Történetek

Álmodni hívlak egy borús esős délutánon. Képzeldd, hogy a felhőkön túl süt a nap. Ott repülsz széttárt karokkal a napfényben. Míg odalent minden szürke és komor, addig a felhőkön túl vár a ragyogó napsütés. Képzeldd, hogy repülés közben meglátsz egy virágokkal teli dombot. Vágysz megérinteni a füvet, hogy illatával betemessen a milliónyi virág...

A városban néha még most is emlegették a decemberi gyilkosságokat, de ez nem tántorította el a fiatalokat a késő esti buliktól, és az iskolakerüléstől sem. Az éppen érettségiző osztály néhány tagja Evaline barátai szerveztek egy hatalmas bulit, hogy kiélhessék magukat a vizsgák előtt. Ami igencsak kockázatos volt, tekintve az alkohol fogyasztásának következményeként előtörő amnéziát… a tételekkel kapcsolatban. De fiatalság, bolondság, ahogy a mondás tartja...

A kontinens közepén fekvő nagyváros felé repült, amit folyó szelt ketté. Fehér fényei vidáman világítottak a téli éjszakában. Az Felfedező a folyó bal partján tette le a hajót, egy lankás dombon álló díszes öreg épület kertjében, amit foltokban szürkéspiszkos hó borított. A házat kívülről színes lampionokkal, villogó neonfigurákkal rakták tele, hatalmas ablakai barátságosan fénylettek, sült hús és sütemények ínycsiklandozó illata lengte körül...

Valahogy így képzelheted el a sötét szobát, mikor oda belépsz. Tapogatózol a sötétben, s különbféle tárgyakat képzelsz el magad elé. Egy fotelt, amiben azt hiheted, megbotlasz ebben a pillanatban. Vagy egy lépcsőt, amiről lelépve egy verembe érkezel… legalábbis érzékeid ezt sugallják, bár csak tíz centivel vagy lejjebb a tenger szintjéhez...

Már megint feküdt az asztalán és sírt. Közben azon gondolkodott, hogy mit csináljon, miért van ez így, és miért bünteti meg őt a sors. Néha egy kis vidámságot csalt a szemébe, hogy egy-egy könnycsepp lecseppent az asztalra. Csak sírt és nem akarta abbahagyni, mintha egy kést fogattak volna a szívében. Amikor visszagondolt arra az átkozott pillanatra, rázkódni, remegni kezdett, és az el-elhaló sírása is újra kezdődött...

Nem tudom, meddig állhattam a zuhanyrózsa alatt felváltva hideg és forró vizet engedve magamra, de a végén már egészen jól éreztem magam. Hiába, no, még abban a korban vagyok, hogy egy hideg-forró vizes zuhany is elegendő a másnaposságom ellen! De mitől vagyok másnapos? Ezen öltözködés közben eltöprengtem, de magyarázatot nem találtam rá. Mindegy, van itt még más megválaszolatlan kérdés is, ráadásul ennél fontosabb is! ...

A metro, mint valami óriásféreg az acélkaptárok alatt suhan, szállítja a sok kis emberhangyát. Éteri hang figyelmeztet ez nem alagút, ami mennyországba vezet, tessék kiszállni. Öltönyök és kosztümök egyhangú kavalkádja hömpölyög fölfelé. A mozgójárdán a türelmetlenek szlalomoznak a lusták között. Mindenki arcán maszk, perverzek előtt kamaszlányok használt bugyija, mérges gázzal szembeni védekezés, amely a folyó felől jön...

Egy tizenhat éves fiú is köztük volt. Fehér, nagy-Magyarországos pólóban, melynek hátára egy turulmadár volt felfestve Isten Kardját tartva. Fekete műanyag keretű szemüveget viselt. Haja hosszú volt és csapzott. Ő is öklével verte a rend őreit. Kapott több ütést is az oldalába, de ezekkel nem törődött. Elszántan verte gumibottal felfegyverezett hatóságiakat, akik többször viszonzásul belerúgtak a bakancsaikkal...

- Hogyan került ide?
- Tudja én író voltam és vagyok. Két könyvem is megjelent már, egy verses könyv, és egy romantikus regény. Szép kis összeget kerestem vele, de nagy részét a kiadó lenyúlta, számomra érthetetlen indokokkal. A feleségem beteg lett. Aizheimer kórt kapott. Minden pénzem rá költöttem, de hiába. Fél évig szenvedett és utána Isten magához szólította. Van is róla egy fényképem. - az imakönyvből egy fényképet vett elő...

Andrea és Boglárka csak élettársak. Talán Hollandiában házasok lennének. Ugyanis szerelmesek egymásba, de egybekelésüket akadályozza a hazai jogszabály, s az emberek elutasító magatartása. Bár melegek, mégis megpróbálnak normális életet élni, de az emberek előítéletesek velük szemben. Erkölcstelennek, természetellenesnek kiáltják ki őket. Pedig ők semmiben sem különböznek másoktól, ugyanolyan emberek...