mérgek

...Már megint itt ülök a gép előtt. Ez volt az első dolog ami függőségem okozta. Megsárgult ujjaim közt cigaretta, fölöttem a nyugalom ködös füstje. Az asztalon egy üres boros üveg, meg egy vakcina, amiben átlátszó folyadék tombol, és várja, hogy bennem dühönghessen. Hisz tudom, jól tudom milyen hatással van rám, és azt is, hogy nem jó. De mégsem tudok nélküle élni, és a tű is kacsingat a kis műanyag kúp alól: -eressz ki eressz ki! -. De még várok. Előbb elszívom a cigimet, és aztán végig nézem, ahogy az utolsó kis parázs is kialszik a hamusban. Fölhúzom pulóverem ujját, mely alól előtűnik hófehér karom, amit apró tűhegy nyomok csúfítanak. Már nem kell keresnem a vénám, hisz ott a sok jel, amiből az kirajzolódik. Csak kis ideig hagyom szabadon a tűt, majd bőröm fogságába zárom, lassan, óvatosan. A karom hamar elzsibbad a szertől, így a tű okozta kis szúrást, már nem is érzem. Gyenge homály folyik a szemem elé, majd minden elsötétül. Az érzés nyugtató, és felszabadít minden gátlás alól. Elvezet a teljes ellazulásig, és minden ami körülöttem van, pár órára megszűnik létezni. A világ összes gondja egyszerre sűrűsödik az arcomba por, mocsok és bűz formájában. Egy roskadt régi padon fekszem valami eldugott kis parkban. Mellettem egy csöves áll, és rugdos: - He öreg, nincs cigid?

- Nincs- s ha még a zsebemben ott is lapul egy szál akkoris azt mondom...
Egy discoban állok. Körülöttem ezerrel riszálnak a rózsaszín ruhás szexmániás r****cok. Ezt nem azért utálom mert féltékeny vagyok, hanem mert idegesítő. Ezen a téren rasszista vagyok, de csak és kizárólag az ilyenekkel. Nah mindegy... Egy discoban állok. A barátnőm rángat, hogy menjünk táncolni, de én nem akarok. A kezembe nyom valami szesz szagú löttyöt, hogy igyak, mert így nem tudok lazítani. - Nem kérek.
- Nah igyál már!
- Nem kérek.
- Ugyan nem lesz tőle semmi bajod!- s addig, addig idegesít, míg csak belekortyolok, és aztán minden pohár előtt végig játsza. Később már hat rám a pia és észre se veszem, hogy iszok. Már fölösleges unszolnia. Kezdek én is riszálós rémmé alakulni, de már nem zavar, elengedem magam, és hagyom, hogy magával rántson a buli hangulat. Izgat ahogy a tömeg hozzám simul, mert már nincs hely, hogy ne tegye. Élvezem, ahogy vágyakozva vizslatnak a szemek, és még azt is, ahogy a gyomromban dübög a mélynyomó. Egy pasi leszólít és meghív mégegy körre. Innentől megszakad a film. Reggel egy idegen szobában ébredek, meztelenül, egy idegen férfi mellett. Ijesztő...
Egy szürke füst felhő gomolyog mellettem. Alatta a barátom, aki mint mindig, most is cigarettát szív. Én nem bírom még a füstjét se, és hiába kérdezgeti nem kérek-e, én annyiszor fogadom meg: Soha! És ma mégis olyan erőszakosan kínálja, mintha ezen múlna az életem.
- Ez megnyugtat. Szívj el egyet.
- Nyugodt vagyok. Miért kéne cigiznem?- és ebben a pillanatban elkezdi magyarázni, hogy egyik este lefeküdt valami csajjal, és azóta egész jól megvannak, meg hogy sajnálja nagyon, de eldöntötte, hogy csak egyikünk kell neki és az... nem én vagyok. Már a buszon is sírok, hisz hogy tudnám ezekután visszafojtani a könnyeim. Mindenki megbámul és ettől ideges leszek. Hazaérek. Sehol senki. A szobatársam 300. meggyújtott de be nem fejezett cigije ott füstölög a hamusban. A kezembe veszem, hogy elnyomjam, de akkor eszembe jut újra minden. És a cigi illata- még ha máskor förtelmes bűz is- jól esik, és megnyugtat. Olyan érzésem lesz, mintha ő is ott volna velem. Aztán akaratlanul is beleszívok. Kicsit tényleg megnyugtat. Már nem is vagyok ideges, s ha szomorúnak szomorú maradtam, a könnyeim elpárologtak. Azóta táplálok egy KESERŰ emléket magamban...
Irtózom a tűktől, sőt félek tőlük. Két haverom épp most oltja be magát. Inkább oda se nézek.

Elfordulok, hogy ne lássam. Aztán azon kapom magam, hogy szédelgek, és nevetgélek. Valami álomvilágban járok. Mégis beleestem a csapdába és ez egy újabb ár, ami magával sodor.
És most megint itt ülök a szobámba. Az ujjam még tiszta és egészséges. Ha a tükörbe nézek nem fedik vörös karikák a szemem. A karomon puha, sértetlen bőr fekszik. Ugye mégis csak szebb volna ez a kép, ha a valóságot mutatná. De hamarosan újra felébredek, és az egészet elkezdem elölről...