Szerte foszlani, vagy szeretetet osztani...

A tetőn ülök és gondolkozok a múlton. Azon, ami velünk történt ezalatt az 1 év alatt. Kiköltöztem Németországba ahhoz, akit igazán szerettem, de Ő meghalt, újra szerelmes lettem, Ő megcsalt, elhagyott. Sok új barátom van, de nem tudok megbízni bennük. Lenézek a városra. Gyönyörű, mint mindig. Alattam az autók mennek. Péntek este. Mindenki ilyenkor megy el. Alattam van még vagy 14 emelet.

Mit jeder Zeile
stirbt ein Gefühl
was bleibt ist Finsternis…

Minden sorral
meghal egy érzés.
Ami marad az a sötétség…

Csak ülök és gondolkozok. Visszajön az összes régi emlék. Az első csók Billel, az első átbeszélgetett éjszaka, az első találkozás. Könnyek csak csurogtak végig az arcomon. De eszembe jutott az is, amikor benyitottam a SAJÁT szobámba és ott vetkőztette azt a ribancot…
Itt eltörik a mécses és zokogni kezdek. Felállok és a koszorú szélére állok (a koszorú az az, ami a tetőt szegélyezi). Előveszek a zsebemből egy kis képet. Én és Bill vagyunk rajta. A hátulján egy felirat:
„Engedd, hogy szívembe zárjam a múltat,
hazudd, hogy lehet s én, elhiszem újra.
Nem kérek mást.
Engedj szabadon s vissza, se nézek már.”

Összetépem a képet és ledobom a mélybe. Ekkor ajtócsapódást hallok. Hátrafordulok és Bill volt az.
- Nem emlékszel, mit mondtam neked?

Ich schrei in die Nacht für dich
lass mich nicht im Stich
Spring nicht
Die Lichter fangen dich nicht
sie betrügen dich
Spring nicht
Erinner dich
an dich und mich
Die Welt da unten zählt nicht
Bitte spring nicht-idézi.
- du betrüngst mich (te becsapsz engem) –s uttogom - viszlát Bill. Örökké.
Előveszek a zsebemből egy borítékot és ledobom a földre. Ránézek Billre, és utána a mélységbe vetem magam.
- Neeee! - rohan oda.
De már késő. Ő nem tudja, de amikor zokogva rogyott össze, én megöleltem.
- Szeretlek - suttogta.