Mogyorocska adatai

- Dehogy lenne. Úgyse tudnád végigcsinálni. Még soha semmit nem csináltál végig. Csak bántanád, ahogy eddig is. Sosem értené meg félelmeid. Azt hinné, szégyelled őt.
- Nem, én nem szégyellem! Csak félek. Nem tudom mitől, talán az emberektől. Mindent tönkre tehetnek. Gonoszak.
- Te nem az emberektől félsz, inkább a saját démonjaidtól.
- Tévedsz. A rosszalló pillantásoktól félek. Ezért is riadtam vissza már annyiszor...

Körülöttem minden tompa. Már gondolataim is csak egyet súgnak... Pokol. Érzem! A forróság körülrágja testem, érzem a bűzt, az égett hús szagát. A jajveszékelő emberek búgása, hisztérikus zokogása megsüketít. Látom a fényt, azt a bizonyos fényt az alagút végén, de zuhanok. A pontocska egyre zsugorodik, s lassan-lassan eltűnik szemem elől végleg. Forróság ölel körül. Szorít erősen, el nem engedne... bár én próbálkozom ...

A dohos falon ujjaim undorral csúsztattam tovább, őrülten keresve a kapcsolót. Nem tálaltam. Más fényforrás után kutattam. Eszembe jutott, hogy mikor utoljára kislánykoromban itt jártam, volt a szoba legmesszebb eső sarkában egy hatalmas vaságy, ami mellett egy kicsiny éjjeli lámpa bóbiskolt. Féltem. Régen, mikor rosszalkodtam, mindig azzal fenyegettek, hogy itt kell töltenem az éjszakát...

Visszagondolnál, de már nincs mire. Nincs egy apró kis emlék, ami még tisztán maradt. Keresel. Keresel, de nem találsz. Lejátszod magadban a hosszú sétákat, a rengeteg együtt töltött időt. De hoppá! Ekkor rábukkansz az első csókra. Hmm… milyen szép is volt. Kicsit esetlen, kicsit félénk, de teljességgel őszinte. Akkor vagy egyszerre te magad a semmi és a minden...

Csak fekszem mozdulatlan. Szemem a semmiben kutat. Kutat valami után, amit sosem láthatott. Érzékeim eltompultak Már kialudt minden, csak egy kósza gyertya szolgál minden fény forrásaként...

Látva a lány hitetlenségét megragadta kezét és maga után vonta.
A lány kételkedve nézett rá. Ez volt az egyetlen, amit nem tudott egykönnyen megtenni, de mégis hagyta, hogy magával ragadja a fiú. Hosszú séta után kiértek a város szélére...

A háborúnak vége. Vesztesként nézek körül csatánk nyomasztó helyszínén. Emlékeim büszke bástyája romokban hever lábaim előtt. Csak állok elképedve kiégett agyam romhalmazán. Hol eddig vidámság és báj virágzott most kihalt és szürke minden. Ifjúságom gyönge rózsái hervadtan, megalázva fekszenek a pórban...

Álmodni hívlak egy borús esős délutánon. Képzeldd, hogy a felhőkön túl süt a nap. Ott repülsz széttárt karokkal a napfényben. Míg odalent minden szürke és komor, addig a felhőkön túl vár a ragyogó napsütés. Képzeldd, hogy repülés közben meglátsz egy virágokkal teli dombot. Vágysz megérinteni a füvet, hogy illatával betemessen a milliónyi virág...