Élet és Halál kérdése

Tudom, hogy nem Ő volt az! Nem lehetett Ő! Biztosan csak nagyon hasonlított rá. De ez a hasonmás miért tűnik mindig fel? És miért mindig ott, ahol Ő mozgott? Meg fogom találni a válaszokat. De csak reménykedni tudok, hogy nem őrülök meg közben.

A történet, mint minden más történet, egy lányról szól. De ez a lány már két éve halott.

Adrienn 2005. Március nyolcadikán halt meg egy autóbalesetben. Most 2007. Januárja van. Azért mondom el a halálát, mert később fontos lehet.
Egy buliból tartottunk hazafelé, a Fehérvári úton sétáltunk, Adrienn, az akkori barátja (azt hiszem, Péternek hívták) és Én. Kicsit lemaradtam, hogy nyugodtan beszélhessenek. Adri szakítani akart. Sajnos, csak azt tudom elmondani, amit hallottam.
- …szeretném folytatni. Sajnálom.
- Egy kérésem van még- szólt Péter (?)
- Igen?
- Utoljára, drágám, azt kívánom Én: dögölj meg az utca közepén!
Épp szólni akartam, hogy álljanak beljebb, mikor kilökte a kamion elé. Duda, majd fékcsikorgás hallatszott, majd hatalmas csattanás. Vér terítette be az arcom, majd a hatalmas jármű hátszele ledöntött a lábamról. Csoda, hogy nem ütött el Engem is. A következő emlékem a temetése.

A telefonszám, amit most hívok, másfél éve nem is jutott eszembe. Szerintem természetes, hogy először a szüleit hívom fel. A szokásos, vidám hangomon szóltam a kagylóba
- Szép jó napot! Zoltán vagyok. Bánkuti urat keresem.
- Szevasz, Te csibész! Jó rég beszéltünk. Nincs kedved beugrani egy kávé erejéig?
- De igen, szeretnék odamenni, de Én még mindig teázom. Odamehetnék a héten?
- Természetesen. Valami gond van?
Második apámként szinte minden gondolatomat tudja.
- Erről szeretnék beszélni Önnel és Klaudiával - válaszolok.
- Jól van. Szombaton délután itthon vagyunk. Háromra idejöhetnél-
- Fenomenális. Ott leszek.
Elneveti magát. Imádja a szókincsemet. Az egyetlen ember, aki elismeri a képességeimet. Erre a gondolatra Én is elnevetem magam.
- Hát akkor szombaton találkozunk. Légy jó, fiam! - Ezzel leteszi a telefont

Délután már Adri egykori osztályfőnökével beszéltem, de semmi nem tudtam meg. Felesleges út…egy kör az ördögnek.
Kerülővel megyek visszafelé, a Hamzsabégi útról megyek az Etele- tér felé, ahonnan a buszom indul. A januári időjáráshoz képest feltűnően meleg van idén. 15- 18 fok is előfordul. Most is jó idő van, enyhe szellővel. De hirtelen lehűl a levegő, és jeges szél kezd fújni. Arra gondolok, hogy megint megjelenik. De a szél elül, csak a hideg levegő marad és a gondolataim. Koppanást hallok magam mögül. Megpördülök, de semmi nincs abban az irányban. Újra indulok. Öt méter után ütemes kopogás, mintha egy magas sarkú cipő kopogna a betonon. Pördülés. Semmi. A kopogást még mindig hallom, mintha egy mély pincéből szólna.
- Hallucinálok - mondom hangosan.
- Biztos? – Ismerős hang szól hozzám. Lehet, hogy csak a fejemben, de nem vagyok benne biztos. Érzem, hogy a hideg veríték elborít. Vajon honnan olyan ismerős?
- Ki vagy Te? – Kérdezem.
Nincs válasz. Elindulok eredeti célom felé. Remeg a térdem. Újra a kopogás. Megpördülök. A kopogás mögöttem folytatódik. Megfordulok, és futni kezdek. Mindenhonnan a kísérteties kopogás szól. Honnan olyan ismerős annyira? Lassan rájövök, hogy csak a saját lábam kopog a betonon. Mitől olyan ismerős? Megállok, körülnézek. Kopogás. Felnézek és látom, hogy egy harkály keresi a vacsoráravalót.
- Miért menekülsz előlem? – kérdezi az ismerős hang.
- Mit akarsz Tőlem?
Nincs válasz, csak az előző kérdés, amire nem válaszolok. Honnan olyan ismerős?

