Történetek

De mégis, most hogy ott van a halál torkában, van valami, ami meggátolja abban, hogy meghúzza a ravaszt. Ezért szenved már egy órája a padlón. Aztán behunyta a szemét, már csípte a könny és az izzadság sós elegye. Szíve gyorsabban vert, egyre görcsösebben markolta a fegyvert, és gyorsabban szívta be a levegőt...

Elég távol lakott a bártól ezért nem akart kerülő úton menni. Végül az egyik sikátorban mondtam neki, hogy álljunk meg, arra hivatkoztam, hogy begörcsölt a lábam. Leültem egy ládára, s odaült mellém. Átkaroltam, megöleltem és eközben előkészítettem a kést. Szerencsére nem vette észre, miben mesterkedem...

A sziréna egyre közelebb van. A bőrkabátos férfi megtalálta a keresett járművet. A holttestet a helyén hagyva beszáll, és elhajt a belvárosba. A visszapillantó-tükörben még lehet látni, ahogy a rendőrautó kerekeit kicsúsztatva befarol a sikátor elé. Hirtelen kiszáll két egyenruhás rendőr pisztollyal a kezükben. A távolodás ellenére jól kivehető, hogy az egyik rendőr nő. Gyors terepszemlét tartanak, majd odafutnak a mozdulatlan testhez...

- Kicsim… várj! – Kisfiam, várj meg…!
Kiver a veríték, a pulzusom a halántékomon lüktet, szívembe belemarkol a félelem, elveszítem, elveszítem, édes Istenem, mit tettem, elveszítem a kisfiamat, kitépik a szívem, mintha ki akarná tépni a helyéről valami szörnyűséges ádáz fenevad, aki nem hagy békén, és kínoz és gyötör engem…

Siloh Winters íróként kereste kenyerét,de magának is be kellett vallania, hogy nem megy a munka. Az égvilágon semmi ötlete nem volt…. Mióta is? Hát igen, már 3 hete. Ennek véget kell vetni. Hiszen ha nem írja havonta megjelenő novelláit, akkor kirúgják az újságtól. Elég szigorú a Demons and Angels főszerkesztője. Ez a rideg valóság. Rémtörténeteit csak úgy falták a rajongói. Pedig akkoriban ez nem volt megszokott. Változás kellett az életébe, különben befuccsol a karrierje. Eldöntötte...

- Gondoltam, hogy Győző beszélt róla neked. Fiatalok voltunk, őrültek, és eszünkbe sem jutott, hogy mi is meghalhatunk. A tragédia megtörtént, három kedves barátunk odalett, de az életben maradottak kapcsolata sem volt már a régi. Elszakadtunk egymástól, nem is akartuk keresni a másikat, mert ha egymásra néztünk, óhatatlanul az a végzetes éjszaka jutott az eszünkbe a fájó kérdéseivel együtt. Miért? Miért pont velünk történt mindez? És a legfőbb kérdés: ki hibájából történt! De nemcsak...

- Mindenki követ el hibát. Mért nem tudtad megérteni? Nem törődtél velem. Hosszú ideje nem.
- Ez nem mentség. Most pedig menj el! Van itt valaki, aki arra vár, hogy megbüntessem! - ekkor a Wendigo emberré változott. - Lásd milyenné tettél te boszorkány! Minden csepp vér, amit kiontok, a te lelkeden szárad ! - Wesley elámult, mikor felismerte Olivert...

Már most leszögezném, hogy én megpróbáltam! Minden tőlem telhetőt megtettem azért, hogy ne figyeljek a gyönyörű hajára, a csodás mogyoróbarna szemére, és a csillogó fogaira. Tartottam is magam az elhatározásomhoz, hogy mindent töredelmesen bevallok, azután bocsánatot kérek ezerszer addig, amíg meg nem jelent ott, ahol megbeszéltük...

Érzed ennek a szónak a mélységét: Szeretlek? Tudom, hogy érzed, de lehet, hogy csak hinni akarom... mégis, akárhányszor mondod nekem ezt az értékes szót, érzem, szíved mélyéről fakad. Érzem, mégis, amint egyedül maradok a gondolataimmal, rám tör egy érzés... a pánik, hogy becsapott leszek általad...

Mindketten elhagyták a házat. Az eső olyan erővel esett, hogy minden csepp egy-egy kisebb ágyúgolyó méretű ütésnek tetszett rajtuk. A szél olyan erősen fújt, hogy mindenük csontig fagyott már mikor a házból kiléptek. Pár lépés után az eső miatt már minden ruha rájuk ragadt. Ennek ellenére elindultak megkeresni Tündét...