Történetek

Szabadság után mindig első nap a legnehezebb, de hogy ilyen nehéz lesz azt nem is gondoltam. Belépve az irodába látszatra minden a helyén. Lepakolom a táskát. Az asztalhoz lépek, leülök a kedvenc székemre, hogy a fiókot kihúzzam, de ő félrebillen. Te jó ég, mi van vele? Felugrok róla. Nézem. Mozgatom jobbra-balra. Billeg, dől előre-hátra. Mi történt vele? Talán annyira hiányoztam neki, hogy teljesen összeomlott? ...

A fiú átkarolta a lány derekát, aki vele szemben állva lejtett táncot. Táncában tükröződött az erotika angyalának buja, gyönyörködtető mosolya. Úgy néztek egymásra újra és újra, hogy a benti levegő piciny lángja hatalmas tűzzé kerekedett...

Már félúton járt hazafelé, amikor az egyik sötét saroknál valami csattogásra lett figyelmes.
Tcs, tcs,tcs. A szaggatott hang nem volt erős, és nem volt benne biztos, hogy nem a részegsége miatt hallja ezeket...

Egy szép napon Dávid szerelmes lett. Emlékszem a napra, hiszen ez pontosan 2 éve történt. A lánynak gyönyörű méz szőke haja volt, és csillogó kék szeme, elbűvölő mosolya. Ha fiú lettem volna, biztos én is beleszeretek, de mivel lány vagyok, így csak irigykedtem rá. Dávid az első perctől oda volt a lányért, és úgy vettem észre, hogy a lánynak is nagyon tetszik az én legféltettebb barátom. Félni kezdtem...

A városka öt templomának tornyai, mint Isten kezének kinyújtott ujjai sápadtan meredtek az ég felé ahonnan a lenyugvó hold árnya és a felkelő nap gyenge fénye megvilágította őket. A kereszténység erős bástyája volt ez a hegyekkel körül zárt hely. Az itt élők hosszú keserves munkával építették föl templomaikat a sziklás hegység hatalmas és erős kőtömbjeiből. ..

Ekkor kezdte el mondani halálos ítéletemet… Hogy nem tudja, hogy mi a baj vele, de nem tud megszeretni, pedig tökéletes lány vagyok és velem nincs semmi baj, csak benne van a hiba talán a múlt miatt, és hogy nagyon fontos vagyok neki, stb. Ahogy ezt kimondta érezem, hogy vége… vége van az álmaimnak, a vágyaimnak és már sosem lesz enyém ez a srác többet...

- Amikor elkezdenek lövöldözni, akkor ti lebuktok az ajtók mögé, ahova acéllapokat tettünk, ami megvéd benneteket a golyóktól. Az ajtó belsejére már odatettük a lyukakat, amiket a golyók fognak ütni. A véres, lyukas öltönyöket már előkészítettük, nektek csak fel kell venni...

Elfeledkezünk a villamosról. A galambokat nézzük, ahogy igyekeznek egymást kicselezve a pogácsából csípni. A pogi pedig gurul, egészen a járdasziget széléig. Nem vesszük észre a közelgő villamost. A galambok is elfeledkeznek az óvatosságról, csak a pogácsára figyelnek...

Nem látott odabent semmit csak egy megkövült, elhasznált, kemény szívet. A saját testrészét látta, amint ott dobog a helyén. Ott dobog, de nem sugárzik belőle semmi. Se szeretet, se gyűlölet, se fájdalom. Egy nagy űrt látott, aminek a közepén saját szíve dobog sebesen, mintha csak egy rockbanda koncertén lenne, mint dobos. Aztán a kép elhalványult és még mindig saját testében járva kezdett egyre feljebb mászni. Mindössze a másodperc törtrésze alatt elérte az agyát...

Megpróbálom magam elé képzelni, ahogy élettelenül fekszik az ágyban. Vajon a lelke már ott van fönt? Átjutott azon az alagúton, ami elválasztja a mi világunkat a másvilágtól? Vajon milyen az az alagút, sötét, félelmetes, olyan, mint amikor rémálmunkban az ismeretlen mélybe zuhanunk, vagy olyan, mint egy átlátszó henger, melyen áttündököl a mindenség? Ő már talán tudja...