Végre eljutok a pályaudvarra. Végig rohantam az úton. A buszon, mint mindig, elaludtam és mély álomba zuhantam.

Egy fasor. Előttem autók mennek. Egy kutya ugat rám a járdáról. Mögöttem egy tömbház. A kutyára nézek. Apró, zsemleszínű öleb hatalmas szemekkel. Felismerem egykori barátnőm kutyáját.
- Szuszy! – szólítottam. Ez a dög egyszer meg is harapott.
Rájövök, hogy az Ő háza előtt állok. Egy kamion robog el az úton, megszólal a dudája, amitől kiráz a hideg.
- Szia!
Ekkor ismerem fel a hangot, ami az utcán szólt hozzám. Meg fordultam.
- Szia, Zsófii!
- Remélem, most már rám ismersz.
- Nehéz is lenne Téged elfelejtenem. – Egyből hozzászögezem a kérdést – Hogyan tudtál hozzám szólni, mikor ott se voltál?
Csengő hangon elneveti magát.
- Úgy látszik, mégsem ismertél fel. Én nem Zsófi vagyok, hanem az őrangyalod az Ő képében.
- És miért jöttél ide? Miért jelentél meg?
- Figyelmeztetnem kell Téged. Ne akard tudni, hogy mi történik! Ne avatkozz bele! Ha nem halsz bele, akkor beleőrülsz!
- Általában megfogadom a jó tanácsokat, de a legjobb barátomról van szó, ezt tudnod kell.
- Én nem tenném. Maradj ki belőle!
- Miért?
A látomás lassan távolodni kezd.
- Maradj ki belőle! Maradj ki…!

Egész hátralevő nap az álmon gondolkoztam. Van jelentősége? Ha igen, akkor mi? Vajon ez az őrangyal mi mindentől védett meg eddig? Újabb kérdések, amikre keresem a választ.

Nagyon eseménytelen volt a szombati délelőttöm és az utazás is ugyanilyen eseménytelen. Kopogtatok, az ajtó nyílik és két torokból hatalmas ováció fogad. Milyen rég láttam Őket.
- Isten hozott, drága fiam! –köszönt Ferenc, majd megölel.
- Busszal jöttem. – Válaszolok, miközben viszonozom az ölelést.
Nagytermetű ember, majd’ két méter magas, mélybarna szemekkel, kicsit őszülő fekete hajjal. Másfél év alatt kissé megráncosodott.
- Klaudia hamarosan itt lesz. Egy csésze teát?
- Köszönöm.
Míg pótanyámat várjuk, lassan szürcsölgetve a teánkat, beszélgetünk a világ dolgairól, mint például, hogy is vagyunk, mik voltak a legutóbbi sportesemények, amik érdemesek említésre. Miután Klaudia megérkezik, elgondolkodom, hogyan is kezdjek neki a mondókámnak. Épp neki akarok kezdeni, mikor Ferenc megszólal.
- Azt hiszem, tudnod kell róla, érdekes dolgok történnek velünk mostanság.
- Mégis mik? – kérdezem.
- Nem tudom, hogy milyen jelentősége lehet, de azt hiszem, van egy poltergeist a házunkban.
- Kopogó szellem?
- Inkább suttogó. Néha értelmetlen dolgokat, de néha tisztán kivehető, értelmes szavakat, mondatokat.
- Miket mond?
- Olyasmiket, hogy rendezzük át a nagyszobát, rakjunk rendet a fiókokban, meg hasonlók. De nem mindig ilyen szelíd. Mikor…hmm…rossz kedve van, fenyegetőzik.
- Ritka a rosszindulatú poltergeist.
Klaudia szólal meg
- Mond néha mást is.
- Mit? – kérdezem, homlokomat összeráncolva.
- Felszólít, hogy maradjunk itthon, megfenyeget, hogyha beszélünk Veled, vagy bárkivel, akkor végünk lesz. Ilyesmi. De ez ritka és csak az utóbbi két- három hétben csinálja. És néha megkér, hogy Téged tartsunk távol valamitől. Azt nem mondja sosem, hogy mitől.
Eszembe jut az őrangyal.
- Nem volt ismerős a hangja? – kérdem.
- Én az édesanyám hangját hallom, Ferenc a nővéréét. Mindketten rég halottak már.
- Minden bizonnyal Te sem véletlenül kerestél fel ennyi idő után, fiam! – szólal meg Ferenc. – Meséld el, hogy miért!
- Majdhogynem ugyanez, de Én láttam mást is.
- Mit? – Kérdezik egyszerre.
- Azt hiszem, Adriennt láttam. Többször is. Úgy három hete tűnt fel először.
Elsápadnak, de nem szólalnak meg. Nem néznek háborodottnak, pedig kezdem úgy érezni magam.
- Biztosan Ő volt az? – Ferenctől származik a kérdés.
- Sosem jött még elég közel, tehát nem lehetek benne biztos.
Mindketten elhallgatnak egy kicsit, majd Klaudia szólal meg.
- De…ez képtelenség. A holtak holtak maradnak. Nem térhetett vissza.
- Valójában szerintem is így van, de azért kíváncsi voltam a véleményükre.
A beszélgetés többi része elhanyagolható. Ez sem volt túl sok. Magamra maradtam. Egyedül kell megkeresnem a válaszokat.

