Történetek

Azt gondolom még a mai napig is, hogy egy angyallal találkoztam. Legalábbis mindenképpen ilyennek képzelném el őket.
Évek óta nap, mint nap a házuk előtt mentem el reggelente és délutánonként, ha az iskolába mentem. Volt egy gyönyörű kislány dalmatájuk, akit kiengedett reggelente futkározni a harmatlepte fűbe, mint aznap is...

Körülötte a varázslatos illatú és díszes szoknyájú virágok az ő csodálatos alakjáról áradoztak. Akkor nézte meg saját gyönyörű, zöld sudár testét, melyen még a veszélyes tüskék is kedvesnek tetszettek. A közeli harmatvízben tűzpiros szirmai tündököltek, s úgy érezte, boldogság önti el...

„Te olyan kemény szívű vagy, soha nem sírsz!” Kemény szívű? Nem... nem vagyok az... Nem sírok, az igaz. Hogy miért? Nem tudom. Talán már elsírtam az összes könnyemet...

Keserves küzdelem mások szeme elöl elrejteni valamit, ami úgy is nyilván való. De akkor is nevet, és éjjelente egy kedves emberről álmodik, ki sokat jelentett neki. Álmokba szőtt életet él, és várja a megváltást. De nem mondja...

Napról napra egyre jobban érzem magam, a sérüléseim gyorsabban gyógyulnak, mint gondoltam volna, minden nap egy új emlék is előtör. Ma például az jött elő, hogy melyik irányba menekült a vezérük. Egyelőre nincs jobb dolgom, tehát ha itt a városban nem lesz szükség rám, én felkutatom azt a nagyszakállú vezért, és egyetlen csapással végezni fogok vele, sok mesében hallottam már, hogy a gonosz így meg úgy kínozta a főhőst, és addig megmenekült valahogyan...

Gyűlölte őt. Gyűlölte, ha egy újabb forgatásról jött haza részegen és beszívva, akkor is, mikor partiról- partira ráncigálta csakhogy dicsekedjen vele az aktuális barátainak. Mert a barátok ugye mindig változtak. Gyűlölte azokat az estéket is, amikor egyedül volt a hatalmas házukban vagy garzonlakásban, ha éppen rosszul mentek a dolgok és Judith nem kapott újabb felkérést...

A szobát átható friss őszi levegőnél csak a hidegen villódzó monitor volt borzongatóbb.
…képek...: a meleg mélybarna szemek, az évek során markánssá barázdálódott arc, a játékos göndör fürtök, és a mosoly, ami tetőtől talpig volt sose látott és lelket karmoló…
Nem érzett semmit...

- Kedves családtagok! Azért vagyunk ma itt, hogy mint minden évben most is megtartsuk az éves családi estebédet. Mindenkinek kívánom, hogy jó egészségben fogyassza el ezt a mennyei vacsorát és, hogy mindig megmaradjon ez a családi béke itt és otthonaitokban is. Örömmel jelenthetem be, hogy idén lányom, Gina is eljött hozzánk, ráadásul nem is egyedül, had mutassam be lányom jövendőbelijét, Stevet. Nagy tapsot nekik! ...

1878-at írunk, és a felderítetlen gyilkosságok száma roppant magas. Miss Heltid három napja bérelt fel engem. Könnyű, rutin munkának látszott. Valaki leveleket küldözgetett neki, és azt kérte, hogy derítsem fel a levélíró kilétét. Én elvállaltam, de a levélíró nagyon profi volt, viszont sikerült használható nyomot is találnom...

A két laktanya és a rendőrség ostroma is megkezdődött, de itt már hozzáértő vezetők irányítottak mindkét oldalon, ezért ezután „csak” néhány könnyebb sebesülés történt.
Rengeteg embert hoztak a kórházunkba. Legalább száz embert –nagy részüket a menekülők taposták össze– nem lehetett csak egy kötözés és vizsgálat után hazaengedni. Mindenki a sebesültek fogadásával foglalkozott. Klárikával mi is beálltunk segíteni, ő kötözött, én az ágyakat szereltem, a beteghordókkal helyet csináltunk....