Az örökös - 2.

A mű egyes elemeit Lionela: Az árnyékmacska művéből vettem kölcsön, az ő beleegyezésével.


2. fejezet: Múlt és jelen




Blakmun magára maradt. Egy darabig némán nézte a nyílást, de végül megunta és inkább körbejárta a barlangot.
A barlang három részből állt. Abból a nagy előtérből, amiben a szikla állt, egy kisebb raktárszerű üregből, ahol ládák és néhány polc állt, mindenféle könyvvel megpakolva. Végül egy szobából, amiben egy ócska ágy, egy asztal, az asztal mögött pedig egy fiú állt. Blakmun megtorpant és ránézett a másikra. Az egy fekete hajú, hegyes fülű fiú volt, hófehér bőrrel, ébenfekete szempárral, nyakán egy félhold alakú fekete heggel. Blakmun közelebb lépett az asztalhoz - a másik ugyanazt tette. Felemelte a kezét - a másik úgyszintén. Nem értette, miért teszi a másik fiú ugyanazt, amit ő, hisz életében először látott tükröt. Végül arra a következtetésre jutott, hogy a fiú a tükör mögé van bezárva. Megkerülte az asztalt és benézett mögé. Ott azonban nem állt senki, így úgy döntött, Noirával fejti meg a rejtélyt. Átment a raktárszerű helységbe és levett néhány könyvet a polcról. Emlékezett, hogy nevelőanyja annakidején megpróbálta megtanítani a könyvben található jelek kiolvasására, őt azonban jobban érdekelte a tuarik, a faluban tenyésztett hatlábú, tehénszerű igavonó állatok ellátása. Megvonta a vállát és mivel a betűket nem tudta elolvasni, visszatette a könyvet a polcra és a ládákkal kezdett foglalkozni.

Öt láda állt a helységben. Blakmun felnyitotta az egyiket. Abban kisebb-nagyobb dobozok foglaltak helyet. Kivett egyet és fölbontotta. A doboz tartalma mindenféle színű és méretű kő volt.
A fiú egyenként a szeme elé emelte a köveket és tüzetesen megvizsgálta őket. Ujjai között furcsa energiák áramlását érezte mindegyiknél. Némelyiknél erősebben, némelyiknél gyengébben. Egy átlátszó, üvegszerű kristálynál -mert kristályok voltak- szokatlanul erős volt ez az áramlás.
Érdeklődését a kövek iránt azonban hamar elvesztette, és egy másik dobozt húzott elő. Abban mindenféle faragott állatfigurák voltak, amelyeknek a fiú a felét nem ismerte. Az állatfigurás doboz után egy szerszámokkal teli és egy rajzokkal tömött doboz került elő. Blakmun érdeklődve nézte a rajzokat.
Mindegyik szürke-fehér ceruzarajz volt, és mindegyik emberszerű, de mégsem emberi alakokat ábrázolt. Kivéve egyet. Az egy fekete hajú fiút ábrázolt, amint egy virágba borult fa előtt térdelt és imádkozott.
Blakmun csodálkozva nézte a rajzot.
- De hiszen ez szinte él…-suttogta maga elé.- N néninek bizonyára sokat jelenthetett ez a fiú…

Halk zörejt hallott a háta mögül. Rémülten pördült meg, azonban csak egy ártatlan gyíkocska szaladt el mögötte. Elmosolyodott magában és visszatette a rajzokat a dobozukba, majd benézett a ládába. Abban még egy hosszúkás fémdoboz és egy ládikó feküdt. Megragadta a ládikót és kiemelte. Az egy díszesen faragott fadoboz volt, bonyolult zárral az oldalán. Megvizsgálta a zárat minden irányból, majd néhány egyszerű mozdulattal felpöckölte és kinyitotta a dobozt. Abban levelek és képek voltak egymásra pakolva zsúfolt összevisszaságban. A leveleket félretette, a fényképekkel pedig kiült az előtérbe a fénybe.

Nagy érdeklődéssel vette szemügyre a képeket. Az elsőn egy barna hajú lány állt egy rózsaszín ház előtt. Blakmun sose látta mégis ismerősnek tűnt neki valahonnét. Tovább lapozott. A következő képen ugyanaz a lány, kicsivel idősebben egy kutyával játszik. Megint a lány, fekete ruhában szomorúan néz egy gödörbe eresztett ládát. A lány - három, majdnem párhuzamoz heg fut keresztül az arcán - egy szőke fiút ölel át. A következő egy csoportkép. Előtérben a szőke fiú és a lány, mellettük kétoldalt egy magas, fekete hajú fiú és egy ezüstszín hajú és szemű lány - láthatóan testvérek. Mögöttük egy vörösesbarna hajú, narancs szemű fiú -a fekete hajúhoz hasonlít - és egy szőke lány állt. Blakmun a fejét törve próbált rájönni, vajon hol látta a lányt azelőtt, mikor egy halk hang hallatszott mögötte.
- Látom, sikerült elfoglalnod magad.
A fiú rémülten felpattant.
- N néni! Hogy kerülsz ide?!
A nő furcsa pillantást vetett rá és szomorkás hangon szólalt meg.
- Aki elmegy, az általában vissza is jön. Mellesleg gondolhattad volna, hogy nem hagylak csak úgy itt.
- Jó, jó, bocsi, igazad van. - mosolyodott el Blakmun. - csak nem hallottalak megérkezni.
- Legközelebb jobban figyelj. - dorgálta meg Noira. - Történt valami, amíg nem voltam itt?
- Hát, nem sok minden. De tudtad, hogy nem vagyunk egyedül? Van egy fiú a szobában!
Noira egy pillanatig rámeredt a fiúra, majd hangos kacagásban tört ki.
- Jaj, Blaki, az te vagy! Mármint a tükörképed.
- Tükörképem? - Blakmun értetlen arcát látva Noira még jobban elkezdett nevetni és intett a fiúnak.
- Gyere, Kölyök, elmagyarázom.

