A citromszszínü fürdősapka

Itt ülök ebben a makulátlan tiszta várószobában, miközben a balkezemben egy rostos gyümölcslevet, a jobb kezemben meg egy sorszámot szorongatok. A fejemen, egy muskátli maradványa díszeleg, néhány darab szótlan cserép társaságában. Ha felakasztanak, se tudnám megmondani, hogy hogyan kerültem ide, mert egyszerűen nem emlékszem rá. Csak azt tudom, hogy valamilyen számomra eddig rejtett okból, át kell lépnem a velem szemben lévő szoba küszöbét. Nem rég ment be egy sebesült nő, két kisgyerekkel. Előbb vagy utóbb az én ügyemet is orvosolni fogják. Addig, míg sorra kerülök, kértem egy másik innivalót.
Kihalászva, a kóválygó gondolataim között hajótörést szenvedett emlékfoszlányaimat, arra a következtetésre jutottam, hogy az utolsó nap, amikor még pontosan tudtam, hogy a Madarász Viktor utca harmadik emeleti lakásomban vagyok, nagyon rosszul kezdődött.

Reggel, amikor felemeltem kábult fejemet a párnáról, és irányba állítottam a lábaimmal együtt, hogy lekászálódjak az ágyról, a negyvenötös méretű, skót cérna szövésű fekete zoknim megcsúszott a fekhelyem mellé gurult Kalinka vodka üres üvege tetején, és még mielőtt meglepetésemnek hangot tudtam volna adni, visszazuhantam az ágyba. Közben, a sebességet kapott palack kikerülte az anyósomtól kapott herendi vázát, majd a résnyire nyitott terasz ajtón keresztül, a mélybe vetette magát. Második felkelési kísérletemnél már óvatosabb voltam, mielőtt leléptem az ágyról kinyitottam a szemem. A kép kicsit még hullámzott, majd megállapodott az ággyal szemben lévő ovális falitükrön. Egy pillanatra megrémültem az ágyon ülő félmeztelen fickótól, akinek a fejére egy citromszínű női úszósapka volt húzva és olyan képet vágott, mintha az ördöggel találkozott volna. Amint túltettem magam a reggeli sokkon, villámgyorsan lekaptam a fejemről az idétlen úszósapkát és közben elkezdtem gondolkodni: vajon, mi a fenének húztam tegnap este a fejemre ezt a marhaságot? Nem mintha a kérdés számára lényeges lenne, de megjegyzem, nem tudok úszni. Guminővel már volt hogy aludtam, de citrom színű női úszósapkával még soha, ezen kívül még fordítva is volt felhúzva. És miért van a lábamon felemás zokni?

Miközben a fejem tele volt megannyi megválaszolatlan kérdéssel, meg egy kínzó fájással, nagy nehezen sikerült elbotorkálnom a közeli fürdőszoba ajtajáig, majd lenyomva az aranyozott kilincset kinyitni az ajtót. Belépni már nem állt módomban, mert valami nagy és szőrös a lábamnak csapódott. Kezeimmel vadul kapálózva megpróbáltam az egyensúlyomat visszaszerezni, de a mutatvány nem jött be, így, a mai reggel, immár másodszor bámultam a plafont. A mennyezeten lévő absztrakt ábrákat nem sikerült teljesen kivennem, de most is rendkívül esztétikusnak találtam. Mielőtt számat elhagyhatta volna a helyzethez illő szép magyaros mondás, támadóm nyelvével az arcomat kezdte nyalogatni. Rocki, a három éves hím buldog a maga szokásos módján mondta “Jó reggelt gazdám”.
Miután kimostam a szememből az álmot és a kutyám üdvözletének a maradékát, lüktető fejfájásom miatt, tévedésből az extra mentolos fogkrémmel borotválkoztam meg.
Ennek köszönhetően, a bőrkímélő borotvakrémhez szokott arcbőröm, egészségesen kipirosodott. Kezdtem arra gyanakodni, hogy talán a mai napot jobb lenne az ágyban tölteni.

