Történetek

Éjszaka vagyok fenn,
mikor a hold ragyog az égen.
Nappal alszom álmom,
férgek másznak a ruhámon.
Nyughelyem egy kripta,
a sors nekem ezt adta.
Szép márvány koporsó,
talán ez az éj az utolsó.
Hullaként élek,
s egy kis vért kérek.
Új áldozatom keresem,
akiből a vért kinyerem.
Kétszáz éve teszem mindezt,
ellenségem az ezüstkereszt.
Gyilkosom azonban a fatőr,
mely a szívemben utat tör...

Egy nagy levegővételével és kifújásával, megkönnyebbülten csuktam be utánad. Megfordultam és az ajtónak dőltem háttal, majd lassan csúsztam lefelé, míg végül ott ültem előtte. Legalább 10 hosszú percig csak ültem. Gondolataim az elmúlt egy óra történései körül forogtak. Végig gondoltam, és újra lejátszottam a fejemben minden egyes percet. Onnan kezdve, hogy megszólalt a csengő...

Remie volt maga a lehetőség. Ezzel a fotókollekcióval, végre elérhettem volna, hogy a divatszakmában is felfigyeljenek, rám, erre ez meg egy kis összezörrenés miatt, mint a mimóza összehúzza magát, és eltűnik a francba. A mobilomért nyúlok a farzsebembe, és már ütöm is a számát. Rem tőlem ilyen könnyen nem menekülsz! Vagy mégis? A telefonja teljesen süket… Még sem olyan hülye, mint amilyennek tetteti magát. És most megint ki maradt hoppon?! Hát én… Ki a hülye!?! Hát én…

Mindketten kitárt karokkal várják a tömegeket. Egyikük égi boldogságot, a másik földi jólétet kínál. Az adományokat azonban nem adják ingyen: a lelkünket kérik cserébe. A sokat szenvedő sokaság elámul e kegy láttán, és talán egész életében sem tud dönteni arról, hogy melyiküket kövesse igazán, szívvel-lélekkel...

- A fiút nem hajlandóak arra az 1 hónapra visszavenni az otthonba… - hangja halkan üti meg a csendet, én pedig megint kezdek egyre idegesebb lenni. MIÉRT PONT ÉN!?
- És nekem mi közöm van ehhez?
- A fiút kirabolták… Vannak sérülései, de azok nem annyira súlyosak. És kell a hely a többi betegnek… És esetleg arra gondoltunk, hogy nem tudná e elszállásolni esetleg egy hónapig, amíg be nem tölti a 18-at…
- Mi van?! – ismétlem meg a legmérgesebben a kérdést. Hogy ezt a kölköt...

- Nagy hibát követtünk el – folytatta a kedves hang birtoklója. – Előbb hoztunk el téged, mint lehetett volna. 5 perccel. 5 perc maradt volna még az életedből, mikor átjöttél hozzánk.
- Az életemből? 5 perc? - motyogtam szinte érthetetlenül.
- Igen. Meghaltál. Csak 5 perccel később, mint ahogy a lelked ide került. Óriási hiba, melyet még sosem követtünk el. De a te életed, neked kell eldöntened: kéred-e még azt az 5 percet? De döntésed úgy kell meghoznod, hogy nem mondhatjuk...

Ülök a sötétségben, egy elhagyatott szoba sarkában. Csend van, csak saját mély sóhajaim hallom. Érzem az egy perccel ezelőtt elfújt gyertya illatát. Szinte a tüdőm mélyére beszívom meleg illatát. Hirtelen szemem előtt elvillan egy gyors fénysugár. A villám. Megdörren az ég. Fúj, fúj a szél, süvít...

És kérlek, bocsáss meg, tényleg bocsáss meg nekem, amiért nem úgy cselekedtem, ahogy vártad! De amikor ott feküdtél az ágyamon mindenféle ruha nélkül, nem tudtam uralkodni magamon. Annyira gyönyörű voltál! Ahogy mozgott a hasad, amikor lélegeztél, ahogy jóleső borzongás futott végig rajtad, amikor hozzád értem, ahogy a holdfény csillogott a szemeidben… akkor vált biztossá számomra, hogy soha, de soha többé nem engedhetlek el...

- Szóval az a terv, hogy miközben őrváltás lesz, elmennek, és akkor hirtelen a rabság fele elfut. A többiek megvárják, amíg utánuk nem szaladnak. Ők észreveszik, és utánunk futnak. Van itt közel egy erdő, ahol elrejtőzhetünk. Az első csoport odamenjen, én ott leszek. Az első csoportban. A másodikban, édes bátyám, Perke lesz a vezető. Perke kiváló vívó, és harcos. Lovagnak szeretne tanulni, de mivel szegény emberek vagyunk, ezért nem valósítható meg. Tudtok futni, igaz?

Előveszem a hangszert.
Dobog a szívem. Nem ronthatom el.
Már vagy fél 5 lehet. Még mindig sötét. Végiggondolom az első felvonást.
Rezzenéstelen arccal kell, se mosoly, se sírás. Ne legyen túl színpadias.
Realizmus.
Az előadás nemsokára kezdődik. Hajnali felvonás.
A kocsi halkan dorombol alattam. Pedig egy régi szar. Vagy csak én nem figyelek rendesen.
Mer hát ezért megy a rádió. Eltereljen. Ne nézzem az utcát. A sok tántorgó tizenéves kis buzit....