Nagyon félek, de muszáj elmennem. Még egyszer sem hagytam ki. A temetése óta minden második hónapban kimegyek hozzá a temetőbe. Így most is kimegyek.
A temető üres volt néhány öreg néni kivételével, akik a sírok között sétáltak és a háborúban elesett férjeiket gyászolják. Adri sírjának háromszáz méteres körzetében senki nincs, csak Én. Beszélek hozzá, mesélek a hasonmásáról, aki után nyomozok, és válaszokat kérek. Választ a megannyi kérdésre, ami felmerült az utóbbi hetekben. Feleletet viszont nem kapok.
Kifelé indulok és azon gondolkodom, vajon tényleg van- e test a koporsóban odalent? Felettébb érdekes lenne, ha nem lenne ott. Meg kéne nézni. Éjszaka visszajönni és feltárni a sírt. Nem lenne nehéz felemelni a kőlapot.
Elhessegetem magamtól a gondolatot. Nem fogok sírt rabolni. Ezt inkább kihagyom a nyomozásból. Továbbmegyek a kijárat felé.

Mikor kilépek a temetőből, egy hölgy szólít meg
- Fiatalember, vegyen egy szál rózsát! Nem drága, vigyen egyet a barátnőjének!
- Köszönöm, de nem tudnám kinek vinni. – a legudvariasabb mosolyomat veszem elő.
- Ugyan, biztosan van egy lány, aki tetszik magának.
- Nem, Én most élvezem a szabadságot.
- Pedig olcsón adom. Az édesanyja is biztosan örülne egy ilyen csodálatos rózsának.
- Kérem, si…- Elakadok beszéd közben. A hölgy a szemem előtt fiatalodik meg tizenöt évet. A szeme is zöldről kékre vált.
- Sietnem kell. – szólok végül.
- Mitől ijedtél meg, drágám? Nem tetszenek a virágaim?
- Kérem, rengetegen járnak erre, sok vevője lehetne még. – újabb tíz év fiatalodás. Nem hiszek a szememnek. A szívem a torkomba szökik, halványan érzem, hogy izzadok.
- Szeretnéd tudni, hogy miért Neked akarok adni a rózsámat, Zoltán? – elmosolyodik, ahogy látja az arcomon az elképedést. Honnan tudja a nevem? Megláttam a tökéletes fogsorát. - Különleges rózsát árulok Én. Ha olyannak adod, akit szeretsz, akkor teljesül egy kívánságod.
„Micsoda óhéber szöveg”; gondoltam.
- Akarod tudni, hogy mit kívántam? – kérdezte a fiatalodó (lány) hölgy. Megint sokat fiatalodott, most nagyjából 25 évesnek néz ki. Egész jó nő.
- Nem, kérem, tényleg sietek…
- Hát, ha ennyire akarod tudni, akkor elmondom. – újra a hibátlan mosoly újabb öt év fiatalodás mellé. Ha így folytatja, még a végén befűzöm és lefektetem. Eszméletlen, hogy milyen jól néz ki.
- Tudni akartam, hogy mi van a halál után. – mondta – És láttam. Láttam, hogy milyen az élet utána. De ahogy elnézem a szemeidet, elég lesz ennyi mostanra. Nagyon meg vagy rémülve. – Mosoly, két év fiatalodás. Nem néz ki többnek tizennyolcnál. – Itt a telefonszámom. Hívj fel, és mostantól tegezz nyugodtan. – kacsintás, kacér mosoly. – A nevem Angéla.