A fürdőszobából kilépve megbotlottam a fürdőköpenyem övében, majdnem hasra estem. Szerencsére sikerült még idejében megkapaszkodnom az előszobában lógó nyári dzsekimben, amihez máris vehetek tűt, cérnát, hogy visszavarrjam a felakasztóját.
A kutyám, Rocki, befejezve reggelijét, odacsörtetett hozzám, hogy követelje szokásos sétáját. S miközben oldalt ülő, bamba barna szemeivel a rákvörös képembe bámult, márkátlan fürdőpapucsomra csurgott a nyála.
A kalapácsos kismukki csökkentette a munkaritmust, így a fejfájásom kezdett lassan alábbhagyni. A friss levegő nekem is jót tett, nemcsak a kutyámnak. Reggelenként a lakótelepi lakás belső övezetében viszem le hogy elvégezze a dolgát. Ilyenkor legfeljebb néhány tébláboló biciklista kerülget egy-két kukázó nyugdíjast. Nem messze az épület bejáratától van egy kis presszó, semmi exkluzív, olyan afféle konténer tákolmány. Viszont bátran állítom, hogy az egész környék legjobb feketéjét itt főzik. A napi első cukor és tejszínmentes kávémat is ilyenkor szoktam meginni természetesen, hogyha nem felejtem el magammal vinni a pénztárcámat, pont úgy mint ma .
A mindig szívélyes Zsuzsi néninél ez nem probléma, mert szívesen add hitelt. Az alattam lévő lakásban lakik a kedves férjével, Tamással és eltekintve a minimál nyugdíjtól amiből alig tudják fenntartani a kétszobás lakásukat, a kis presszó üzemeltetése jelenti számukra a megélhetést.

- Jó reggelt, Zsuzsi néni!
- Jó reggelt, magának is!
- Hogy tetszik lenni? - kérdeztem tőle.
- Hát csak úgy, öregesen.
- A szokásos feketéjét kéri tej és cukormentesen? - kérdezte Zsuzsi néni, miközben ráncos kezével megigazította az idejétmúlt sokdioptriás szemüvegét.
- Igen, azt kérném.
- Mindjárt kész lesz, fiatalember. - azzal, fürge kezével szétcsavarta az öreg kotyogót, és elkezdte megtömni vele a saját összeállítású kávéőrleményével.
- Volna egy kis gond, drága Zsuzsi néni. - közben próbáltam a legszánalmasabb képemet magamra ölteni. Tessék csak bátran! - közben begyújtotta a kávéfőző alatt a lángot.
- Az történt, hogy fent felejtettem a pénztárcámat, de gondolom nem probléma, ha holnap adóm meg ?

Meglepetten konstatáltam, hogy a láng hirtelen kialudt a kotyogó alatt.
Először azt hittem, hogy valami hirtelen támadt kis gonosz huzat a felelős, de Zsuzsi néni szavai minden kétséget eloszlattak.
- Nem, édeske, ez egyáltalán nem probléma, ha magának se okoz problémát, hogy csak holnap kapja meg a kávéját. Jobb mutatójával a láthatatlan legyeket hajkurászva hozzátette.
- Egyébként úgy gondolom, fiatalember, hogy a tegnap éjjeli dáridó, amit, a lakásában rendezett nem kifejezetten járult hozzá a jó szomszéd kapcsolat ápolásához.
Erre aztán teljesen ledöbbentem.
- Ne haragudjon, Zsuzsi néni, de nem értem hogy miről beszél.
Bár agyam zegzugos tekervényeimben elkezdet valami motoszkálni.
- Ugyan fiatalember nem kell a sóder, ne próbálja nekem letagadni, tegnap éjjel akkora rumli volt odalent hogy szegény férjemnek kiugrott a fogsorra az éjjeliszekrény tetején lévő pohárból.
- Egyébként, jobb lenne, hogyha nagyon rövid időn belül más odú után nézne. Ugyanis a tegnapi viselkedése miatt ma reggel feljelentettem az illetékes hatóságnál.
Mondanom sem kell, hogy miután ilyen fordulatot vett a társalgás kereke, egy pillanatot sem óhajtottam tovább eltölteni ebben a büdös bódéban és, hogy egészen őszinte legyek soha állhattam ki ezt az öreg spinét , az ellenszenves férjét és a pocsék kávéját. Mindig is csak lustaságból ittam nála, hogy ne kelljen nekem megfőzni.

