Történetek

Imádta, ha a fürdőhab pamacsokat varázsolt a víz felszínére. Nézte a buborékokat, ahogy csillogtak a lámpa fényében, de a szeméből mintha minden fény kiveszett volna. A sötét szempár mereven bámult a semmibe. Pár perc múlva azonban elfordította fejét, és a kád szélén meglátta az odakészített vadászkést. Pengéje tökéletes: acélból készült, élére fordítva szinte láthatatlan. Megfogta a markolatát, és remegve fölemelte...

Vagy drog, vagy teljes megőrülés? Ő választott, Ő nyugtatja magát a droggal. A Fű? Az már semmi. Már csak a betanult mozdulat miatt szív, mert olyan jó érzés hajtani egy cigit. A zöldet széttépkedni, mellészórni egy kis dohányt az összesítőbe. Megtekerni a cigi lelkét, a tippet, majd párosítani a papírral. Szépen beleszórni a zöld-barna keveréket...

- Hát igen… Mu’wallat tündérként is nagyon pimasz volt. Soha nem ismertem nála ügyesebb lényt, trükkök, és megviccelések, na és ami a legfontosabb. szemtelenség terén. Nem hiába voltunk jó barátok. És mai napig, nagyon kedvelem a társaságát. Remekül el tudok vele beszélgetni… bár kicsit nevetséges lehet, hogy egy pengével diskurálgatok… De legalább még tudunk trécselni. Büntetését akkor kapta, mikor a környező tündér birodalmak uralkodói egy bálra ellátogattak, és ezek a mulatságok a tradíciók...

A denevérek kiröppentek az ablakon, egész Retón az összes Flaym megbénult, Famion palotája pedig omladozni kezdett.
Sanyi odamászott Diához, átkarolta a lány mellkasát, és vonszolni kezdte felfelé. A mennyezetből embernagyságú kövek hulltak, úgyhogy Sanyi jobbnak látta sürgősen távozni. Csakhogy törött lába miatt igen lassan haladtak. Mire elérte a kaput, hatalmas robajjal az egész palota összedőlt...

Már a visszaúton simogatta a combomat és nem hagyott békén, kezei mindenhol ott voltak. Így nagyon nehezen tudtam a vezetésre koncentrálni. Az erdős részhez hajtottam, ahol már nyáron is voltunk. Úgy vetettük egymásra magunkat, mintha ezer éve nem láttuk volna egymást. A sörtől már kicsit kába volt, de csókjai hamar felkeltették bennem a vágyat...

A cella rácsába kapaszkodva figyeltem a sötét folyosót. Minden csendes volt és nyugodt. Csak halvány fény derengett, de már nem zavart, megszoktam. Váratlanul egy erős fájdalom hasított belém, és meleg nedvesség csordogált le a combomon, végig a lábamon, majd a földön gyűlt össze egy kisebb tócsában. Lassan, nehézkes léptekkel odasétáltam az ágyhoz és végigfeküdtem rajta. Végig simítottam a hasamon.
Elkezdődött…

Valószínűleg meghaltak volna, ha a sors nem segít rajtuk. Egy csapat fegyveres Retói fésülte át a környéket Flaymok után kutatva, amikor ráleltek a két gyerekre.
- Ezek nem Flaymok – jegyezte meg az egyik. – Úgy látom, még elég fiatalok.
- Vigyük őket a kórházba! Lehet, hogy megtudhatunk róluk valamit.
Így történt, hogy Lawren már a kórházban tért magához. Lélegeztetőgépre kapcsolták, karját begipszelték, és épp egy Retói orvos mérte a pulzusát...

Különleges pasas volt… Szikrázóan zöld szemekkel, vállig érő, hullámos, szőkésbarna hajjal… Öhm… Nem vagyok én könnyűvérű, csak hát ennyi idősen már nem csak beszélgetésben, csókokban merül ki egy kellemes találkozás…
De olyan furcsa volt. Többször csókolta a nyakam, mint a testem bárhol máshol, és talán egy kicsit bele is harapott… Imádom a vad, és kissé őrült pasikat…

Átvészelte az egész napot. Elment, dolgozott, hazajött, lefeküdt aludni, de nemsokára fel is kelt. Nem érdekelte miért, csak kiment az erkélyre és leült a fotelbe. Felnézett az égre és meglátta csillagokat. Soha nem látta még ilyen gyönyörűnek őket. Tisztának, értékesnek, csodálatosnak és elérhetetlennek látta. Észrevette a végtelent, életében először most látta meg ezt a csodát...

Először a lány hátát simogatta, a gerince mentén, amaz pedig kellemesen beleborzongott. Majd formás fenekét kezdte el simogatni a férfi. Márk kibontakozott a csókból és az ölelésből. Leterített a csónakba egy pokrócot, és mindketten levetkőztek...