Újabb kérdések. Ki is volt valójában ez a fiatalodó nő? Miért szólított le? Honnan tudja a nevemet? Túl sok a kérdés és nincs senki, aki válaszolna. De ehhez a csajhoz még visszajövök. Úristen, micsoda bombázó lett belőle alig tíz perc alatt! Róla álmodozom hazafelé.

Szombat=buli. Ez olyan, mint az apály- dagály váltakozása, vagy a holdciklus. Szombat este parti a diszkóban.
Egy hét telt el az Adri szüleivel való beszélgetés óta és két nap a temető előtti találkozástól. Most a felhőtlen szórakozás jegyében telik az este. Szól a zene, DJ Zsömi ismét kitesz magáért, koktélokat iszogatnak a vendégek és mulat a fiatalság. Egy flaming lambroghinit már Én is megittam. De a tíz óra is eljön egyszer és Engem még nem engednek be az éjszakai bulira. Még nem vagyok tizennyolc.
A buszmegállóban álldogálunk és beszélgetünk, mikor megakad a szemem egy lányon, aki a túloldalon sétál hosszú ballonkabátban, gesztenyebarna haja lobog mögötte. Mintha kitágulna a tér, meghajlana és csak a lányt látom. Halványan üvöltést hallok. Kiáltások. Valaki a nevemet mondja. Ekkor egy kéz csattan az arcomon és a jelenés, a lány a túloldalon eltűnt. De mintha látnám még sétálni a távolban…
- Mi a faszom ütött beléd, bazmeg? – A kérdést Noémi tette fel és most úgy néz rám, mint aki frissen szökött a gyogyóból. Rájövök, hogy az előbb én üvöltöttem. Nem tudok válaszolni.


KÜLÖNÖS HALÁLESETEK
SOROZATA BUDAPESTEN

Az utóbbi két napban 18 ember kapott szívinfarktust különös körülmények között.
Az áldozatok mindegyike férfi 19 és 25 év között. Mindegyiküknek kitörtek a fo-
gai és különös módon megőszültek.

Kíváncsi vagyok, hogy ennek az újságcikknek van- e köze a nyomozásomhoz. Úgy érzem, igenis van köze hozzá. Kiderítettem az áldozatok nevét, a kórboncnokét és a jégszekrény címét, ahol tartják Őket.
A kórboncnok mindegyik áldozatról ugyanazt mondta.
- Nem hirtelen haltak meg, hanem lassan, hosszú szenvedést követően. Mintha valamitől úgy megrémültek volna, hogy a szívűk túlpörgött és lassan szétrobbant. Sohasem találkoztam még ehhez hasonlóval.
- Van valamilyen összefüggés az áldozatok között?- kérdem.
- Távoli rokonaik egymásnak.
- A többi rokon nem találja ezt furcsának?
- Ez érdekes dolog. – válaszolja – mindegyiküknek ugyanaz az élő rokona van már csak. Egy házaspár. Bánkuti Ferenc és Klaudia.

