Történetek

Tyr mikor haza ért nagyon dühös volt Antoniára.
„Ostoba kölyök! Ha nem megyek az orvosok már rég a műtőben küzdenének az életéért, vagy pedig már halott lenne! De nem így történt, és még csak meg sem köszöni!”
Leült egy székbe, és a nézte a sötétséget, de közben gondolkodott.
„Végül is tényleg igaza van, hiszen valóban megmutattam az igazi kilétemet, és valóban azon a helyen tényleg nincs egy perc nyugalom se.” ...

Képzeletemben megelevenednek az elmúlt események. Kardok csattogása, emberek üvöltése. A halállal vívott küzdelem hangjai csengenek fülemben. Kinyújtom kezem egy kardért. Az ég felé emelem. Ki akarom vágni magam ebből a világból. Új színeket akarok. A kard nyomán végighasad az ég vöröse...

Az izmos férfitest most felém magasodott, lecsapott a számra, forró csókot rabolva. Kutató szája és nyelve, ajkamról elszakadva nedves nyomokat hagyott testemen, folyamatosan simogató kezei megszabadítottak az utolsó felesleges ruhadarabtól is, míg el nem értek a bennem égő tűz forrásához...

A város felé emelte kezét. Érezte, ahogy az ősi jelek kirajzolódnak karján. Már egészen elfelejtette milyen égető és fájdalmas érzés. De ahogy az erő átjárta a testét, a fájdalom, bár nem szűnt meg, de sokkal elviselhetőbbé vált. Lehunyta szemét...

- Mégis, mit képzeltél? Ez egy igen forgalmas hely, és most ez a nővér nem fogja elfelejteni, amit látott, és ezen fog csámcsogni az egész osztály! Van fogalmad róla, hogy felfedted az igazi kiléted a külvilágnak?
- Lehetne hálásabb is, kisasszony! Ha nem tudná most mentettem meg az életét, azon kívül pedig teszek rá, hogy mit fognak sutyorogni egymás közt az ápolók! Túl hihetetlen a dolog ahhoz, hogy elhiggyék! Bolondnak fogják tartani! ...

Az arc, aki fel-fel tűnik előttem azé a lányé, akivel előző nap találkoztam. De vajon miért látom őt magam előtt? Miért álmodom róla? Hisz még csak pár órája ismerem. A mosolya, az arca, a szemei… ott vannak előttem. Úgy hiszem szerelmes lettem. De az még nagyon korai lenne! Vagy mégsem? ...

Még mindig nem ölt meg, csak nézte a szemem, láthatólag jól szórakozott. Majd szorításán engedett és ott hagyott. Ziháltam fulladoztam, még mindig nem voltam magamnál. Majd a falba kapaszkodva felálltam, és próbáltam lejutni, fájt mindenem és a faltól tiszta vér lettem. Megint lefelé mentem a sötétben, soha véget nem érő útnak látszott...

- Holnap csak késő délután jöjjön meglátogatni, mert a nap folyamán sok vizsgálatot fogunk elvégezni rajta.
- Miféle vizsgálatokat?
- Hát olyanokat, amelyekből megállapíthatjuk, hogy milyen kezelést válasszunk, amivel a lehető leghamarabb meggyógyulhat.
- Értem. Köszönöm, doktor úr.
- Nincs mit. Még fél órát maradhat, aztán a lányt el kell vinnünk néhány előzetes vizsgálatra...

Néhány nap múlva ismét megjelent a démon. Antonia nem várta meg, hogy gúnyos megjegyzésekkel illesse őket, hanem azonnal támadott. Tyr is besegített a lánynak, ám a harc végkimenetele nem nekik hozott győzelmet. Mindketten súlyosan megsérültek. Antonia nagyon rossz állapotba került, mikor a földre került nem mozdult onnan. Tyr nagyon megijedt, mikor magához tért...

Beléptek a kis szobába. Blakmun egyből odarohant a tükörhöz.
- Látod, még mindig itt van!
- És ott lesz egészen addig, amíg el nem mész onnét!
- Miért kéne elmennem?
- Nézd. - lépett a fiú mellé Noira, mire tükörképe megjelent Blakmuné mellett. Az döbbenten kiáltott fel.
- Egy N néni van a fiú mellett!
- Istenem- sóhajtott fel a nő. - Egészen eddig azt hittem, hogy ti szuper intelligensek vagytok... Lehet, hogy tévedtem...