Állapot

A basszus a fülében egyre erősödött és a hang egyre halkult, miközben felszippantotta a fehér ’hintőpor’ csíkot. Szédülni kezdett, és csak azt érezte, hogy hozzásimul az emberekhez akaratától függetlenül. Karok és hasak érintését, simaságát mosollyal válaszolva kezdett ráérezni a zenére, az ütemére.
Hihetetlenül jó érzéssel, hirtelen kijózanodással, és utána újra beleszédülve táncolt. A fények, mint a ’nitrós’ szivárvány folyton a szemébe csaptak, de őt ez nem érdekli kicsit sem.
Rosszullét fogja el, a pillanatnyi pasiját elhagyva gyorsan a mosdó felé siet.
Épphogy beér, elhányja magát. Sokáig csak néz előre bambán, csodálkozva, hogy mit is csinál.
Rájön, hogy semmit, megmosakszik kissé, és az érzés gyorsan visszajön.
A falak mögötti tomboló zene pedig újra elragadja. Félig meddig tudja, mit csinál, de nem érdekli, és a gátlások megszűnnek, a víziók megvannak, minden, ami kell a jó érzéshez, megkönnyebbülten.
A srác, kivel épp jóban van, hoz neki egy italt, a zenét túlordibálja:
IDD MEG FINCSI!
A lány meg is teszi, hisz mért ne tenné. Az üveget eldobja, és a srác átöleli, és lassan annyira elszédül, hogy… képszakadás.

Másnap a kórházban kelt fel, nem tudta mire vélni a dolgot, és értetlenkedve nézett az ágyánál ülő anyjára, aki szörnyülködve, de mégis hálásan nézett lányára, hisz nem esett nagyobb baja. Áá nem..
Mit csinált? Háát… Jól érezte magát!