Végre valami eredmény. Már épp ideje volt. De mitől riadtak vajon meg? Vajon hozzám is eljön az a valami, amitől megrémültek?

Az újság találóbb címet nem találhatott volna. „A rémálom folytatódik.” Alatta az alcím: „Újabb különös haláleset egy budapesti börtönben.”
A cikket végigolvasva tudtam, hogy az áldozat Adri egykori barátja, Péter volt. Mikor belökte a kamion elé, elítélték hirtelen felindulásból elkövetett emberölésért. És most halott. Ugyanúgy, mint a többi, leszámítva a testén a karmolás és zúzódásnyomokat. Rejtélyes. Lehet, hogy Adri büntette meg? Újabb kérdés, amire válaszolni kell. Talán vissza kéne menni a temetőhöz. Eltökélem, hogy felhívom Angélát, a titokzatos lányt, aki a szemem előtt fiatalodott ötvenről tizennyolcra.
Nem kellett telefonálnom. Ő hívott fel.
- Szia, Zoltán! Angéla vagyok. – csábítóan hatott a hangja, dallamos és lágy.
- Szia! Épp hívni akartalak.
- Igen, tudom. Találkozzunk a Camponában. Holnap.
- Holnap mikor? – kérdem.
- Kettőkor. – Választ nem várva leteszi a kagylót.

Nagyon izgultam az úton. Egy kicsit féltem, izgatott voltam és a kéjvágy is megvolt bennem. Elég vegyes érzéseket vált ki belőlem ez a különös lány. Ez a vegyített érzés csak fokozódik, mikor meglátom. Eszméletlenül néz ki. Leírhatatlan. Szalmaszőke haja van, tengerkék szeme, hibátlan alakja és gyönyörű arca. Mondhatni: tökéletes. Szerényen mosolyog rám, ahogy közeledek felé.
- Szervusz! – köszöntöm
- Szia! Ez azért valamivel kellemesebb környezet, mint a temető, nem igaz?
- De igen. – mosolygok. A félelem elszállt. A lány komolyságot erőltet az arcára.
- Mit akarsz tudni?
- Folytasd onnan, ahol befejezted legutóbb!
- Jól van. A halál utáni életről akarsz hallani, igaz?
- Igen!
- A halál olyan, mint egy utazás. Nem egészen, mint egy utazás, de hasonló. Talán a lélek és a tudat vándorol el a testből. De a tudatunk tovább dolgozik és segít az élőknek. Alakot nem tudnak ölteni ezek a lelkek, de akinek megvan a képessége, az láthatja Őket. Őket nevezik szellemeknek. Ezek a szellemek általában segítőkészek, de ritkán van agresszív fajtájuk is. Ezek nagytöbbségben bűnözők voltak életükben. De akadt egy kis probléma odaát. Van egy…hatalom…igen, ez a megfelelő szó…aki irányítja ezeket a szellemeket. Véletlenül se Istenre gondolj, az egy rakás szar, überelhetetlen hazugság. Ez a hatalom nem tud testet ölteni és mindeddig azt hittük, hogy a hatalma korlátlan. De hibázott és néhányan odaátról ezt kihasználták és fellázadtak. Körülbelül kétszázan. És ez a kétszáz holt lélek visszatért.
- Adri is köztük van?
- Nem. Róla majd később beszélek. A tizennyolc gyilkosság hozzájuk kapcsolódik egytől egyig. És valószínűleg még több áldozatot szednek, ha nem állítja meg Őket valaki.
- De hát miért gyilkolnak, ha tudják, hogy itt maradnak?
- Ez a test nélküli élet iszonyatos. Nem tudunk érintkezni semmi mással. Ha sokáig van az ember összezárva a gondolataival, megőrül. Egymással ugyan tudunk beszélni, de ez is olyan, hogy megunja az ember egy idő után. Az igaz, hogy több barátot lehet találni odaát. Testet ölteni viszont nem lehet és ha az ember nagyon unatkozik, akkor a testével törődik egy kicsit. – mosoly és csábos kacsintás - A hatalom ezt eléggé elcseszte. Másik világ kéne, vagy másik dimenzió, ahol tovább létezhetnek egy másik testben. Akkor nem volna ilyen elviselhetetlen a halál. Ezért tértek vissza és gyilkolnak.

