A gyurcsány-orbán Csomagról

Szavak és fegyverek


1

1805-öt írunk, amikor is hősünk Jack, a hírhedt bandita, társával északra tart, hogy miután tervüket véghez vitték, s újabb dollárkötegekkel gazdagodtak, a fészekbe visszaszállva elmerülhessenek vagyonuk bűzös tengerében.

Jack és Bob két jellegzetes figura a vadnyugatról, akik örömüket a rablásban, tolvajlásban, s efféle mesterségek művelésében lelik. Jack néhány éve beleszeretett egy táncosnőbe, akit egy rablásuk során ismertek meg. A lány nem volt a leggyönyörűbb, de egy Jack-féle szőrős, mosdatlan férfinak megfelelt.
Jack szörnyű fáradtsággal ébredt aznap reggel 6 órakor, mely behálózta egész testét, s gondolataira is mázsás súlyként telepedett. Az órájára pillantott, majd a másik oldalára fordult, s a tőle telhető legnagyobb gyengédséggel cirógatta meg nője arcát, ki jelezve, hogy ébren van lomhán az ellenkező irányba fordult. Ezután Jack elindult, hogy felébressze barátját. Egyet-kettőt lépett, s máris abban a szobában volt, ahol Bob aludt. Óvatosan oldalba rúgta, majd az ételek felé vette az irányt, hogy csillapítsa általános reggeli éhségét. Ezalatt Bob felkelt, s a kút felé tartott, hogy mint minden reggel, ma is fájdalmat okozzon magának a jéghideg víz frissítő érintése által.

Bob hasonlított bajtársára azzal az egyetlen fokozati különbséggel, hogy még jobban imádta a pénzt, s bármilyen gaztettet kellett is, hogy elkövessen érte, bátran vállalta a feladatot. Amúgy is vegyült valamilyen érdekes szadizmus jellemébe, mely akkor mutatkozott meg, ha rendkívüli jókedve volt. S ez legtöbbször a rablásokkor tört ki belőle.
Mire a két rabló elkészült már 9 óra volt. A nő ráért, hiszen ő amúgy sem tartott velük. Jack és Bob felültek a lovaikra, újra átfutották tervük lényegesebb pontjait, s máris szélsebesen nyargaltak délre a „pénz” városába.

Útközben tréfásan beszélgettek, Bob öltözékét firtatták mind a ketten. Bob sarkantyúi élesen fénylettek a nap sugaraitól, csakúgy, mint a mellén díszelgő csillag alakú kitűző. Lovának szőre szintén ragyogott a rengeteg tisztogatástól, s ló és lovas úgy néztek ki, mintha a Föld legelitebb párosát alkotnák.
Kevéssel a város előtt még egyszer végigzongorázták a főbb eseményeket, majd Jack így szólt:
- Nesze, 100 Dollár. Aztán kamatozzon ám, vagy vége a barátságunknak!
Röhögtek, majd Jack rákacsintott társára, hirtelen megállt, s egy rabló félszegségével várta, amíg eljön az ő ideje.
Bob a bank felé lovagolt. Hátát kiegyenesítette, peckesen ült úri lován. Aki csak ránézett elámult, s a jelvény miatt rögtön oda is köszönt. Bob magabiztosan fogadta az üdvözléseket, egyszer-kétszer visszabólintott, majd mikor a bank elé ért leugrott lováról, s szemét körülvezette a környéken. Mégiscsak most járt ott másodszor, s minden apró változásról tudni akart.

Először egy hónappal korábban látogatta meg a várost. Jackkel volt, abból a célból, hogy alaposan kivizsgálják a helyet, s minden menekülési útvonalat felfedezzenek. Látogatásuk azonban nem volt nyomtalan. Jack azonnal bajba keveredett, ugyanis a helyi kocsmában nem akarták kiszolgálni.
- Büdös vagy és szőrős! És még a város legszakadtabb patkánya is jobban öltözik, mint te! Hordd el magad! Itt nem szolgálják ki az ilyeneket, mint te! – vágta oda Jacknek a kocsma tulajdonosa. Erre ő elővette avétos karabélyát, s figyelmeztette a kocsmárost, hogy még hallani fog róla.

