Történetek

Anna a város szélén lakott az egyik aprócska házban. Nagyon várta már a holnapot, amikor a télapó eljön és meghozza az ajándékokat. Mindig is kedvelte a meglepetéseket de most mást szeretett volna kapni. Mikor anyukája megkérdezte tőle, minek örülne a legjobban, Anna azt válaszolta, hogy szeretne találkozni a télapóval...

Hogy két testvér közül melyik lesz a sikeresebb? A recept szerint az idősebbik, hisz a kisebbik imádatán hízik önbizalma és igazi vezető lesz. Egy másik recept szerint a húg vagy az öcs, aki testvére nagyképűségét és hamis biztonságérzetét kihasználva túlnő rajta, mindezt pedig egyik pillanatról a másikra. Ilyenkor jön a nagy koppanás. Én voltam a nővér, s engem nőttek túl...

Rettegtek tőle, de egyben gyűlölték is, és féltek róla beszélni. Ómenként emlegették, a pusztulás jelképeként, szívüket összeszorította a sajnálat ha a Halálhozó megjelent közöttük. Fiatal, de mégis kortalan lány volt, valaha szép arcát eltorzította a hosszú szolgálat. Bőre sápadt, szinte fehér, szemei villogva szórják a fájdalmat...

- Nos, a denevérek mindig a barlang leghátsó részén élnek, és az alattuk lévő köveken általában olyan foltokat lehet találni, amiknek a színe az alvadt vérre emlékeztet. No meg, hogy nehezen hozzáférhető helyre bújnak. Ezek a legbiztosabb jelek, hogy ezzel a fajjal van dolgunk.
- Egyéb információk, Doki?
- Azt hiszem, mindent elmondtam...

Vén, elfeledett lomos ládában akadtam rá, miközben régi bizonyítványok, családi emlékek után kutattam. Már kidobtam volna ezt az öreg ládát, de az utolsó pillanatban megpillantottam benne valamit….

- Tündérnagylány! Miért piros a szemed? A Tündéreknek piros a szeme?- ekkor felugrottam és rohantam volna el, hogy megnézhessem tényleg vörös-e még a szemem, de közben nekimentem Armelnek.
- Hova sietsz?- kérdezte mosolyogva, majd arca komorrá vált, rájött a válaszra.
- Armel! Hidd el nem tehetek róla, mielőtt elindultunk még olyan volt, azt hittem az idegességem miatt és, hogy elmúlik...

A diákok közül neki se az erőssége a tanulás, az évet jobb híján kis puskákkal, hol meg ágyúkkal vészelte át, leszámítva a második félévet. Februártól, otthon hagyta a kis kihajtható papírfecniket, a padra se véste fel a hiányosságokat, vagy például a könyvet se tette az ölébe és másolta ki a lényeget, mialatt a tanár az ablakon meredt kifelé az utcán sétálókra...

- Mégis hogyan akarsz végezni velem, te hitvány csuhás kis féreg?- szólt Damien hűvös nyugalommal, bár az utolsó szavakat olyan undorral ejtette ki, mintha bűzlő tetemet dugtak volna az orra alá. Paulo erre bedühödött és már rá is vetette volna magát Damienre, de Martin remegő hangja félbeszakította.
- Ma… Martin testvér, nézz oda!
- Uram segíts…

Ha nem tudunk teljesen azonosulni egyetlen életstílussal sem akkor ugye szükségszerűen teremtünk egyet, majd megpróbáljuk heringtársainkat magunk köré gyűjteni, ezt akár falkaalkotásnak is nevezhetjük. Na igen, de mivel a hering roppant elszigetelt az űrben, vajon melyik plattformon fog tudni újabb heringeket toborozni, akik hasonló módon elszigeteltek és várják maguk közé a többi heringeket? Ördögi kör, na de sebaj ott van az oly népszerű internet...

- Szeretlek téged kicsim, de…- mondta a férfi lágyan, Sylen keze remegni kezdett. Ő nem mert kezdeményezni, de Alan megtette helyette is az első lépést.
- De? – tette az ártatlant, mert még mindig nem akart hinni se a fülének, se a szemének.
- Van itt valami, amit meg kell, hogy tudj! Rengeteg lánnyal volt már dolgom ezt te is tudod, de ilyennel, mint te még soha. Szeretlek és szeretek mindent, ami te magad vagy… A hajad, az illatod, a szemed, a mosolyod, a lelked, mindent…...