- És miért pont Bánkutiék rokonait?
- Itt jön a képbe Adri. Visszaküldték Őt és még 4 lelket a saját testükben, hogy vessen véget a mészárlásnak. Őt akarják először megtörni. De azért megy Neki. Már vagy húszat visszagyilkolt a holtak világába. Ügyes, nemde? – elmosolyodik, amitől Én majd’ megvadulok.
- De igen. Felettébb ügyes. És Te honnan tudod mindezt? És – keresem a szavakat – hogyan tudtál te ennyire…megfiatalodni?
- Mikor Adri visszatért, Ő nagyjából hetvennek nézett ki. De ennek már egy hónapja. Visszanyerte a halála előtti alakját. Ahogy Én is. Pontosan azelőtt tértem vissza, hogy beléptél a temető kapuján. Érted küldtek vissza. Magam vállaltam a feladatot. Régóta figyellek árnyalakként. – a szemében csillog valami – és muszáj volt találkoznom Veled. Beszélni AKARTAM Veled! – Megérinti az arcom – Meg akartalak érinteni. – ahogy egyre közelebb hajol, érzem a bódító illatát. Becsukom a szemem és lassan megcsókolom. Milyen finom ajka van!
- Nekem kell segítenem, hogy megértsd Adri visszatértét. Ez sikerült. Mostantól élhetem a saját életem. – elhátrál és a szemembe néz – Itt lakom nem messze. Gyere haza Velem! Kérlek!
Igent mondok. Elviselhetetlen a könyörgés a szemében. A boldogság viszont annál jobb. Alig várom, hogy odaérjünk. Utazás közben tovább mesél a lázadásról a túlvilágban.
- Valószínűleg ezek a bűnözők hamarosan megtudják, hogy milyen kapcsolatban vagy Adriennel és megpróbálnak megölni. Nagyon vigyázz magadra a jövőben! Fogd!

Egy hosszú kést ad a kezembe. Ezüst markolata van, amin oroszlánok láthatóak. Hosszú, majd’ 30 centis pengéje van. Csodálatos kés.
- Mit csináljak ezzel? – kérdezem.
- Ha megtámadnak, ezzel védd magad. Szép hosszú, nem nehéz vele megölni bárkit is.
- Tiszta sor. Annyit szeretnék még tudni, hogy miért pont Adrit küldték vissza? Miért nem lehetett volna egy kommandós csapatot vagy valami…
- Ez érdekes. A hatalom felettébb humánus. Utálja a modern kori fegyverzetet. Jobban szereti a középkort. Ezért akarata ellenére felruházta a lelkeket egy olyan képességgel, ami lehetővé teszi, hogy puskagolyótól ne haljanak meg, csak a kard, az íj és az ehhez hasonló fegyverek legyenek a hatásosak. Nem idegen Tőled az sem, hogy Adri nagyon profi vívó volt és imádta a középkori hadviselést. Ahogy Te is és az a négy lélek is, akit Vele együtt küldtek vissza.
- Még mindig nem értem. Miért nem egy középkori hadsereget küldtek?
- Mert azoknak végük. Mondtam, ha sokáig vagy összezárva a gondolataiddal, megőrülhetsz. Velük már ez megtörtént.
Elérkezünk Angéla házához. Nagyjából ugyanakkora ház, mint a mienk, nappalival, konyhával, étkezővel, egy hálószobával és egy fürdőszobával. Angéla megfogja a kezem és a hálószobába vezet.


