Osztályom a: 4/b....

Vén, elfeledett lomos ládában akadtam rá, miközben régi bizonyítványok, családi emlékek után kutattam. Már kidobtam volna ezt az öreg ládát, de az utolsó pillanatban megpillantottam benne valamit…

Az idő súlya alatt megtört szamárfüles kis füzetecskét leltem, mely már megsárgult lapjaival különös érzéseket keltett bennem. A címke: „X Y” 4/b – osztály - fogalmazás füzet. Ahogy megérintettem, egy pillanatra megjelent lelki szemeim előtt az a kisfiú, akié annakidején ez a füzetecske volt. Vékony testalkatú, gyenge fiúcska volt, kinek nagy barna szemei néha úgy csodálkoztak rá a világ fájdalmaira, hogy ha tehettem volna, most magamhoz öleltem volna…

Belelapozok… - már alig látható a régi tinta az öreg lapokon, eltépett, hiányos oldalak, felfirkált jegyzetek, a por úgy szállt róla mindenfelé, hogy csak nehezen tudtam kissé megtisztogatni. Vicces, hol gyerekes rövid kis írások, házi feladatok…. – de egy ezek közül emlékezetes marad míg élek….most magamhoz szorítom e megsárgult, poros füzetecskét, - közel a szívemhez – behunyom a szemem, és lassan átlebegek az időn-téren, egy olyan korba, amit már elfeledettnek hittem…

Házi feladat

„Az anyukám

Kedves osztályom!
Tudatom veletek, hogy 1978. szeptember 10-én du. édesanyám eltávozott az életből.
Nagyon szerettük őt, és nagyon fog hiányozni. Apukámmal megbeszéltük, hogy mostantól többet leszünk együtt. Apu még nem tudja, minden ruhámnak a helyét, de majd együtt átnézzük a szekrényeket, és azt is megbeszéltük, hogy együtt mossuk ki a szennyest.
Ne féljetek, nem fogok sokat sírni, mert a pap bácsi is azt mondta, hogy ő már jó helyen van, és hogy nekem most sokat kell tanulnom, nem szabad sírni.
Ti nem sokat találkoztatok anyukámmal, mert ő sokat járt kórházba, apukámat már ismeritek, ő szokott eljönni értem az iskolába.
Úgy gondolom, jó hogy vannak a gyerekeknek anyukáik, mert ők nagyon szeretnek minket gyerekeket, és nagyon finomakat főznek, és reggel mindig csinálnak nekünk forró kakaót.
Az én anyukám is nagyon szeretett engem, és régebben azt mondta, hogy az emberek életében, és a családban a legfontosabb dolog a szeretet, mert a világban vannak rossz dolgok is.
Az én anyukám sok mindenre megtanított engem, már tudok kakaót főzni, de más ételt még nem.
Azt szeretném még mondani kedves osztályom, hogy remélem az osztályból most már senkinek nem hal meg az anyukája, mert azóta én szomorú vagyok, és nem akarom, hogy ti is azok legyetek.
Szeressétek az anyukátokat, mert én úgy érzem a szívemben, hogy ő szeret bennünket a legjobban a világon.
Ezt a levelet elviszem anyukám sírjához, és felolvasom neki is, mert így tudni fogja, hogy mennyire szeretem.

1978. szeptember 14.”

…. Ezt a fogalmazást drága osztályfőnököm akarta felolvasni az osztály előtt, de néhány mondat után elcsuklott szava, és könnyeivel küzdve, elnémulva ült le íróasztalához.
Az osztályból még néhány lány feljajdult, majd fájdalmas néma csönd lett úrrá néhány percig a 33-fős gyerek-osztályban. Soha nem hallottam még, hogy ennyire csendben lettek volna, mióta idejártam iskolába….
Akkor döbbentem rá, hogy leírni képes vagyok fájdalmamat….elmondani nem…