Ott állt hát Bob, s miután alaposan végigmérte a terepet, a bank felé fordult. Hatalmas, erős épület volt. Bob biztos volt benne, hogy innen nem lehet egy könnyen szabadulni. A ház deszkái megingathatatlanul tartották a roppant betűket: Bank. Ha ezt a szót nem veszi észre az ember, bizonyára azt gondolja, hogy a város székházához van szerencséje. Öt településről hordták ide a pénzüket a legvagyonosabb emberek, így vált tökéletes célponttá a banditák és rablótolvajok számára. S mivel ezt minden jó eszű városlakó gondolhatta, fél tucat őrt is állítottak a pénztárak mellé. Így hamar elszállt a kedve minden enyveskezűnek vagy rablónak, hogy kiürítse a széfet.

Bent egészen egyszerű körülmények fogadták Bobot. Két pénztár, s pénztáros, meg a hat darab őr. Bob méltóságteljesen lépett be. Neki jól állt pofaszőre, ellentétben Jackkel, s jelvénye azonnal az ott tartózkodók tudtára adta, hogy ki is ő. Pontosan déli 12-kor ért a kasszához. Elővette 100 dollárját, s megőrzés és kamatoztatás céljából átadta a vele szemközt álló férfinak.
Ekkor egy hatalmas nyerítés és két lövés kíséretében otromba kiáltozások hallatszottak kintről. Bob már tudta mi következik. Majd Jack lovával berúgta a bank ajtaját, s fegyverét az egyik pénztárosra szegezte.
- Kinyírom, ha bárki is megmozdul! Megmondtam, hogy még hallani fognak rólam! És most mindenki ürítse ebbe a zsákba ékszereit és minden vagyonát! A széf tartalmát pedig egy másik zsákba szíveskedjenek belepakolni! – kiáltotta, s jóleső röhögéssel nyugtázta látványos sikerét. Az őröknek ugyanis még arra sem volt ideje, hogy elővegyék fegyverüket. A gazdag nemesurak majdhogynem sírva tépelődtek az elkövetkezendőket illetően.
- Mind meghalunk! – hallatszott több helyről is.
- Mindenem megkapod, csak az életemet hagyd meg, ha nőre van szükséged, a feleségem…
- Kuss! Teringettét! – üvöltött Jack – Siessenek már!
Egy kis idő múlva aztán minden vagyontárgy a zsákokba került, s Jack elégedetten pakolhatta fel azokat lovára.

Egyedül Bob állt háttal neki. Ő még mindig a halálra vált pénztárost szemlélte. Senki sem tudta, hogyan lehetne megmenteni a helyzetet, csak ő. Óvatosan oldalra pillantott az egyik őrre. Mind a hat őr kissé öreg volt és tunya, de az különösen esetlenül állt, s talán ő volt a legvénebb is. Bob lassan elővette kabátjából mordályát, s intett az őrnek, hogy elérkezett a cselekvés pillanata. Az őr lassan megértette, mit akarhat felettese, s ügyetlen mozdulatokkal a fegyvere felé nyúlt. Jack azonban tudta, hogy Bob melyik őrt fogja választani, s egy pontos találattal átlőtte az öreg kezét. Erre az kiáltozni kezdett a rémülettől, s a kínzó fájdalomtól, s akárhogy parancsolta neki a rabló, nem fejezte be. Így aztán Jack kénytelen volt odamenni hozzá, hogy leüsse. Bob kitűnő érzékkel, mintha csak megbeszélték volna Jack mögé került, s a tarkójához nyomta fegyverét.
- Nyugalom! Most már mindenki megnyugodhat! Elkaptam a rosszfiút! – s Jacket úgy tarkón ütötte, hogy az rögtön padlót fogott, s ordított a fájdalomtól.
- Fel a fejjel te! A környék legjobb sheriffje kapott el! Hát nem örülsz?! – Nevetett Bob, s vele a bank is - Most már biztonságban van mindenki, de ahogy látom a sebesültünk elég rossz színben van. – mondta Bob, s valóban az őr ott ült a földön, s a vér még mindig patakokban folyt a kezéből.
- Tegyék rendbe azt a szerencsétlent, addig én elvezetem ezt az állatot! – parancsolta Bob – Ugye tudod, hogy az áldozat miatt plusz évek a hozományod! S Jack kezét hátul összekötötte, majd felültette csatakos lovára. Ez alatt az öreg munkatársai a sebét gyógyítgatták, már amennyire tudták. Az ott levő gazdagok pedig még mindig ijedezve vizsgálódtak, s tapogatták magukat, nem kapott-e valahogy gellert a golyó, s nem hatolt-e beléjük. Vagy egyáltalán, lehet, hogy őket lőtték le, csak még nem érzik a fájdalmat, mert annyira megrémültek.

