Történetek

Volt néhány üres szekrény. Gondoltam, belepakolhatnám a cuccaimat. Megnéztem őket közelebbről. Tiszták és gondozottak voltak, mintha laknának itt. Belepakoltam. Annak, aki ezeket a ruhákat birtokolta, gazdagnak kellett, hogy legyen. De semmiképpen sem egy szegény jobbágycsaládtól származnak. Mire kész lettem, pirkadt. A nap erősen szúrta a szemem...

Az út szélét figyeltem, mert már csak az volt a támpont. Miért nem támaszkodtam soha senkire? Miért utasítottam el minden kedves kezet, drága vállat? Nyilvánvalónak és kézekfekvőnek vetted, hogy egy vállrándítással elintézettnek nyilvánítottad az ügyet. Kezdtem kétségbe esni. Kétség, micsoda briliáns szó...

Teljes megkönnyebbülés, boldogság, jó érzés uralta a fiú kopott, törött szívét! De nem érti: ha nem tudta, hogy mit tesz… és ha megbánta… milyért nem próbált változtatni?! Milyért nem próbálta jóvátenni a dolgokat úgy, hogy az mindkét félnek megfelelő legyen? Lehet nem lett volna értelme? Vagy lehet, hogy nem lett volna olyan, hogy mind a kettőjüknek jó legyen? Ez az örök rejtély! ...

- Az élet tele van meglepetésekkel! Nagyon rosszkor voltál nagyon rossz helyen. De úgy gondolom, hogy mielőtt véget érne, udvariasan társalogjunk egy kicsit. - Ekkor egy kicsit megállt, mintha gondolkodna a továbbiakon, majd folytatta: - Az én nevem Hokins, a tied? ...

Aztán felébredtem. Drac karjaiban voltam, még mindig kinn. Dan és Dave egy fekete árnnyal harcoltak. Az árny megállt egy pillanatra és felénk tekintett. Drac letett, és védőállásba helyezkedett. A rejtély megtestesítője elsuhant mellettünk, égő, hideg nyomot hagyva a karomon...

Mindenki elborzadva nézett rám. Ben csak üresen bámult maga elé. Ő többet tudott a /mostmár/ fajtámról. Kezdtem félni tőle. Pedig ő volt az, aki soha nem bántott volna. Ahogy most sem. Kati anyukája hirtelen előrántott egy kis ezüstkeresztet, és rohant vele felénk...

Meglepődve tapasztalta, hogy egy halom ismeretlen képet lát. Bár mindegyik összefügg a szentekkel, mégis egy teljesen más, teljesen új képet ad róluk. Ahogy sorra vette a képeket, s ismét az elsőhöz indult, észrevette, hogy az bizony kicserélődött, s aztán vele együtt az összes többi. Olyan volt, mintha a képek egy történetet mesélnének el, de korántsem azt, amit az emberek eddig megszoktak. Egy sokkal pontosabb történetet, megfűszerezve különös kiegészítésekkel. Olyan volt, mintha csakis...

Tyr azonban éjfélkor felébredt, mert ő nem aludta soha még végig az éjszakákat. Úgy nevelték, hogy az élete az éberségétől függött, hisz egy ellenséges világban csak így lehetett túlélni, hát megszokta. Az ő élete a harc és a veszély volt. Néhány órás alvás elegendő volt, hogy kipihenje a nap fáradalmát. Hajnalban felkelt, és kiment a teraszra, ahol Freyja várta...

A ház ura a porszívó, s egyéb elektromos eszközök feltalálóját magasztalta miközben még mindig az apró cafatokra hullt ebéd maradékait söprögette. Ekkor végre feltápászkodott a felesége, s nem levén más rögtön a férjéhez vágta a semmittevő titulusát. Erre az a gyerekek felé fordult, s intenzív légzésgyakorlatok közepette, melyek bizonyára a magaslati levegő miatt voltak szükségesek, hisz egész addig térdelt, bőszen a szidalmazásukhoz fogott...

Tegnap nem sokat törődött a dologgal, hisz az ismeretlen világban a túlélésért harcolt, és ismerkedett vele. Bár emlékezett a bölcs jövendőmondó, Völva jóslatára, mi szerint ismét felépül a világ, de róla, mint lehetséges túlélőről egy szót sem ejtettek. A jóslat azt mondja, hogy miután véget ér a Ragnarök, Thór fiai és még néhány Áz lesz a túlélők között. Tyr viszont tisztában volt a ténnyel, hogy neki az alvilágban kéne lennie, és nem egy ház udvarán egy ólban...