Szó, ami szó, ez már sok volt, összevetve a mai reggel eseményeit teljesen begőzöltem, bár a tudatalattimban éreztem, hogy a banya által említett “rumli” mögött lapulhat valami igazság. Ugyanis beugrott egy olyan emlékfoszlány, mint hogyha a tegnapi nap, az esti fitness edzésem során felcsíptem volna valami “Emőkét”, aki mellesleg valami úszótanár volt vagy mi a szösz, ami természetesen nem jelenti azt, hogy Ő húzta a fejemre azt a bizonyos citrom színű úszósapkát, mert például lehet, hogy Zsuzsi néni volt vagy esetleg a házmester.
Nem, itt valami nagyon nem stimmelt! S miközben ezeken tűnődtem, pórázra kötöttem a kutyát és gyors léptekkel elindultam hazafelé, ideje volt munkába menni.
Körülbelül öt percembe került, míg rájöttem, hogy az a lift, amivel nem rég lejöttem elromlott. Micsoda pech! Kénytelen voltam gyalog felmenni az ötödik emeletre, miközben a harmadikról a negyedikre való utat kétszer kellett megtennem, mert a negyediken lakó postamester kizárta a macskáját. Rocki különösképp ki nem állhatja a fekete macskákat, és amint a lépcsőn felkaptatva meglátta azt a rohadt egérfalót, rögtön felkért arra, hogy rohanjunk utána, mivel a kutyapóráz rá volt csavarva a kézfejemre, ellenállhatatlan vonzást éreztem, hogy a kutyám után iramodjak. A harmadikon a macska felszívódott, és így végre újból én szabhattam meg az úti célt. Miután a kutyámra bíztam a lakást, nyakamba kaptam a lábaimat, és nekiiramodtam a lépcsőháznak, remélve, hogy a főnököm nem fog kirúgni a késésem miatt.

Ebben a pillanatban egy emelettel lejjebb a negyediken, Tamás hangos rotyogtatással köszöntötte a hálószobája moszatzöld színű tapétáján megjelenő napsugarakat. Feleségének nem volt módjában értékelni férje teljesítményét, mivel már kora reggel a kis presszójukban szorgoskodott. Sűrű nyögések és krákogások közepette hatalmasat nyújtózott. Jókorát húzott az éjjeliszekrényre odakészített vizes kancsóból, majd miután kifújta orrát a pizsamája ujjába, kezében a vizes kancsóval az erkély ajtóhoz battyogott, hogy meglocsolja kedvenc cserepes muskátliját.

Amikor a kocsimhoz értem azt hittem, hogy rögtön megüt a guta. Valamilyen vandál állat betörte az első szélvédőjét. A motorháztető tele volt üvegdarabokkal, jutott belőle bőven a járdára is. Vérben forgó szemekkel néztem körbe, hátha megpillantom valahol bujkálni a tettest, és egy jó nagyot rúghatok bele a valagába, de jelen pillanatban egy árva lélek sem tartózkodott a látószögemben. A kocsiba beülve megtaláltam azt az eszközt, amivel betörték a szélvédőt. Egy Kalinka vodkás üveg. Üres lehetett, mivel a kocsiban nem lehetett érezni alkoholszagot. Ki tudja miért, megint a citrom színű fürdősapka jutott az eszembe. Morfondírozásomat egy szokatlan, süvítő hang zavarta meg. Első hallásra olyannak tűnt, mint amikor a hirtelen feltámadó őszi szél, átfújj a kerti budi rozsdás kulcslyukán. Második hallásra, is tök ugyan olyannak hangzott, mint az első hallásra, csak most már jóval közelebbről jött. Rejtélyekre mindig nyitott elmémmel a másodperc töredéke alatt levágtam hogy a hang forrása, valahonnan a magasból érkezik.
Sajnos nem állt módomban a fejemet is a hang irányába fordítani, mert hirtelen elsötétedett előttem a világ.

Egy arra haladó munkaruhát viselő fiatalember a szeme sarkából látta, hogy valahonnan a magasból egy cserepes virág zuhan lefelé, de már nem tudta figyelmeztetni a Ladából kiszálló embert.
A negyedik emeletről lezuhanó cserép szinte szétrobbant a férfi koponyáján, megvonva tőle ezáltal az élet folytatásának a lehetőségét. A sorsa bevégeztetett, épp úgy, mint a muskátlié.

Hát igen, nagyjából ez történt velem. Most, hogy visszagondolok rá, sok mindent tisztán láttok.
Egész életemben küszködtem valamiért, valami ellen, legyen az akármi vagy akárki, amit épp akkor fontosnak tartottam, hogy aztán a következő pillanatban akár ennek ellenkezőjét tegyem.

Nagy nehezen szereztem egy panellakást, egy fapados autót, egy tucat csinibabának a telefonszámát és persze némi társadalmi elismerést. Aztán jön a negyedikről az a hülye cserép és puff, filmszakadás. Most meg itt ülök ebben a várószobában, egyik kezemben egy sorszámmal másikban egy rostos gyümölcslével és várom, hogy a velem szemben lévő sötét bőrborítású antik ajtó kinyíljon, és bebocsátást nyerjek rajta. Pillantásom néha-néha a kezemben tartott sorszámra téved, ahol a gótikus stílusú 3245002-ik szám tekint rám vissza türelmesen. Jelenleg a 125-ös számú ügyfél van bent. Azt hiszem, hogy nem csak ez a gyümölcslé fog elfogyni.