Beléptek a kis szobába. Blakmun egyből odarohant a tükörhöz.
- Látod, még mindig itt van!
- És ott lesz egészen addig, amíg el nem mész onnét!
- Miért kéne elmennem?
- Nézd. - lépett a fiú mellé Noira, mire tükörképe megjelent Blakmuné mellett. Az döbbenten kiáltott fel.
- Egy N néni van a fiú mellett!
- Istenem- sóhajtott fel a nő. - Egészen eddig azt hittem, hogy ti szuper intelligensek vagytok... Lehet, hogy tévedtem.
- He?
- Jól figyelj ide, Blakmun - Noira lassan, tagoltan ejtette ki a szavakat. - Az a fiú a te tükörképed. Az a fiú a tükörben te vagy. Felfogtad?
Blakmun arcán az értetlenséget a megdöbbenés váltotta fel és lassan bólintott.
- Akkor jó.- veregette meg a vállát Noira. - Gyere ki. A képeket nézegetted, ugye?
- I-igen.
- Valami gond van? - fordult meg a nő. Blakmun megrázta a fejét és követte nevelőanyját az előtérbe.

Noira törökülésben leült a szétszóródott képek mellé és elkezdte összeszedni azokat, miközben aggódó pillantásokat vetett a barlang közepén ácsorgó fiúra.
- Miért nem szóltál?- szólalt meg hirtelen Blakmun. Noira megmerevedett és lassan ránézett. - Miért nem szóltál, hogy így nézek ki?
- Lennél inkább bárgyú ember? - kérdezett vissza a nő. Tekintete kérdőn figyelte a fiút.
- Igen! Akkor élhetnék a magamfajták között!- tört ki.- De így… Jakottuként a falusiak között?! Nem csoda, ha mindig utáltak!
- A faluban kevesek éltek olyan megbecsülésben, mint te. - Noira halk szavára felkapta a fiú a fejét.- Mellesleg nem vagy jakottu.
- ,De hát azt mondtad, hogy…
Noira felemelt kezével elnémította a fiút.
- Ebbe most inkább ne menjünk bele. Majd később megbeszéljük, amikor már készen állsz rá.
- De hát én készen állok!
- Nem, nem állsz készen! - A nő tekintete figyelmeztetően villant. Blakmun elhallgatott és tétovázva leült a földre. Kezét kinyújtotta nevelőanyja felé és lehajtotta a fejét. Ez amolyan szertartásos bocsánatkérés volt nála.
- ,Nem haragszom - mosolyodott el Noira és megszorította a felé nyújtott kezet. - Nézz rám, Kölyök. - emelte fel a fiú állát. - Nincs miért haragudnom. Természetes, hogy kiborultál az újdonságok miatt. Ami pedig a kinézetedet illeti, - simogatta meg Blakmun hosszú haját. - keveseknek van ilyen egzotikus kinézete.
- De a füleim…meg a bőröm...
- A füleid meg a bőröd adják a különlegességed. Ha nem ilyenek lennének, csak egy fekete hajú srác lehetnél a sok közül. Amiből meg van elég a Jachikothon, nemde?

Blakmun érezte, hogy szeme könnybe lábad. Idegesen próbálta visszatartani a sírást, de végül mégis kitört belőle. Zokogva vetette magát Noira nyakába. Maga sem értette, miért sír, csak bőgött, mint valami csecsemő.
- Ugye tudod, hogy ez nem valami férfias viselkedés? - hallotta Noira megjegyzését a füle mellett. Eltolta magát a nőtől és komolyan ránézett. Végül mindketten hangos nevetésben törtek ki.
- De bolond vagy te, Kölyök! - kócolta össze a fiú haját Noira, majd talpra ugrott. - Gyere, kerítünk valami kaját, aztán összedobunk valami fekhelyet. Jobb, ha élvezed utolsó szabad estédet, mert holnaptól folyamatos edzésben fogsz részesülni!
- EDZÉS?! Miféle edzés?