Történetek

Persze ez nem jelenti azt, hogy mindig magányos lettem volna. Sokszor mentem le úgy a partra, hogy telve voltam energiával. Olyankor nem számít semmi, nem azon múlik, hogy megyek le. Hanem hogy ott vagyok. Volt, hogy pihenni mentem le. Mert jól esett. Nézni a vizet. Még ha nem is átlátszó.. de gyönyörű. És olyan jó, hogy van. Ilyen közel, direkt nekem…

- Hagyja Anyuka, majd én megcsinálom! – hallja már sokadszorra Terike. Pedig ő annyira szeretne segíteni, és a menyének így is rengeteg mindenre oda kell figyelnie. Azután engedi, hogy Edit, a menye kivegye a kezéből a mosatlan tányérokat.
Így van ez, mióta a férje eltávozott az élők közül, és maga mögött hagyta ezt a keserű árnyékvilágot. A fia úgy gondolta, nem lenne jó, ha egyedül maradna abban a nagy, családi házban, ahol már ketten is csak egy szobát használtak...

Susannek olyan érzése támadt, mintha hosszú ideig víz alatt lett volna, és most levegőért kapkodva a vízfelszínre úszna. Heath a dereka köré fonta izmos karjait, ő pedig mélyen beszívta a férfi arcszeszének fanyar, mégis kellemes illatát. Behunyta a szemét, hogy teljesen átadja magát a csóknak, hagyva, hogy hirtelen feltörő, rég elfeledett érzelmeit ajkai meséljék el, némán, de annál hevesebben...

16 éves vagyok, és egy isten háta mögötti faluban élek a családommal. Az anyámmal, a nagyanyámmal és a bátyámmal.
Az apám nyolc éves koromban elhunyt, akkor kezdődött meg a pokol. Ha valaki azt mondja, pokol nincs, mert abban élünk, igaza van...

Élt egyszer egy kislány. Ez a kislány megismert a családja által egy félig magyar, félig argentin fiút. Amikor a kislány meglátta, úgy érezte megtalálta élete szerelmét… halálosan beleszeretett a fiúba! Ám a kislány a szíve mélyén tudta, a fiú nem érez iránta többet barátságnál, a kislány erős maradt, nem adta fel és őszintén hitt abban, hogy csodák igenis léteznek!

Elmentem zuhanyozni, és a szívem majd kiugrott a helyéről annyira izgultam. Egy miniszoknyát vettem fel és egy hozzá illő toppot. Persze a legszexisebb fehérneművel, nem mintha ez annyira számítana, nem akarok vele a legelső alkalommal ágyba bújni. Vagy mégis?

- Figyelj, te… publikálsz a melleslegen?
Nem tagadhattam, mennyire váratlanul ért a kérdés, pár másodpercig válaszolni sem tudtam. Ő nem sürgetett, türelmesen nézett rám, és választ várt. Kár lett volna egy gyenge kitérővel vagy nemmel felelni.
- Igen – mondtam végül. – Miért?
- Kitalálom: Forgesmith a neved – folytatta Zsuzsi, nem kis meglepetést okozva...

Előtúrtam az órámat a kopott fotelból, és rosszabb volt, mint amire számítottam: 9:25 volt. A mai állásinterjút 10:30-ra beszéltem meg azzal a kedves, szelíd hangú ismeretlen nővel, aki felvette a telefont tegnap délután, miután egy újabb sikertelen állásinterjúról hazaértem. Megadta a címet is és azt, hogy kit keressek. Hozzátette mielőtt elköszönt volna, hogy időben érkezzek, mert a munkaadója (és remélhetőleg az én munkaadóm is lesz) nagyon szereti a pontosságot...

A nő a teraszon ül. Mézédes borába kortyol. Cigarettára gyújt. A bor markáns íze összetapasztja az érzékeit, akárcsak a férfi, akitől kapta.... elkél mellé a dohány életszerű kesernyéje. Még akkor is, ha ezzel bravúrosan meghágja a borfogyasztás törvényeit. Sohasem volt egy tucatember, nem is akart az lenni, bár még csak tanulja, mi az ami neki, egyes egyedül csak őneki a jó...

A mai nap eseményei annyira megdöbbentettek, sőt sokkoltak, hogy muszáj leírnom, amit már régóta szerettem volna leírni. Ma Winnenden-ben (Németország, Baden-Württemberg, Stuttgart közelében található kisváros) egy 17 éves fiú, Tim K. 16 embert mészárolt le. A történtek sokkoltak, ugyanis jómagam is 7 hónapja még 69 km-re Stuttgart-tól laktam. Tim egy szakközépiskolában vitte véghez az ámokfutását, pontosabban abban az iskolában, ahol 1 évvel ezelőtt még ő is diák volt...