Feladó Tárgy Feladás dátuma
Ismeretlen Segítek Neked 8965. 19. 52. 25:25

Ilyen e- mailt se láttam még. Először azt hittem, hogy valami vírus. De az üzenet mindössze két sorból áll:

Hol csókolóztunk először?
Zsófi

Következő nap el is megyek Kelenföldre, a bikás- dombhoz, ahol Zsófival az első csókot váltottuk. A fa, aminek a tövében álltunk azon az emlékezetes estén, odvas volt. Egy iránytűt találok benne egy üzenettel: „Kelet, 300 méter.” Elindulok Kelet felé és 300 méter után kis kereséssel megtalálom a következő üzenetet: „7GY Kelet.” Elindulok a piros hetes busz legközelebbi megállója felé. Félúton járhatok mikor kopogást hallok. Körülnézek, de a hang forrását nem látom. Fújni kezd a szél és a suttogás, ami elkezdődött, nagyon rosszindulatúnak tűnik. Beérek a megállóba. Kis nyikorgást hallok magam mögül. Mintha az a pad mögöttem…az előbb is ilyen közel volt? Most a tábla felől hallok nyikorgást. Megfordulok. A tábla közelebb van az úthoz. Zörrenés. Az a bokor nem lógott még rá az útra az előbb.
Egyedül állok a megállóban. Pedig emlékszem a sárga kabátos férfira, mikor jöttem.
Megint nyikorgás. A képzeletem játszik Velem? Mintha több lenne a fa…és a tábla és a bokor közti távolság is csökkent, vagy csak Én látom úgy? Megőrültem? Egy őrült vajon tudja- e magáról, hogy őrült? Tényleg Engem figyel az autó a túloldalon, vagy paranoiás lettem? Mintha körbe akarnának venni…mikor jön már a busz?

Érzem, hogy közelednek. Lassan, de biztosan. Mit akarnak Tőlem? Ilyesmiről Angéla nem ejtett szót. Milyen csodálatos is volt Vele…az ágyban, a kádban, újra az ágyban…
Valami a vállamhoz ér. Felkiáltok. Egy levél esett le a mögöttem lévő fáról. A pad a helyén, de mintha felém nézne…
Végre megjön a busz, felszállok, leülök. Kevesen vannak. Az egyik utas úgy néz rám, mint a véres rongyra. Ez az utazás mintha örökké tartott volna, de végül leszálltam a keletinél. Velem szemben egy üzenet világít: „Északkelet, 500 méter.” Egy kutya lézeng a parkolóban, majd felém fordul és elindul. Nem törődök vele. Ballagok a célom felé. Futó lépteket hallok magam mögül. Hátranézve egy sötét alakot látok, a kezében talán egy kés is van. Érzem benne a gonoszt. Balról egy kő repül felém, de elhajolok. Halványan érzem, hogy rohanok. A szívem lassan felmondja a szolgálatot. Káprázni kezd a szemem és görbén látom a teret. Egy oszlop mintha lábakat növesztene és felém indulna, de az is csak egy ember (?), ami engem vesz célba. Egymás után jönnek ki a mellékutcákból. Pár perc múlva már több, mint nyolcvan sötét figura jön utánam. A következő üzenetet futtában olvasom el: „4000 méter, Nyugat, a végén fordulj balra!”. Egyenes úton rohanok Nyugat felé. Egy macska esik a fejemre. A szeme világít. Belém karmol, tépi a hajam, harapja az arcom. Miért akar mindenki Engem? Lerántom a macskát a fejemről és elhajítom. Közben még belekarmol a kezembe. Mindenki engem akar eltenni láb alól? Miért?

Úgy érzem, ezekre a kérdésekre már sosem kapok választ. Előtte elpatkolok, megőrülök, gonosz táblák és túlvilági állatok tépnek szét.
Eszembe jut az Angélától kapott kés. Előveszem és a markolatánál fogva rohanok tovább. Olyan érzésem van, hogy a balra fordulás után biztonságban leszek. Valami elgáncsol, és rám veti magát. Érzem, ahogy a penge beleszalad a vállamba és hallom a földöntúli hörgést. A fájdalommal együtt a düh is szétárad bennem, és hosszú idő után először szabad utat adok neki.

