinte egyszerre eltűntek, majd előbukkantak Szonja baloldalán.
- Remek. A három láthatatlanunk máris igyekezzen a tetőre, legyetek résen. Lana, és Lara. Hogy álltok?
A két karcsú hölgy előállt, majd egyszerre meghajoltak, és tisztelettudóan feleltek:
- Készenállunk.
- Rendben. Álljatok az ajtóba. Ha bármit hallotok, vagy láttok, jelezzetek.
A két nő ismét összehangoltan bólintott, majd gyors léptekkel elhagyták a termet, és elfoglalták a helyüket.
- Nos. Zero, itt vagy még?
A tömegből magasan felemelkedett egy fekete bőrű izmos férfi, és felszegve a fejét, Szonjára nézett.
- Szükségünk volna a képességedre.
- Mégis hogyan?
- Nemsokára elmagyarázom...


Folytatása következik