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok jártak az emberek fejében, miközben Jack és Bob feltűnés nélkül elhagyták a várost. Minden pontosan ki volt tervelve. A ló, a pontos lövés, a betanult mondatok, s még a fájdalmas ütés Jack tarkójára is. De megérte. Még arra is gondoltak, hogy akár fel is tűnhetett volna valakinek, hogy mi lesz a pénzzel és az ékszerekkel. Akad néha egy-egy hidegvérű. De akkor a sheriff azt felelte volna, hogy azokat el kell vinni az őrsre, mert itt túl nagy a felfordulás, s majd ott mindenki jelentkezhet a sajátjáért, az azt igazoló lappal együtt.

Mindenre megvolt az elképzelésük. Furmányosak voltak, s ezt kihasználva lettek gazdagok. Minden rablás után másik városba mentek, s egy új fogadóban vettek ki szobákat, s egészen addig ott maradtak, míg vagyonukat fel nem élték, mígnem 100 dollárjuk maradt csak.
Így tengették életüket a vadnyugat hírhedt banditái.
A rablás után, míg feleszmélt az első ember, nem sok idejük volt, csupán kiértek a városból. Ez az előny pedig pont elég volt ahhoz, hogy zavartalanul folytathassák útjukat északra, a „fészek” városa felé.


2


2007-et írunk. Két látszólagos ellenfél tetszeleg egymás előtt a számukra kijelölt szobában. Barátságosak, vicceket mesélnek egymásnak, s a legjobbakon már félhangosan nevetni is mernek. Pazar öltönyt visel mindkettő, lábukon fényesre csiszolt lakkcipő hirdeti rangjukat. Megjelenésük királyi, s mégis néhány perc múlva már nekivetkőzve fogják szidni egymást.
Az idő elérkezett, útjuk nemsokára szét fog válni egy rövid időre. Lassan, de magabiztosan elindulnak, s még mielőtt elérnék az ajtót, mely mögül vakító reflektorfény árad, egymásra néznek, az egyik súg valamit a másiknak, mire az rákacsint, s elsőnek lép ki a nyilvánosság elé. Nem sokat várat magára a másik sem, néhány pillanat múltán ő is átlépi a magán és a közélet mezsgyéjét, s kezdetét veheti a szópárbaj a szavazatokért…


3


- Végre megérkeztünk! – sóhajtott fel Jack – Most megint van egy kis időnk, amíg elfogy a muníciónk. Nevettek. Elégedetten szálltak le lovaikról, s a karámba vezették őket. Ezután a szálló általuk kibérelt része felé vették az irányt, hogy ki-ki elfoglalhassa jól megérdemelt ágyát. Fárasztó nap állt mögöttük. Bob szobája kissé előrébb volt, mint Jacké, így ő egy kicsit hamarabb élvezhette a nyugalom és semmittevés állapotát.
Jack is elérte a megnyugvás földjét, s még mielőtt kinyitotta volna az ajtót rápillantott az órájára. Délután 3 óra volt.
- Gyorsan végeztünk! Én megmondtam, hogy 3-ra már itthon leszek – ezzel benyitott a szobájába. Pupillái hirtelen kitágultak, szemét tágra nyitotta, arcát hideg verejték lepte el, torka kiszáradt, s még a nője is fegyvert fogott rá.
- „Ez mégsem az én napom volt.” – gondolta, s legutolsó emléke egy egyre közeledő fekete folt volt.
Bob rémülten futott ki a szobájából, s első pillantásával észrevette a társa homlokán éktelenkedő lyukat. Tűnődve nézte, majd Jack nőjére pillantott, s olyan tehetetlenül esett hátra, mint akit három méterről fejbelőttek.


4


…



Mephisto