A hátamra fordulok és fordulás közben ütök a jobb kezemmel. Tőlem és vékony karomtól szokatlanul nagy erővel találom el az ellenfelem állkapcsát. Leborul rólam, kiejti a kését. Felkapom, közben a saját késemmel nyakon döföm. Élettelenül hullik a földre. A macska repül felém, Én magam elé tartom a hosszú oroszlános kést. Egy pillanattal később a macska nagyot koppan a betonon. Valami megharapja a bokámat. Odavágok, de nem találom el. Elrántom a lábam és belerúgok egyet. A kutya elesik, Én ráugrom és szétszurkálom. Felnézek és látom, hogy rengetegen jönnek felém. Továbbrohanok Nyugat felé. Nagyon fáj a vállam és a lábam. Csak bicegve tudok haladni, de így is elég gyors vagyok. Már csak 800 méter. Emlékképek villannak fel előttem. 400 méter. Zsófit látom, majd Adrit, ahogy csengő hangon nevetnek. 200 méter. Adrival hógolyózunk majd forró teát iszunk. 50 méter. Négy másodperc. Adri alvó arca. 25 méter. Már csak pár másodperc. Érzem a hátamon a leheletüket. Egy kéz próbálja megragadni a kabátomat. Öt méter. Két lépés. Befordulok a sarkon és érzem, hogy elsápadok és az erő végleg kimegy a lábamból. Adri áll előttem. Előre lép és maga mögé ránt. Ekkor jelennek meg a támadóim.

Adri keze villan, egy fej gurul el az utcán, majd eltűnik. Újabb villanás, újabb fej repül messzire. Egy barna hajú figura ledönti a lábáról. Adri kezében a kard megfordul és maga felé döf. A fiú felkiált, majd legurul róla. Még egy csapás és Neki is eltűnik a feje. Adri földöntúli gyorsasággal vagdalkozik, de így sem lehet esélye. Túl sokan vannak. Már legalább tíz fejet láttam elrepülni, mikor végre rájövök, hogy két kés van a kezemben. Előreugrok és az első támadóba belevágok. Tuti találat a szívbe. Innen már jól látom, hogy nem csak ketten vagyunk. Hatan harcolunk hatvan ellen, de körbevettük Őket. Csak szúrok és vágok. Ahogy Adri is. És a többiek is. Egy kés villan felém, lehajolok és szúrok. A test elterül mellettem. Egyre több a hulla, egyre nagyobb a bűz. Újabb gonoszt vágok le. Aztán nincs több ellenfelem. Adri még néhányat csap és Ő is lepihen. A lázadó holtak vereséget szenvedtek. Ekkor Adri felé fordulok. Belenézek a mogyoróbarna szemekbe és látom az elérzékenyülést. Leírhatatlan a boldogság, mikor megölelem.

- Angéla megtalált?
- Igen, beszéltem Vele. Elmondott mindent. Bár az, hogy a padok, a táblák és a fák ki akartak nyírni…nem nagyon értem az alapján, amit mondott.
- A holt lelkeknek egy képessége. Én is meg tudtam csinálni egy darabig, de nem akartam használni. Ők felhasználták. Le akartak kapcsolni Téged. Van még kérdésed?
- Nincs.
- Helyes. Akkor Nekem nem kell pazarolnom a szót. Annyit azért mondanék, hogy a „különös halálesetek” száma megnőtt. 30 embert öltek meg a holtak.
- Pétert is Ők ölték meg?
- Nem, az Én voltam. – Adri felnevetett. – Nem hiányzik senkinek. Menjünk haza.

Öt év után veszem elő újra ezt a néhány lapot. Angélával összeköltöztünk és a jövő héten összeházasodunk. Kiderült, hogy harminchat éve halt meg tizenhét évesen. Adri már megházasodott, igaz, álnéven él. Gál Veronika lett belőle. Illetve most már Csobánné Gál Veronika. Angéla pedig Simon Angéla lesz a jövő héten. Nagyon…eleven, ahhoz képest, hogy közel negyven éve meghalt. És még nem is indult oszlásnak.

Ez a történet sosem fog kijutni innen. El lehetne adni novellának, de nem lenne belőle
sikerkönyv. Hiába, nem vagyok Stephen King. Ami 5 éve történt, az már csak álomnak tűnik. Remélem, senki nem fogja megtudni.