Történetek

Nagy nehezen szereztem egy panellakást, egy fapados autót, egy tucat csinibabának a telefonszámát és persze némi társadalmi elismerést. Aztán jön a negyedikről az a hülye cserép és puff, filmszakadás...

Volt egyszer egy vak lány, aki utálta önmagát ezért. Mindenkit utált a barátján kívűl. Egyik nap mon...

Olyan érzésem lesz, mintha ő is ott volna velem. Aztán akaratlanul is beleszívok. Kicsit tényleg megnyugtat. Már nem is vagyok ideges, s ha szomorúnak szomorú maradtam, a könnyeim elpárologtak. Azóta táplálok egy KESERŰ emléket magamban...

- Szóval van-e olyan ember, aki vállalkozna arra, hogy eljön velem a következő állomásra? Akár már most is elindulnánk, hogy minél előbb kijussunk innen, hisz nincs nagyon táplálékunk itt lent, tehát sürget az idő. 5-6 emberre lenne szükségem. Egy fiú már mondta, hogy eljön...

Miért tette? Miért alázta meg? Miért volt ily bolond? Jön a válasz is rögtön. Mert SZERETTE. Sőt még most is szereti, mindazon által, amit vele átélt, azok után, amit vele tett.
Ahogy ott ül gondolatai fogságában a múlton gondolkodva, leül mellé valaki...

Ekkor már majdnem úgy vonyít, mint mikor kiszedtem a fülbevalóját. Kicsit várok, mielőtt újra beledöfök egyet. Abbahagyja a sikítást, piheg. Szemében a rémület tükröződik. Szerintem, végre megértette, hogy nem fogok neki segíteni. Ezt akartam elérni, egyelőre. Aztán csak fog vallani is. Újabb tűt izzítok és szúrok...

Apám ment elől, szorosan mellette előre szegezett puskákkal a postás fia, és a kalapos. Mögöttük pár méterre a hentes, és az a másik férfi, akinek két vadászkés volt a kezében. Amikor apám bedugta a fejét a kő mögé, vonítás hallatszott, és egy dühödt morgás. Egy hatalmas alak kiugrott a fedezék mögül, és apámra vetette magát...

Nem tehettem semmit, beleszerettem. Fülig. És akkor elkezdődött a játszma. Egyik órán egy kis színházba mentünk, ahol egy modern drámát adtak elő. Tom, a srác, mondta, hogy üljek vele az utolsó sorba. Annyira örültem annak, hogy maga mellé ültetett. Mikor elkezdődött a darab, lekapcsolták az összes villanyt, és akkor először megfogta a kezem...

Álmában ismét megjelentek az ismerős képek: Üres sikátor, menekülés, magas férfi, de most először látta az arcát is. Tágra meredt szemekkel állt az úton, már nem futott csak meglepetten nézett. Az arc azé a férfié volt, kit ma látott, egy bizonyos Steve-é. A férfi megragadta a karját, olyan erővel, hogy az fájt a lánynak és félelmet keltett benne...

De ennek már vége volt. Észre sem vetted, hogy kezedet ökölbe szorítottad, a körmeiddel felsértve ezzel a tenyered és a véred a csupasz, fagyott földre hullott.
Azt gondoltad, hogy észre kellett volna vegyed. De te behunyt szemekkel jártál és észre sem vetted azt, ami a felszín alatt volt...